25 éves afrikai migráns szúrt meg 3 nőt a párizsi metrón. A mali férfi körözés alatt állt, illetve korábban már (mint láthatjuk, rendkívül "sikeresen") kiutasították az országból több bűncselekmény - köztük nemi alapú erőszakcselekmény - elkövetése miatt.

Laurent Nunez francia belügyminiszter az év végi ünnepek közeledtével fokozott éberséget kért a hatóságoktól a közrendet fenyegető kockázatok miatt, és kiemelten figyelmeztetett a tömegközlekedési eszközök figyelésének fontosságára. De, persze, a migráció veszélyeiről, és az ezzel kapcsolatos elhibázott nyugati politikáról egy szót sem szólt.

Dickens szerint “a karácsony az az időszak, amikor hazatalálunk – egymáshoz.” Nem véletlen, hogy a kormány számára is a magyar társadalom alapkövei, a családok állnak az első helyen. Nem álszentségből…

Ha jobboldali szuverenista kormánya marad Magyarországnak, akkor nagy eséllyel maradunk ki a háborúból, de ha "egy mentelmi joggal fogott brüsszeli báb kerül ide", akkor senki se csodálkozzon, ha…

EZ TÖRTÉNT AZ IDEI ÉVBEN
December elején Vatikánvárosban jártam, ahol megtisztelő volt XIV. Leó pápával találkozni és beszámolni a szentév magyar programsorozatáról, amely idén több mint kétszáz…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média