Az új neokonzervatívok, akik megint balról érkeztek, megint meg akarják mondani, ki a jó jobboldali és ki nem

David Brady cikke a The American Conservative-on

(Megjegyzés: szerintem a témát tekintve az Izrael-kérdés másodlagos, a többi sokkal érdekesebb.)

„Senki sem úszta meg a 2020-as évet anélkül, hogy hallott volna legalább néhány olyan médiaszemélyiségről, akik a baloldal elhagyásával váltak rendkívül népszerűvé a konzervatívok körében. Ők maguk azonban egy kicsit másképp fogalmazták meg a dolgokat. „A baloldal elhagyott engem” – hirdették. Van valami mélyen árulkodó ebben a kijelentésben. Ezek a kommentátorok egy tapodtat sem mozdultak jobbra.

Talán a legjobb példa erre a jelenségre Bari Weiss, a New York Times korábbi véleményrovat-szerkesztője, jelenleg pedig a CBS News és saját kiadványának, a The Free Pressnek a főszerkesztője. Weiss 2020-ban vívta ki az amerikai konzervatívok tiszteletét, amikor lemondott a Times-tól, nyilvánosan baloldali elfogultsággal vádolva azt.

Weiss nemrégiben átvette a CBS News szerkesztői irányítását, és David Ellison, az Oracle alapítójának és a világ harmadik leggazdagabb emberének, Larry Ellisonnak a fia támogatta. Nem meglepő módon, mivel Weiss nem rendelkezik megfelelő képesítéssel, botladozik új szerepében.

Weiss beszélgetése Erika Kirkkel, a meggyilkolt konzervatív aktivista Charlie Kirk özvegyével alacsony nézettséget ért el, és kritikákat váltott ki, miszerint az egész „elkapott pillanatokká” fajult, ahol baloldali aktivisták és Izrael-támogatók is szerepeltek a közönség soraiban. A csatorna hitelessége pedig a progresszívek körében is csorbát szenvedett, miután Weiss úgy döntött, hogy elhalasztja a Trump-adminisztráció bevándorlási fellépését kritizáló 60 Minutes szegmenst.

Annak ellenére, hogy ragaszkodik a baloldali társadalompolitikához és a szigorú külpolitikához, Weiss a jobboldal vezető kapuőrévé vált. Mit kezdett ezzel a hatalommal? A Free Press az „antiszemitizmus elleni küzdelmet” tette kiemelt céljává. Nemrégiben újraközölte Ben Shapiro, egy Izrael-párti konzervatív kommentátor beszédét, amely egyben kísérlet arra, hogy kiközösítse az Izrael-kritikus Tucker Carlsont állítólagos antiszemitizmusa miatt. Más Izrael-párti konzervatívok is megjelennek a Free Press oldalain, köztük Eli Lake, Matthew Continetti, Niall Ferguson, Abigail Shrier, Douglas Murray és Nikki Haley.

Bari Weiss és az úgynevezett „intellektuális sötét webes” (Intellectual Dark Web, IDW) szövetségesei alkotják generációnk neokonzervatív csoportját. Természetesen nem minden héja neokonzervatív, de a címke segít a megértésben Weiss és társai esetében.

A neokonzervativizmus eredete a trockista és szociáldemokrata baloldalra vezethető vissza. A neokonzervatívok első generációjához tartozott Daniel Bell, Irving Kristol, Daniel Patrick Moynihan és Norman Podhoretz. Bell a The New Leader, egy kiemelkedő szocialista és munkáspárti magazin korábbi szerkesztője volt. Barátjával, Irving Kristollal együtt szerkesztette a The Public Interestet, a neokonzervatívok kedvenc kiadványát hosszú éveken át. Kristol a Fiatalok Szocialista Ligájának trockista szárnyának tagjaként kezdte pályafutását, majd később a héja-liberalizmus felé fordult.

Maga Moynihan hidegháborús liberális volt, aki csak a fekete amerikai kultúrát kritizáló Moynihan-jelentésre adott reakciók után mozdult el jobbra. Norman Podhoretz az Amerikai Zsidó Bizottság Commentary című magazinjának szerkesztője volt, amelyet kezdetben balra tolt, amíg elégedetlenné nem vált a kulturális baloldalisággal. Az 1967-es izraeli hatnapos háborút követően az antiszemita elméleteket és az anticionista hozzáállást visszhangzó fekete radikálisok ezek közül az értelmiségiek közül sokakat az amerikai jobboldal karjaiba taszítottak.

