Egyenlőtlenség Magyarországon: kisebb, mint az EU-átlag, de a konzervatívoknak az egyenlőtlenség nem feltétlen probléma

Állítólag 2010 után szélsőségesen megnőtt az egyenlőtlenség Magyarországon, ez egy ilyen balos mondás, amit végtelen mennyiségű tanulmányban ismételgetnek szociológusok, meg persze az ellenzék is felkapta. De mi a valós helyzet ezügyben?
2002 és 2010 között valóban csak a felső 10 százalék gyarapodott (és alig észrevehetően a második 10 százalék), mindenki más relatíve vagy abszolút mértékben is visszaesett a jövedelmében.

Ezzel szemben 2010 után – szemben az ellenzék és a szociológusok állításával – a felső 10 százalék jövedelemnövekedése az átlag alatt volt, míg a lakosság 50 százalékának nőtt az átlagnál jobban, illetve a legszegényebb 30 százalék reáljövedelme is az átlaghoz közel bővült.

A jövedelmi egyenlőtlenségekben az EU-ban és a régióban is a középmezőnyben vagyunk, nagyobb egyenlőséggel, mint ami Lengyelországban vagy pláne Romániában van.

A régióban középen állunk, az EU-ban az egyenlőbb harmadban. A keresetek kábé kétharmada mindenhol az átlag alatt van a világon, ugyanakkor Magyarországon évek óta közelít a mediánkereset az átlaghoz, vagyis az átlag alatt nagyobb a növekedés.

Mindez köszönhető a reálkereset-növekedésnek (79 százalék), a foglalkoztatottság-növekedésnek (plusz egymillió fő), és akár az adócsökkentésnek is, meg persze a rezsicsökkentésnek.

Ja, és mindehhez hozzátartozik, hogy ingyenes az oktatás, az egészségügy, kiterjedt a szociális rendszer, ami nem mindenhol magától értetődő, lásd pl. angolszász országok.

De vegyünk egy konkrét mérőszámot. A Corrado Gini olasz statisztikusról elnevezett Gini-együttható a jövedelmi vagy vagyoni egyenlőtlenségek mérőszáma, amely 0 és 1 (vagy 0–100%) között mozog. A 0 a teljes egyenlőséget, míg az 1 a teljes egyenlőtlenséget jelöli.

2024-ben az EU-ban a Gini-együtthatóval mért jövedelmi egyenlőtlenség 29,4 volt. Míg a jövedelmi egyenlőtlenség mérsékelt, a vagyonbeli egyenlőtlenség jelentősen magasabb, és jelentős eltéréseket mutat az országok között. A legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenségek Bulgáriában (38,4), Litvániában (35,3) és Lettországban (34,2) voltak, míg a legkisebbek Szlovéniában, Csehországban és Belgiumban.

A vagyon sokkal egyenlőtlenebbül oszlik el, mint a jövedelem, a Gini-értékek 72,6-tól (Németország) 50,8-ig (Szlovákia) terjednek (2021).

Magyarország tekintetében különféle számokat találni, de minden forrás szerint az EU-ban az egyenlőbb országok közé tartozunk, és az előző tíz évben csökkentek az egyenlőtlenségek.

Az Eurofound szerint Magyarország az egyenlőbb uniós országok közé tartozik a jövedelemeloszlás tekintetében, olyan országokkal együtt, mint Szlovénia és Csehország.

Az AI azt mondja, hogy: „a jövedelemeloszlás egyenlőtlensége 2014 óta csökken, a 2022-es 24,7-es értékkel az ország az EU-s átlagnál alacsonyabb egyenlőtlenséget mutat”. Máshogy rákeresve pedig: „Magyarország jövedelmi Gini-együtthatója kismértékben ingadozott, viszonylag alacsony maradt az EU-hoz képest, 29,6-os értékkel 2023-ban és 30,2-vel 2022-ben.”

Továbbá: „a legfrissebb adatok szerint a Gini-együttható Magyarországon körülbelül 28,0% (2024 decemberi állapot szerint), ami alacsonyabb, mint a 2005-2010 közötti időszak értéke, ami hosszú távon az egyenlőtlenség csökkenését jelzi, bár az utóbbi években a helyzet stabilizálódott.” Az AI szerint a vagyoni egyenlőtlenségek viszont nagyobbak itthon.

Az Eurostat szerint 2010-2020 közt a szegénységben élők száma nagyjából megfeleződött 1,6 millióról 800 ezerre.

A Fidesz-KDNP egész szociális politikája, miközben meritokratikusabbá tette a rendszert, a segélyek helyett pedig a munka által keresett fizetés kiegészítését tette meg alapnak, valójában a rezsicsökkentéssel és más hasonló lépésekkel a társadalom alsó 40 százalékának kedvez igazán. A valóság ellentétes azzal a balos mítosszal, hogy a Fidesz magasról tesz a szegényekre, és a gazdagoknak meg a középosztálynak kedvez – a lényeg éppen az, hogy a Fidesz a középosztályosodást igyekszik elősegíteni.

Amúgy 2019-ben volt hír, hogy 600 éve ugyanazok a legnagyobb adókat befizető családok Firenzében. A leggazdagabb családok, úgy tűnik, túlélték Firenze számos ostromát, a napóleoni háborúkat, az olasz egyesítést, Mussolinit és két világháborút. A két olasz közgazdász, Guglielmo Barone és Sauro Mocetti az 1427 és 2011 közötti időszakot vizsgálták át. Aki szerint 2011 óta változott a helyzet, tegye fel a kezét!

