Magyar menyegző

Néptáncosként nagy öröm, hogy születetett egy néptáncos nagyjátékfilm, a Magyar menyegző. Nem értek a filmekhez, úgyhogy néptáncos szemmel néztem meg.

Néptáncos szemmel márpedig a Magyar menyegző: ismerős emberek, ismerős tájak, ismerős falvak, ismerős táncok és ismerős zenék.

Ott húzza Kisneti, akinek két hete pénteken húzta a Keletinek egy folkkocsmában. Kiscsipás, aki dettó, 2013 óta számtalanszor mulattam a muzsikájára, kezdve az akkori kalotaszentkirályi tánctáborral. Szalonna. Berecz Pityu. A Magyar Állami Népi Együttes és a Nemzeti Táncegyüttes sok táncosa. Muszka Gyuri bácsi és felesége Mérából, akik ugyan jóideje Győrben laknak, de a kalotaszegi táborban tanítanak. Méra, Bogártelke, Magyarvista s más kalotaszegi falvak. Hányszor mentünk be Mérára azon az úton? Hányszor kalotaszegiztünk, csaptuk a lábunk, nótáztunk hajnalikat és keserveseket?

Persze a magyar menyegző elsősorban kalotaszegi, a népi kultúra, a néphagyomány ugyanis regionális-lokális. De valamiért Kalotaszeg magyarság-szimbólum lett, ahogy Székelyföld vagy egész Erdély is.

A táncok szépek, a vágások szépek, a fények szépek, a sztori autentikus, csempészésestől-Pávelestől. Talán annyi, hogy megért volna egy lassúbb kibontakozást két órában, de akkor lehet, a nem néptáncosok unnák. A Muzsikástól a Tükrösig sokan mesélik meghatározó lakodalmas kalandjaikat Erdélyből, hogy hogy bújtatták őket a falusiak, hogy kereste őket a Securitate, hogy igazította el őket Kallós Zoli bácsi.

Ma már hála az égnek nem ilyen secirutátés román nemzeti kommunista világot élünk.

Aztán a film után az ember lemegy a Fonóba, és véletlenül összefut Kovács Tamással. Ez a néptáncos közeg ereje.

Jó volna még egy-két néptáncos filmnek születnie.