A haladás kritikája, avagy a szabadság ellenforradalma

A fiatal konzervatív szerzők egyike a markáns álláspontot képviselő Pető Zoltán, aki az ELTE BTK-n szerzett történelem és esztétika szakos diplomát 2012-ben. 2014-től a Molnár Tamás Kutató Központ ösztöndíjas kutatója, 2015-től a PPKE BTK politikaelméleti doktori iskolájának hallgatója volt. Először a 18. századi brit politikai filozófiai gondolkodást kutatta, majd a 20. századi német konzervativizmust, végül érdeklődése a két világháború közti magyar filozófiai és politikai gondolkodás felé fordult. Nem a mostani az első kötete: az Edmund Burke és kritikusai az angolszász konzervativizmus alapító atyjának korát és személyét helyezi a középpontba; az Egy reakciós "liberális" a 20. században - Erik von Kuehnelt-Leddihn politikai filozófiája pedig egy elfeledett osztrák gondolkodót ismertet, aki híres volt arról, hogy Hitlert a baloldalra sorolta. Emellett Pető Zoltán egy regénytrilógiát is ír, melynek első része az Attila I. – Az Ég árnyéka címet viseli.

Új kötete viszont A Leviatán, a modern állam falán ütött résekről szól, melyeket a szabadság ellenforradalma ütött. Izgalmas címadás, minthogy az ellenforradalomra általában nem a szabadság szinonímájaként tekint a közélet. Az ellenforradalom itt ugyanakkor a konzervativizmust jelenti, vagy legalábbis annak bizonyos szerzőit. A kötet három részre tagolódik: Szellem és anyag; A szellem ellemforradalma; Magyar szellem.

Pető a haladás kritikájával indítja a tanulmánykötetet, a haladáseszme történetét felgöngyölítve. Rámutat, hogy sok haladásként tételezett jelenségnek van árnyoldala, és attól függ, hogy haladásnak vagy hanyatlásnak tekintjük-e az adott fejleményt, hogy melyik aspektust hangsúlyozzuk. Rámutat technikai fejlődés nyomán beálló környezetvédelmi problémákra, vagy épp arra, hogy a spirituális dimenziót tekintve egyértelműen hanyatlik a nyugat. A konzervatív intellektusról szólván rámutat, hogy a konzervatívok hisznek az örökben, az állandóban, nem csak a változóban – persze ez többnyire a hívő keresztény konzervatívokra igaz. A változás minden tér- és időbeli velejárója, a transzcendens szféra az, ami változatlan, és ahhoz kell mérnünk magunkat.

A materializmus problémája központi tétele a világ eljelentéstelenítése (amit Max Weber a világ varázstalanításának hív), a szerző sokat kritizálja a technicitást, a naiv naturalista hitet, és a világ jelentéstelítése mellett áll ki – amit persze nem nekünk kell megalkotni, hiszen a jelentés ott van a világban, nekünk csak újra figyelni kell rá.

Következőleg egy Harari-kritikát kapunk. Jelen sorok szerzője nem tartja sokra Hararit, egy lapos, közhelyes, nihilista materialistának vélem, Pető Zoltán pedig „megkésett felvilágosítónak” nevezi, akire jellemző a „materialista elbizakodottság”, illetve a „haladás babonája”. Itt is rámutat a szerző, hogy a haladás elsősorban a materiális szférára vonatkozik, és a tudás premodern hagyományait ignoráljuk. Harari a technikai utópia híve, teljesen megalapozatlan módon.

Ezután jönnek Pető „németes korszakából” származó esszéi: először Oswald Spengler történelemszemléletét elemzi, majd Edga Julius Jung konzervatív forradalmát, végül Ernst Jünger és a Waldgand, azaz az Erdőjárás című esszéje kerül terítékre.
Az utolsó rész, a Magyar szellem esszéi úgyszintén egy-egy gondolkodót állítanak középpontba: Prohászka Lajost, a magyar nemzet szellemtörténetét megíró Joó Tibort, Hamvas Béla filozófiai recepcióját, s végül – kiváló dramaturgia – Molnár Tamás ellenforradalmát. Az Utószó szerint semmi új nincs a nap alatt.

Pető Zoltán: Rések Leviatán falán. A szabadság ellenforradalma. Hitel, 2025.