A Szovjetunióval szembeni ellenségességük és a jóléti állam egyes aspektusaival szembeni némileg kritikus hozzáállásuk a konzervatív „fúziósok” kedvenceivé tette őket, akik a külpolitikában héják, a gazdaságban pedig libertárius beállítottságúak voltak. Ezek az egykori trockisták mély neheztelést tápláltak a Szovjetuniót irányító sztálinisták iránt.

Sok neokonzervatív először „Scoop Jackson-demokrata” volt, akiket a Boeing szenátoráról, Henry „Scoop” Jacksonról neveztek el (Jackson támogatta a háborús kiadásokat, és ez sokat hozott annak idején a Boeingnek, ezért nevezték a Boeing szenátorának – SzG). Jackson a hidegháború egyik legnagyobb liberális és technokrata héjája volt, aki a szovjetek elleni küzdelem érdekében a védelmi kiadások pazarlását szorgalmazta. A második generációs neokonzervatívok, mint például Paul Wolfowitz, Douglas Feith és Richard Perle, a Jackson veterán munkatársai voltak.

Amikor George McGovern, akit békefenntartónak és békítőnek tartottak, 1972-ben megszerezte a demokrata jelölést, sokan csatlakoztak. A lemaradók évekkel később Jimmy Carter Demokrata Pártjának süllyedő hajójáról érkeztek.

Ezzel a múlttal a hátunk mögött tisztább képet kaphatunk arról, hogy mi tesz egy neokonzervatívot neokonzervatívvá, és nem pusztán héjává.

A neokonzervatív gyakran egy korábbi baloldali vagy balliberális volt, aki jobbra húzódott a háborúellenes és kultúraellenes baloldaliság vélt túlzásaira válaszul. A neokonok mindig is külpolitikai héják voltak, gyakran Izraellel való szolidaritásból. Gyakran zsidók voltak, de sokan nem azok, amint azt a katolikus Daniel Patrick Moynihan és a presbiteriánus Jeane Kirkpatrick példája is bizonyítja. Soha nem voltak laissez-faire kapitalisták, és állítólagos konzervativizmusukat nem olyan kulturális kérdések éltették, mint az abortusz vagy a melegházasság ellenzése.

Lehet, hogy akkoriban kritizálták a jóléti államot, de ahogy Irving Kristol is elismerte „A neokonzervatív meggyőződés” (The Neoconservative Persuasion) című esszéjében, egy jobban irányított jóléti államot képzeltek el – valószínűleg olyat, amely nem termel fekete radikálisokat vagy társadalmilag degenerált viselkedésformákat. A jóléti állam eltörlése soha nem volt ezen társadalomkritikusok látókörében, akik inkább egy héja vállalati állam, mint egy laissez-faire korlátozott kormányzat mellett álltak ki.
Nem csoda tehát, hogy korunkban sok neokonzervatív, köztük David Frum és Bill Kristol, a Never Trump republikánusok közé tartozott. Sok közös vonásuk van a baloldallal, és nehezményezik Donald Trump felemelkedését, aki bírálja az ideológiájukat.

Szóval, mi köze ennek Bari Weisshez és káderéhez? Az ember némi derültséget érezhet, amikor rájön, hogy a The Free Press a Simon & Schuster egyik kiemelkedő neokonzervatív kiadványának a neve is volt. Ha Irving Kristol Neokonzervativizmus: Egy eszme önéletrajza (Neoconservatism: The Autobiography of an Idea) című könyvének használt példányát keresed, valószínűleg a gerincen a The Free Press feliratot találod. Ettől eltekintve a jelentősebb hasonlóságok nem mulatságosak.

Bari Weiss tette népszerűvé az „intellektuális sötét web” kifejezést, hogy leírja azokat, akik ellenezték az egykor „politikai korrektségnek” nevezett mozgalmat, és a 2010–20-as évek radikális baloldalának áthatóbb elemeit. Ezek közé a személyiségek közé tartozik Sam Harris, Steven Pinker, Jordan Peterson, Douglas Murray, Dave Rubin, Ben Shapiro, és talán maga Weiss is. Mindezek a személyiségek kiemelkedő akadémikusok, értelmiségiek és újságírók voltak, akiket a „politikailag korrekt” baloldal leszólt.
Weiss és Free Presses kollégája, Abigail Shrier kizárással és kiközösítéssel néztek szembe a hagyományos média részéről, mert kritizálták a woke baloldal túlkapásait. Dave Rubin és Jordan Peterson gyorsan a baloldal ellenségeivé és a jobboldal kedvenceivé váltak. Rubin önképe talán a legjobb példa arra, hogy „a baloldal elhagyott engem” egy retorikai fogás. Klasszikus liberálisnak állítja be magát, miközben nagyjából ugyanazokat az álláspontokat képviseli, mint baloldali kommentátorként.
Mindezek a személyiségek a baloldali túlkapások, különösen a szólásszabadság és a transzneműség kérdésében tanúsított kritikájuk miatt szerezték hírnevüket a jobboldal körében. Nem számít, hogy sokan közülük a melegjogok bajnokai voltak, amelyek ellen az amerikai jobboldal régóta küzdött; a baloldal legújabb túlkapásainak ellenzői voltak, és ez elég volt ahhoz, hogy hitelesnek tűnjenek fel a jobboldalon.

