Csökken-e a transzneműek száma Amerikában? Vajon jól értelmezi-e a Lakmusz az adatokat, amikor azt írja, hogy nem?

A Lakmusz szerint a több jobboldali médium által idézett statisztikák az amerikai transzneműek számának csökkenésére vonatkozóan statisztikailag nem szignifikáns, a módszertan rossz volt, és fel sem tették a kérdést, hogy ki transznemű, csak hogy ki nem bináris.

Azonban Ryan Burge statisztikus-vallásszociológus elemzéséből kiderül, hogy a Lakmusznak nincs igaza. Burge szerint a negyedik statisztika igenis megbízható, eredményei statisztikailag szignifikánsak, az elemzés pedig kimutatja, hogy a transzneműek a „nembináris” és „más” nemi identifikációkat választották.

A probléma: csökken-e a transzok száma Amerikában vagy sem?

„A hirado.hu-n idézett kutatás szerzője egyenlőségjelet tett a transzneműek és a nem binárisok közé, holott a két fogalom nem feleltethető meg egymásnak. Az adatokból ezért nem lehet az amerikai transznemű fiatalok számának csökkenésére következtetni, ráadásul a felmérés más módszertani kritikákat is kapott” – írja a Lakmusz „tényellenőrző” portál.

A közmédia hírportálja a Skeptic nevű amerikai online újságban megjelent cikkre hivatkozik, amiben a Buckinghami Egyetemen oktató, összehasonlító politikatudománnyal foglalkozó kanadai professzor, Eric Kaufmann ír minderről. Sőt, minderről beszámolt többek közt a Mandiner és az Axioma is a Lakmusz szerint.

Kaufmann az Andover Phillips Akadémia hallgatói körében végzett felmérés, a Brown Egyetem adatai és a FIRE által kitöltött nagyméretű kérdőív eredményeinek felhasználásával. Ezután Jean Twenge ugyanezt az elemzést végezte el a Cooperative Election Study főiskolai korú válaszadóin, és nagyon hasonló következtetésre jutott.

A Lakmusz több kritikát is megfogalmaz. Például:

„Kaufmann írását számos kritika érte, legfőképpen azért, mert a felmérésekben, amiknek Kaufmann a nyers adatait használta, a válaszlehetőségek között egyetlen helyen sem szerepelt kifejezetten az, hogy transznemű. Ezért Kaufmann adataiból nem lehet arra következtetni, hogy csökkenőben van az amerikai transznemű fiatalok száma. Más, kifejezetten a transzneműek számára vonatkozó amerikai statisztikák ráadásul nem igazolják a professzor állítását.”

A Lakmusz rámutat, hogy ezek a felmérések nem reprezentatívak a teljes amerikai lakosságra nézve, és nincs bennük olyan válaszlehetőség, hogy „transznemű”. Valamelyikben volt „nem bináris”, de az ugye nem feltétlen transznemű.

A CES esetében azonban Twenge az adatokat elemezve arra jutott, hogy:

„a 18–22 évesek körében 2022 és 2024 között a transznemű identitás közel felére, a nem bináris több mint felére csökkent.”
Viszont, mint arra a Lakmusz felhívja a figyelmet, Brian Schaffner politológus professzor szerint azonban a változás a statisztikai hibahatáron belül maradt.

Természetesen a Lakmusz talált olyan kutatásokat, amelyek „ténylegesen az amerikai transzneműek számát vizsgálják”, a Williams Institute-ét és a Gallupét, és ezek alapján „kijelenthető, hogy a magukat transzneműnek valló felnőttek száma stabil, 2022 óta pedig növekszik.”

A tényellenőrzés problémája

Na most: a cikk szerzője, Fülöp Zsófia nem rendelkezik statisztikákra vonatkozó végzettséggel. LinkedIn-profilja szerint az ELTE-n végzett kommunikáció szakon, illetve esztétikán. Ettől még persze miért ne írhatna a témáról, összefoglalva a kritikákat, de azt azért jegyezzük meg, hogy Fülöp Zsófia nincs abban a helyzetben, hogy statisztikusok munkáját „tényellenőrizze”. Amit ő csinál, az interpretáció, ami persze rendben van, csak akkor ne nevezzük tényellenőrzésnek. A problémáról a Századvég folyóirat 2023/1-es számában írtam egy tudományos tanulmányt A tényellenőrzés kritikája és a Lakmusz címmel.

Persze hogy nem értek a statisztikákhoz, vagy csak minimális szinten, az ellenem is felhozható, csakhogy én nem nevezem magam tényellenőrnek sem.

Mégis statisztikailag szignifikáns a CES-felmérés

Mindenesetre ajánlanék a Lakmusz és Fülöp Zsófia figyelmébe egy másik szakembert, Ryan Burge vallásszociológus statisztikust, a Washington University in St. Louis professzorát, akinek az ugyenezen témában a Graphs About Religion című oldalán írt cikkét én is összefoglaltam itt. Mondjuk a Lakmusz által kifogásolt részekre nem tértem ki, de akkor nézzük, mit ír ezügyben Burge, aki statisztika-mániás.

Már csak azért is, mer Burge osztja a Lakmusz kritikáját az első három felméréssel szemben:

„Őszintén szólva, a Kaufmann által használt három felmérést nem nevezném magas színvonalúnak. Az Andover és a Brown adatai szó szerint csak az egyes egyetemek hallgatói létszámának összeírásai, és bár a FIRE adatok nagyok (több mint 50 000 válaszadó), nem igazán reprezentatívak, mivel csak azokat a fiatal felnőtteket tartalmazzák, akik jelenleg kevesebb mint 600 egyetem egyikére járnak.

