Európa kapkod az identitása után, mi megőriztük azt – elhunyt Sebő Ferenc

„Egész Európa liheg és kapkod, hogy van-e identitása, mi viszont sok szép dolgot megőriztünk az európai identitásalakító anyagokból” – mondja Sebő Ferenc a Mandinernek. A táncházmozgalom egyik atyjaként ismert énekes, dalszerző, népzenekutató, a Felszállott a páva zsűrijének elnöke a néptánc jövőjéről, a hagyomány megtartásáról, a magyar táncház európai hatásairól és a Páváról is beszélt nekünk. Mint mondja: „Sikeres ez a negyven év: nem tudom, a gazdaság vagy a politika területén sikerült-e ennyi eredményt összehozni, mint nekünk a táncházmozgalommal”.

Egy részlet:

Hogyan látja, a táncház-mozgalom egy szubkultúra a sok közül, vagy sikerült valami többet elérnie?

Sajnos a televízió nem igazán segít nekünk. Mert a rádióban legalább futnak ismeretterjesztő népzenei műsorok. Hiszen minden zenéhez kellenek ismeretek. De a műfaj eltűnt a képernyőről, eltűnt szőröstől-bőröstől. Erre még nem volt példa a magyar médiatörténetben. Remélem, hogy ez is el fog múlni. Ezért a Páva még ebben a fura formában is nagyon nagy segítség. A taxisofőrtől kezdve mindenféle emberek megszólítottak, hogy hát Sebő úr, nézzük ám a műsort. Sokan egyre természetesebbnek veszik a népzenét, nem az van, mint a mi időnkben, hogy jaj, népzene...

Egy trendi popzene általában öt-hat évig bírja, mi viszont már negyven éve jelen vagyunk. Kodály nagyon szerette volna ezt megélni! Hiszen ő mondta, hogy ez a mi zenei anyanyelvünk. A kommunikációnak évezredeken keresztül három fontos pillére volt: a beszéd, a zene és a tánc. Ez szentháromság volt. Mindegyikkel valami más tartalmat lehetett kifejezni. A táncon keresztül szinte azt is megtudta egymásról egy fiatal pár, hogy kibírják-e egymást egy életen keresztül vagy sem. Nyilvánvaló, hogy akik ezt iparosították és csak sok pénzt akarnak rajta keresni, leszarják ezt az egész témát, de azért vagyunk emberek, hogy gondolkodjunk egy kicsit, és azt mondjuk, hogy mi akkor ebben a buliban nem vagyunk benne. Én inkább megtanulok beszélni, énekelni, táncolni, hogy teljesebb ember lehessek. Ehhez nagy segítség a tudományos és oktatási háttér. Immár tizenegy éve van egyetemi szintű népzene-oktatás a Zeneakadémián. Ma már nem csak mozgalmi kérdés, hanem ízlésbeli és életmódbeli is. Arról van szó, hogy a gyerekemet hogy nevelem fel, mivel tömöm tele a tarisznyáját.

Cél, hogy idővel elérjük, hogy mindenki megtanuljon néptáncolni?

Persze. És nem csak néptáncolni, hanem eleve: táncolni. Az az álmom, hogy ne legyen mindez egy különleges dolog. Ne legyen már különleges, hogy beszélni tudunk! Elemi érdekünk, hogy a gyerekünket megtanítsuk beszélni! Nem a személyiségét kell kikövetelni, és figyelni, hogy van-e mondanivalója. A gyereknek nem mondanivaló kell, hanem nyelv. Ő majd azon a nyelven elmondja a magáét. Szerintem a mozgalomban arra kell törekedni, hogy az ismeretátadás a korai gyermekkorban elkezdődjön, amikor a gyerek még mindent meg tud tanulni, akár tökéletesen.

Vagy mindegy, hogy salsa, rumba, keringő, rocky vagy néptánc, csak tánc legyen?

Ha már a nyelvtan a párhuzam: az anyanyelv az első, s aztán jöhetnek az idegen nyelvek. Ott vannak a társastáncok. Mi a gimnáziumban még kaptunk táncoktatást, tizenkétféle kortárs táncot megtanultunk, hogy tudjunk érintkezni egymással a bálokon. Nekem a rock 'n' roll is fontos, arra tudok a legjobban táncolni, de már tudom mellé a székit és a palatkait is. A néptánc szerintem amúgy nem valami mitikus, szent tánc, hanem historikus pop. A néptánc a társastánc múltja. Az erdélyi forgós-kidobós táncok egyébként ugyanabba a tánccsaládba tartoznak, mint a rocky. Én leginkább a székit tanultam meg a magyar néptáncok közül, aminek az egyszerű formái alkalmasak voltak a táncház-mozgalom elindítására.

Köszönünk mindent, Sebő Ferenc!

Az interjú 2019-ben készült. Linkjét beteszem kommentbe. A beszélgetés szerepel a Józan részegség című táncházas-népi interjúkötetemben is!