️ A kölni közigazgatási bíróság igazságot szolgáltatott Alice Weidel pártjának!

2025 májusában jelentette be a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV), hogy az AfD-t a „gyanús eset” kategóriából a „biztosan szélsőséges törekvés” minősítésbe sorolja át. Ennek következtében a hatóság intenzívebben vizsgálódhat, és könnyebben alkalmazhat titkosszolgálati eszközöket, például, megfigyelést vagy beépített embereket.

️ A bíróság szerint a BfV által alkalmazott besorolás nem megalapozott, így a minősítés nem maradhat érvényben.

Az AfD szövetségi szinten is a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt Németországban, így egy nagyobb társadalmi feszültséget is sikerült csillapítani azzal, hogy a bíróság enyhített a párt politikai vegzálásán.

Szlovákia és Magyarország közös vizsgálóbizottságot állít fel, hogy megállapítsa,a Barátság kőolajvezetéket politikai vagy műszaki okokból tartja zárva Ukrajna.

A hazai gyepek jelentős értéket képviselnek, megőrzésük mindannyiunk számára nagyon fontos. A Kőszegi Evangélikus Középiskolában rendezett III. Gyepgazdálkodási szakmai napon megállapodtunk abban,…

Már egy hónapja nem érkezik kőolaj a Barátság vezetéken, és Ukrajna a mai napig nem ad magyarázatot a leállásra. Hogy kiderüljön az igazság, Szlovákiával közösen egy vizsgálóbizottságot küldünk a…

A portugál Braga csapatával játszunk az Európa-liga nyolcaddöntőjében!

Már sokszor megmutattuk, hogy képesek vagyunk a nálunk, papíron nagyobb ellenfelekkel is felvenni a harcot, és most újra itt az…

Igazi balos tempó…
Gyanúsan ismerős mondatok a komcsi időkből.

Holott a sport az egyik legértékesebb eszköz a gyermeknevelésben, és az oktatásban egyaránt.

Egy gyermek legnagyobb belső hajtóereje, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média