Részemről maradok jobboldali, konzervatív, orbánista. Valamikor 2007 körül kapcsolódtam be a felfutó ifjújobboldali blogvilágba, ingyen írtunk, hobbiból, ellenzékből. Az egyik blogból, a Reakcióból nőtt ki a Mandiner. Azóta sok idő telt el.

A vasárnapi választás után retrospektíve is egyértelmű lett, hogy sosem volt igazuk azoknak, akik szerint Magyarország és az Orbán-kormány diktatúra, autokrácia, hibrid rezsim vagy bármi ilyesmi. Az a mítosz is megdőlt, hogy a választási rendszer kizárólag a Fidesznek kedvez: valójában a győztesnek kedvez. Kíváncsi leszek, akik eddig végtelenül aránytalannak tartották, azok majd hallgatnak, vagy kihozzák, hogy mégis jó. Esetleg továbbra is ragaszkodnak egy arányos rendszer bevezetéséhez, ami viszont általában koalíciókényszert és kormányzati instabilitást hoz.

Nehéz mit mondani, mit írni tizenhat igenis sikeres év és egy ekkora vereség után. Az a tippem, sokan a tiszások közül is nemsokára boldog békeidőként fognak emlékezni az Orbán-rendszer tizenhat évére. Meglátjuk. Tizenhat év hosszú idő, ami óhatatlanul erodálja a hatalmon lévőt, és nem tud ártatlan maradni. Egyre többen utálják meg, egyre többeknek lép a tyúkszemére, főleg ha konfrontatív, mint Orbán Viktor – ettől még a konfrontáció lehet jó, sőt szükséges.

Tizenhat évet kormányozni mindenképp siker, és történelmi siker.

A győztes Magyar Pétert konzervatívként írják le a nyugati médiában, holott egy elvtelen néppárti – az Európai Néppárt meg régen kiüresedett. De a magyarok nagy többsége őt választotta, úgyhogy jöhet a mutatvány.

Sokakról kiderül, hogy „mindig is” tiszások voltak, mások most állnak át, mások mindig is csak érdekből csatlakoztak. Tizenhat év alatt sok salakot magával hoz az idő folyója (elnézést a képzavarért!). Aztán lesznek, akiket ki kell tenni, mert kártékonyak. Az is jó eséllyel megtippelhető, hogy lesz némi belső vádaskodás, némi káosz.

Az is igaz, hogy az ország némi attitűdváltozáson esett át. Tizenhat év modernizálás és a szociális rendszer rendbetétele, mármint a meritokratikus alapon járó támogatások rendszere magától értetődik annak, aki nem élte át a Gyurcsány-rendszert. Aki megérti, hogy nincs magától, az sem biztos, hogy átélte, milyen, ha nincs.

A modernizálással minden jobboldali kormány hosszú távon a saját ellenzékét termeli ki, mert a modernizálás liberálisokat termel. Az időközben megszülető és felnövő ifjúságot talán sosem kezeltük kellő komolysággal.

De ne legyünk defetisták, hiszen ha a tizenhat év Orbán-rendszernek meg Donald Trump két ciklusának van tanulsága, az az, hogy lehet jobboldaliként is proaktívan politizálni, sőt kell is.

Globális értelemben pocsék négy év jön. Meglátjuk, a tapasztalatlanokkal teli Tisza hogyan kezeli. Egy darabig elmúlt tizenhat éveznek majd, de örökké nem lehet (és nem lesz igaz, de ez nekik mindegy).

Az is vélelmezhető, hogy germán–brüsszeli tartomány, avagy gyarmat leszünk. Nincs viccesebb, mint mikor Alexander Soros azt írja ki az X-re, hogy Magyarország megszabadult a külföldi beavatkozástól; miközben ő maga, Alexander Soros a külföldi beavatkozás megtestesülése.

Bíznunk kell, hogy a Patrióták frakciója idővel tényleg megkerülhetetlen erővé válik, és ahogy eddig mi segítettük a tagjait, most majd ők segítenek minket. Amit mi blokkoltunk, azt ők blokkolják majd, és például megmenekül a tagállamok vétójoga, ami mindegyikük érdeke.

De aztán fel kell állni, és csinálni tovább. Kinek pártot kell megújítania, továbbvinnie, kinek intézményeket, lapokat, gondolatokat. Ellenszélben, kárörömben, bosszúszomjtól körülvéve is, hosszú távon.