Az EU vezetése a demokrácia és média védelmezőjének tartja magát, valójában azonban a föderalizáció, a dezinformáció és gyűlöletbeszéd, valamint a külföldi beavatkozás elleni küzdelem az EU-s elit demokráciától való megvédését szolgálja. És még be is vallják, hogy narratívaküzdelemben vesznek részt; ez a demokráciadeficit.

A demokrácia őre és védelmezője – ez az önképe az Európai Unió Bizottságának, az Európai Parlament balos többségének és az Európai Unió Bíróságának. A demokráciát eme nemzetek feletti EU-s intézmények természetesen a tagállamok kormányaitól és maguktól az emberektől, az EU népeitől védelmezik, a demokráciára ugyanis a szuverén államok és népeik jelentik a legnagyobb veszélyt – legalábbis arra a demokráciára, amit az EU elképzel magának. Az EU-s demokráciadeficit régi téma, és ma egyre aktuálisabb.

Jó példa erre az EU föderalizációjának folyamata, melynek során az EU bírósága az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 19. századi önértelmezését magáévá téve jogköröket talál ki magának a „levezetett hatáskörök” („implied powers”) elmélete alapján.

Aztán jó példa erre a „gyűlöletbeszéd” elleni több évtizedes EU-s küzdelem, ami egyre kiterjesztőbben értelmezi a gyűlöletbeszédet, egyre inkább korlátozva a szólásszabadságot, és egyre inkább kötelezve a tagállamokat EU-s értelmezések átvételére (a kötelezvényt a bíróság váltja be, ha szükséges).

Aztán ott van a tavaly év vége táján életbe lépett Demokráciapajzs (Democracy Shield), ami a demokráciát hivatott védelmezni, valójában azonban a bizottságot és a föderalista-liberális EU-s elitet védelmezi a demokrácia ellen.

Ahogy Norman Lewis írja a témáról szóló jelentésében: főleg három módja van a föderalizációnak:

„Először is, az Európai Bíróság (EUB2) kiterjeszti az uniós jog hatókörét ’kreatív’ (szó szerint) értelmezés révén, szélesítve az uniós jog hatályát a szerződéseken vagy a jogalkotás szándékán túl.
A második is az igazságszolgáltatásból következő, de jogalkotási: az EUB ítélete új politikai területet nyit meg a szupranacionális jogalkotás számára, bár a szerződések nem indokolták ezt.
A harmadik, bürokratikus: a Bizottság vagy valamelyik ügynöksége kiterjeszti az uniós jogszabályokat – például olyan alkalmazási irányelvek meghatározásával, amelyek túlmutatnak a jogszabályok hatályán.

Számos példát lehetne hozni az EUB föderalista-centralizációs manipulációira, most csak egyet idézek ide. Norman Lewis szerint a Bíróság „legnagyobb hatású döntése az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (EFTA) tárgyalásaihoz kapcsolódik, amely nem uniós jog. Amikor a Bíróságot felkérték, hogy véleményt nyilvánítson az EFTA-EU összeegyeztethetőségről”,

a Bíróság „végrehajtási kötelezettségeket” hozott létre, azzal érvelve, hogy „minden jövőbeni közösségi fellépésnek hozzá kell járulnia az Európai Unió felé történő konkrét előrelépéshez”. Sőt: „a szóban forgó kérdés keretein messze túllépve az Európai Bíróság kijelentette, hogy az uniós államoknak kötelességük egy ’egyre szorosabb unió’ felé haladni, és magának az Európai Bíróságnak kötelessége érvényesíteni az uniós jogot e konkrét cél érdekében.”

További izgalmak a teljes cikkben, linkje kommentben.