Más tanulmányok szerint hasonló jelenség figyelhető meg Angliában is, ahol 800 évre, 28 generációra figyelhető meg az elitcsaládok pozícióban maradása; de Kínával kapcsolatban is mutattak már ki hasonlót, kommunizmus ázsiai módra ide vagy oda.

Nálunk az van, hogy a kommunizmus kivasalta a társadalmat. Tőlünk nyugatra lehet, hogy megszűnt a nemesi címek hivatalossága, de nem szűnt meg az arisztokraták osztálya, és az évszázadok óta felemelkedett kereskedőcsaládok és cégek sem igazán voltak „kordában tartva”, maximum a piac által. Ellenben mifelénk a kommunisták mesterségesen egyenlősítettek, részben erőszakosan lefejezve a társadalmat, részben ingyen felsőoktatással, de akár a parasztság erőszakos felszámolását is ide vehetjük. Jobb, hogy egyenlők vagyunk; vagy inkább: jobb, hogy így vagyunk egyenlőbbek? Szerintem nem.

Azaz van egy filozófiai vita is az egyenlőtlenségekről. A baloldaliak a társadalmi-gazdasági egyenlőséget önértéknek tekintik, amit állami politikákkal, társadalommérnökösködéssel kell előmozdítani. A jobboldaliak, konzervatívok nem látnak különösebb önértéket az ilyesfajta egyenlőségben. Russell Kirk, az amerikai konzervatív reneszánsz egyik elindítója, a maga módján európai típusú konzervatív, aki rengeteg hajléktalant, vándort és rászorulót látott vendégül otthonában, úgy írt erről:

„A konzervatívok számára fontos a változatosság elve. Vonzódnak a régóta fennálló társadalmi intézmények és életmódok burjánzó bonyolultságához, szemben a radikális rendszerek szűkítő uniformizmusával és elfojtó egalitarizmusával. Ahhoz, hogy bármely civilizációban megőrizzük az egészséges sokszínűséget, fenn kell maradniuk a rendeknek és osztályoknak, az anyagi körülmények különbségeinek és sokféle más egyenlőtlenségnek. Az egyenlőség egyetlen igazi formája az egyenlőség az utolsó ítéletkor és az egyenlőség az igazságos bíróság előtt; minden más egyenlősítési kísérlet legjobb esetben is társadalmi stagnáláshoz vezet. A társadalomnak becsületes és rátermett vezetésre van szüksége; és ha a természetes és intézményes különbségek megsemmisülnek, hamarosan valamelyik zsarnok vagy egy sereg nyomorúságos oligarcháa új egyenlőtlenségeket hoz létre.”

Persze XIII. Leó pápa 1891-es Rerum novarum enciklikája óta a katolikus társadalmi tanítás és nyomában a kereszténydemokrácia elveti nem csak a kommunizmust és szocializmust, de a kapitalizmus szélsőséges formáit is, és szociálisan érzékeny piacgazdaságot kíván fenntartani. De ez is elég tág fogalom.

XVI. Benedek pápa így írt Deus caritas est enciklikájában: „Nincs olyan igazságos államrend, amely feleslegessé tenné a szeretet szolgálatát. Aki a szeretet meg akarja szüntetni, az arra törekszik, hogy az embert mint embert szüntesse meg. Vigasztalásra és segítségre szoruló szenvedés mindig lesz. (...) A totális gondoskodó állam, mely mindent magához von, végezetül olyan bürokratikus intézménnyé válik, mely a lényegeset nem képes nyújtani, amire a szenvedő embernek - minden embernek - szüksége van: a szeretetteljes, személyes odafordulást. Nem mindent szabályozó és uraló államra van szükségünk, hanem olyan államra, amely a szubszidiaritás elvének megfelelően nagylelkűen elismeri és támogatja a különböző társadalmi erőkből született kezdeményezéseket, melyek összekapcsolják a spontaneitást a segítségre szoruló emberekhez való közelséggel. (...) Az a fölfogás, mely szerint az igazságos struktúrák fölöslegessé tennék a szeretet gyakorlását, valójában materialista emberképet rejt: azt a babonát, hogy az ember csak kenyérből él - ez olyan meggyőződés, amely lealacsonyítja az embert, és éppen sajátosan emberi mivoltát tagadja."

Konzervatív-jobboldali alapelveink tehát a következők: 1. az egyenlőtlenségek önmagukban nem jók és nem rosszak; 2. szükség van állami szociális politikára, de az nem léphet a személyes és közösségi segítség helyébe; 3. egyenlőtlenségek mindig lesznek, legtágabban nézve ez a bűnbeesés és az áteredő bűn következménye; 4. inkább a mélyszegénységben élők számának csökkentése és a mobilitás ösztönzése kell legyen fontos, a szegényseg csökkentése önérték, az egyenlőtlenség csökkentése nem az; 5. az esélyegyenlőség sem feltétlen ideál, mivel nem lehet és nem szabad minden nemzedéket felzárkóztatni a startvonalhoz; 6. a kimeneti egyenlőség egyáltalán nem kívánatos; 7. az erőltetett egyenlőség nem a szabadság záloga, hanem a szabadság kerékkötője, hiszen a szabadság egyenlőtlenségeket szül. 8. Az igazságosság nem azonos az egyenlőséggel.

(Kép: a Gini-index az EU-ban 2022-ben, kiemelve Románia és Magyarország. Románia az egyenlőtlenebb végéhez, hazánk az egyenlőbb végéhez van közel az egyenesnek, és láthatólag alatta vagyunk az EU-s átlagnak.)
-------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövesd be az oldalt!