Úgy tűnik, hogy ezek az IDW-típusok ma Ben Shapiro Daily Wire-e és Weiss The Free Pressének hasábjain gyűlnek össze. Az olyan rovatvezetők mellett, mint Weiss és Abigail Shrier, oldalaikon olyan neokonzervatívok is szerepelnek, mint Matthew Continetti, Eli Lake és Douglas Murray – akinek a Nagy-Britanniába irányuló iszlám migráció ellenzőiként szerzett közelmúltbeli hírneve elhomályosítja eredetét, mint a Neoconservatism: Why We Need It (Neokonzervativzmus: miért van szükségünk rá?) című könyv szerzője és az Egyesült Királyság Henry Jackson Társaságának alapítója.

Miközben ma is fenntartanak egyfajta ellenállást a baloldali túlkapásokkal szemben, a Free Press most sokkal inkább a nyugati világban terjedő antiszemitizmusra összpontosít, és azt a Nyugat-ellenes hangulathoz köti, mintsem Izrael gázai háborújának ellenzéséhez. Abigail Shrier, aki a transzneműségről szóló könyve, az Irreversible Damage (magyarul Visszafordíthatatlan károk címmel jelent meg az MCC Press kiadásában) megírásával szerzett hírnevet a jobboldalon, az utóbbi időben Izrael védelmezőjévé vált a leghevesebb kritikusaival szemben.

Még a Timesnál is elfogadta Bari Weiss a „féktelen cionista” címkét. Úgy tűnik, hogy a Free Press idejének nagy részét az izraeli katonai politika védelmének és az amerikai jobboldal kapuőrének szerepének szentelte, mint bármi másnak. Még Zohran Mamdani elleni támadásai is – aki valószínűleg romboló politikát folytat a város számára – az Izraelről alkotott véleményére összpontosultak.
Weiss és káderei a neokonzervativizmus minden kritériumát beteljesítik. Korábbi baloldaliak vagy balliberálisok, akik most a baloldali kulturális túlkapásokat ellenzik. Gazdasági vagy kulturális álláspontjukban alig változtak, és csak akkor emeltek szót, amikor a baloldal túllépett rajtuk, és konkrétan megtámadta őket. Most egy szigorú külpolitika mellett állnak ki, és megpróbálják marginalizálni a háborúellenes konzervatívokat, különösen azokat, akik kritikusan viszonyulnak az Egyesült Államok Izrael-pártiságához.

Ahogy Norman Podhoretz és Bill Kristol a paleokonzervatív Pat Buchanan ellen indultak, úgy Bari Weiss, Douglas Murray és Ben Shapiro is háborút indított Tucker Carlson ellen, akit antiszemitizmussal vádolnak.

Megvannak a saját technokrata héjáik is, akikkel együtt tudnak működni. Míg az első és a második generációhoz tartozott a republikánus apparatcsik Donald Rumsfield, az új generációnkban megagazdag mágnások vannak, köztük olyan tech cégek alapítói, mint a Palantir és az Anduril. Weiss maga is társalapítója volt egy nem akkreditált egyetemnek, amely jelentős adományokat fogadott el cionista milliárdosoktól. Az Ellison család, akik Weisst a CBS News élére helyezték, szintén cionistának vallják magukat, miközben egy olyan céget – az Oracle-t – működtetnek, amely rendszeresen szerződik a CIA-val.

Az amerikai jobboldal egyszer már elkövette azt a hibát, hogy hagyta, hogy a neokonzervatívok ne csak tagok, hanem kapuőrök is legyenek. Nem szabadna kétszer elkövetniük ezt a hibát. Ennek a tömegnek nem szabadna diktálnia az amerikai jobboldalnak, hogy kinek hol a helye.”
------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett, kedveld a posztot, oszd meg, és kövesd be az oldalt!