Az ukrán-magyar kapcsolatokat nem mi rontottuk el – Máthé Áron Ukrajna és Magyarország viszonyáról a Mandinernek

Egészen 2014-ig sikerült mind az ukrán néppel, mind Ukrajnával jó kapcsolatokat ápolnia Magyarországnak. Az izgalmas fordulatokban bővelkedő történelmet Máthé Áronnal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának alelnökével idézzük fel. Interjúnk!

Idézetek:

"Az Osztrák-Magyar Monarchiában, illetve a Német Császárságban került elő az a gondolat, hogy lehetne szó egy önálló Ukrajnáról. A Habsburgok már el is kezdték azt tervezgetni, hogy melyik hercegük ülhetne a leendő ukrán trónra."

"Na most 1917 végétől, '18 elejétől kezdve a breszt-litovszki béketárgyalásokon a központi hatalmak azért hoznak létre egy önálló Ukrajnát, mert úgy látták, hogy erre ott van igény, és mert blokád alatt álltak, és nem tudják ellátni magukat élelmiszerrel. Szokták ezt gabonabékének is nevezni."

A második világháború ideje:

"Ekkortájt kerül sor a volhíniai mészárlásra: az ukránok a velük élő lengyel kisebbséget borzalmas bestiális módon végzik ki. Itt a magyar honvédek viszont a lengyelek pártját fogják, megmentik őket, néha megtorló akciókat is vezetnek."

1990 után jók a kapcsolatok, bár:

"A kisebbségi jogok ügye nincs teljesen tisztázva: az ukránok mindig arra hivatkoznak kisebbségi jogoknál, hogy ha ők a magyaroknak adnak, akkor a sok-sok milliós létszámú oroszajkú kisebbségnek is kell adni, és erre a magyarok hiába mondják, hogy ezt oldjátok meg az oroszokkal, a mieinket meg hagyjátok békén. De volt egyfajta modus vivendi."

Link az interjúhoz kommentben.

-----------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövesd be az oldalt!

Személyes vélemény a rollermosdató szellemóriásról

Orbán Viktor: Felszólítom Zelenszkij elnök urat, hogy azonnal parancsolja haza az ügynökeit❗️
Ki kell tenni azt ukrán ügynököket Magyarországról!
LELEPLEZVE! Így irányítják a külföldi titkosszolgálatok az ellenzéki médiát! | VUKICS
Megvásárolt híradók, diktált vezércikkek, külföldi érdekeket szolgáló független újságírók. Elgondolkodtál már azon, miért fújja a teljes balos globalista média ugyanazt a nótát? Miért nem beszélnek a…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média