Kifogásolja a kommunista diktátor Maduro eltávolítását egy libi-balos evangélikus lelkésznő, Bolba Márta - mi a fene?

Egy magyar evangélikus lelkész az Evangélikus Világszövetség állásfoglalásával megtámasztva nem egy demokratikus mércékkel mérve illegitim kommunista diktátor eltávolításának örvend, hanem – mondjuk így – aggályait fejezi ki, sőt tiltakozik. Annak ellenére, hogy „nem az a kérdés, hogy Maduro véreskezű diktátor-e. Az egyértelmű.” Oké. Hát, akkor?

Ez már önmagában abszurd. Mondjuk nem meglepő egy olyan lelkésznő részéről, akit ultraprogresszívnek tartanak, és akivel a többi egyház (református, baptista, katolikus) helyi lelkésze már nem kíván közösen mutatkozni (a 2023-as ökumenikus imahétre gondolok), annyira tolja a progresszív izéket. Ide vezet a liberális német evangélikus egyház felől érkező meghatározó anyagi támogatás.

A lelkésznő szerint puszta imperializmusról és olajétvágyról van szó, ami sztenderd balos, meg időnként jobbos magyarázat Amerika beavatkozásaira. Szerintem ez Iraknál sem volt igaz önmagában, és ez túl egyszerű magyarázat.

Ráadásul Kohán Mátyásnak egy venezuelai újságíróval, Edgar Beltránnal készített hétvégi interjúja szerint a venezuelaiak nem bánnák, ha amerikai cégek piaci alapon termelnének ki olajat náluk:

„Nálunk nincs szó arról sem, hogy vajon az olajat akarja-e az USA. Jelenleg az olajunkat ingyen adjuk – és így teszünk már huszonöt éve – Kubának, meg Kínának, hogy törlesszük az adósságunkat, meg Oroszországnak és Iránnak. Régebben, mikor demokrácia voltunk, és az USA-val üzleteltünk, az USA fizetett az olajért. Ők termelték ki azt Venezuelában, és busásan fizettek, miközben ezek az országok lényegében semmit sem fizetnek.”

A The Spectator mai cikke szerint (Doug Stokes: Maduro's capture wasn't about oil):

„Az ’olajimperializmus’ elmélete összeomlik az alapvető adatok súlya alatt. Az Egyesült Államok már nem a 20. század végi energiaszűkös óriás. Texas önmagában az amerikai nyersolajtermelés körülbelül 43 százalékát, finomítói kapacitásának pedig 31 százalékát adja. Amerika dúskál a saját szénhidrogénjeiben. A stratégiai szükségszerűség tehát nem a nehéz, savanyú és nehezen finomítható venezuelai nyersolaj lefoglalása, hanem az amerikai infrastruktúra védelme.”

No nem Venezuelában lévő infrastruktúráról van szó. Hanem Texasban és a Karibi-térségben lévőről. A ugyanis az előretolt kínai helyőrségként szolgáló Venezuelát Kína felfegyverezné, rakétáival könnyedén elérné Texast és a Karibi-térséget.

„Maduro nem pusztán egy szocialista számkivetett volt; stratégiai földesúr is volt. Amerika hátsó udvarában biztosította a lábát a Népi Felszabadító Hadseregnek (PLA). Az amerikai tervezők rémálomszerű forgatókönyve soha nem egy szocialista Venezuela volt, hanem egy felfegyverzetté, egy karibi előőrs, amely kínai hírszerző képességeket, nagy hatótávolságú bombázókat vagy rakétaütegeket helyez el. Ha a szocializmus jelentette a fenyegetést, miért pont Venezuelát csapták le, és miért nem Kubát?”

Persze ettől még a nagyhatalmi geopolitikai érdekek nagyon is nagy szerepet játszottak Maduro eltávolításában:

„A látszólag a ’narkoterrorizmus1 elleni bűnüldözési akcióként vázolt művelet kettős célt szolgál. A 25 évnyi államilag támogatott kokainkereskedelmet részletező vádirat jogilag is álcázta a dolgot, de az időzítés felfedi a geopolitikai szándékot. Ez egy új, erőteljes Monroe-doktrína megvalósítása. Ez a ’globális rendőr’ szerepéből való visszavonulást és a ’regionális erőd’ felé való elfordulást jelzi. A Trump-adminisztráció jelezte, hogy esetleg tolerálja a káoszt a Donbaszban vagy Levantéban. Mégis, nem fogja tolerálni, hogy egy versenytárs előretolt műveleti bázist hozzon létre Amerikában.” (…)

„Végső soron azok, akik az ExxonMobil mérlegébe való beavatkozás logikáját keresik, rossz helyen keresgélnek. Ez a beavatkozás nem a vállalati profitról szólt. A 21. század nagy sakktáblájáról van szó. Maduro elfogása egy előkészítő lépés volt, az asztal megtisztítása egy hosszabb nagyhatalmi versenyre való felkészülésként. Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy ha szembe kell néznie a sárkánnyal a Csendes-óceánon, akkor nem fogja hagyni, hogy az a Karib-térségben lihegjen a nyakába.”

Szóval ha az olaj ügyében nincs is igaza a lelkésznőnek, az imperializmus ügyében igaza van? Fene tudja. A nagyhatalmak mindig így működtek. És a világ csendőre helyett regionális csendőrt játszani mégiscsak reálisabb, valamint mégiscsak kevesebb imperializmus, nem? De talán a legfontosabb kérdés az, hogy örülnek-e a helyiek, a venezuelaiak az akciónak? HA az ő akaratukkal találkozik, akkor a népfelség elvének is megfelelt. Márpedig a venezuelaiak többsége minden jel szerint örül.

Volt a történelemben elég sok etikailag kifogásolható dél-amerikai beavatkozás az USA részéről (például egész országok piacait uraló banántermelő cégek formájában), de ez szerintem nem az, ahogy Reagan beavatkozásai is rendben voltak.

A lelkésznő fő motivációja talán mégsem a Venezueláért való aggódás volt. Ő ugyanis Józsefvárosból „figyeli az amerikai belső demokratikus ellenállást”! Az eszem megáll. Bocsánat, de Trump demokratikusan nyert, ő egy demokratikusan, legitim és legális módon hatalmon lévő elnök. Vagy a latin-amerikai belső demokratikus ellenállást figyeli? De akkor melyik országban? Remélem, a keresztényüldöző kommunista Nicaraguában és Kubában! Hogy hogy figyeli, azt hagyjuk!
---------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövesd be az oldalt!