De a Twenge-elemzés igazán felkeltette a figyelmemet, mert a Cooperative Election Study egy sokkal jobb minőségű adathalmaz. Saját munkámban is állandóan használom, nemcsak azért, mert a 2024-es minta 60 000 válaszadót tartalmazott, hanem azért is, mert úgy adták le, hogy valóban reprezentatív keresztmetszetet adjon az Egyesült Államokról.”

Azt állítani, hogy a CES adataiban az eltérés a statisztikai hibahatáron belül van, Ryan Burge elemzése nem támasztja alá. Igen, az igaz, hogy 2020-ban a felnőttek 2,5%-a mondta magát transzneműnek, és 2024-re ez a szám mindössze 1%-ra csökkent, ami másfél százalékos csökkenés. Legyen ez a statisztikai hibahatáron belül.

De mi van, ha kor szerinti bontásban nézzük a dolgokat?

„A Cooperative Election Study 2023-as hullámában nem szerepelt ez a kérdés, de 2024-ben visszatért. A legfrissebb adatok szerint a fiatal felnőtteknek mindössze 3,2%-a vallotta magát transzneműnek. Ez több mint öt százalékpontos csökkenést jelent 2020 és 2024 között. És ezek nem is kis minták – 2020-ban 4140, 2024-ben pedig 3135 fiatal válaszadó volt. A különbség természetesen statisztikailag szignifikáns.

Azt is gondoltam, hogy hasznos lenne a 18–22 éveseken túlra kitérni, és szélesebb korosztályokat megvizsgálni. A 18–25 évesek körében 7,8% vallotta magát transzneműnek 2020-ban, szemben a 2024-es 3,7%-kal. A 18–30 évesekre kiterjesztve a csökkenés 3,4 százalékpont (6,4%-ról 3%-ra). A 18–40 évesek körében ez 3,2 százalékpontos csökkenést jelent.”

Nos, ezek mind a statisztikai hibahatáron túli számok, tehát statisztikailag szignifikánsak.

Ryan Burge hozzáteszi:

„Természetesen a nyers számokban a legnagyobb csökkenés továbbra is a minta fiatalabb részéből származik. Az 1995 és 1999 között születettek körében 7,5% azonosította magát transzneműnek 2020-ban, de ez a szám kétharmadával csökkent 2024-re, mindössze 2,3%-ra. A 2000-es évek elején született válaszadók esetében a transznemű azonosulás 8,5%-ról 4,1%-ra csökkent ugyanebben az időszakban. Tehát igen, a csökkenés a legfiatalabb felnőttek körében volt a legsúlyosabb, de nem csak ők voltak érintettek. A csökkenés széles körű volt, még az 1985-ben születettek körében is megjelent.”

És mi van azzal, hogy csak a nem binárisokra kérdeztek rá, a traszneműekre nem?

„Ahogy korábban említettük, a fiatal felnőttek 8,6%-a mondta magát transzneműnek 2020-ban. 2024-re ez az arány 3,2%-ra csökkent. A nemüket férfiként meghatározó fiatalok körében a transznemű azonosulás 10%-ról 3,4%-ra csökkent 2024-ben. A fiatal nők esetében ez az arány 6,9%-ról 2020-ban mindössze 0,3%-ra csökkent 2024-ben. És ez nem elírás – a 18 és 22 év közötti 3914 válaszadó közül csak hatan azonosították magukat nőként és transzneműként is (súlyozva).

Tehát elég egyértelművé válik, hogy a transznemű azonosulás nagy része honnan származik: azoktól a válaszadóktól, akik ’nem bináris’ vagy ’egyéb’ nemként jelölték meg a nemüket. A nemi kérdés 2020-ban csak két lehetőséget kínált, így nem tudunk teljes körű összehasonlítást végezni ilyen régre visszamenőleg. Azok körében azonban, akik nem vallották magukat férfinak vagy nőnek, 65% mondta magát transzneműnek 2020-ban. 2024-re ez a szám 51%-ra csökkent. A különbség statisztikailag szignifikáns, annak ellenére, hogy mindkét csoport viszonylag kis méretű."

Ryan Burge következtetése:

„Azt hiszem, nyugodtan, jó bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a transzneműként azonosuló egyetemista amerikaiak aránya statisztikailag és tartalmilag is érdemi módon csökkent az elmúlt néhány évben. De ahogy átnéztem az adatokat, újra és újra ugyanahhoz a gondolathoz tértem vissza: 2020 kiugró év volt a transzneműként való azonosulás tekintetében. Ez tisztán látszik ezeken a grafikonokon.”

Persze ott van a Williams Institute és a Gallup felmérése. De lehet, azokat is ki lehetne elemezni és dekonstruálni. Emellett pedig Burge CES-felméréssel kapcsolatos megfontolásai igenis figyelemre méltóak. Ha pedig azt vesszük, hogy a transzneműség nem veleszületett, nem is tud az lenni, ellenben egyre egyértelműbben divat, akkor az is egyértelmű, hogy a környezeti-társadalmi hatások sokakat transszá tesznek, legalábbis a felszínen.
Környezeti hatás, transzjárvány

Ennek a „transznemű járványnak” – ahogy Abigail Shrier, a Wall Street Journal újságírója, a Visszafordíthatatlan károk című, témáról szóló kötet szerzője hívja – két sajátossága van: az egyik, hogy a magukat tinédzser korban transzneműnek képzelő lányok túlnyomó többsége (65 százalék) azután „jön rá” erre, hogy intenzíven bevonódott az online platformok világába; másrészt jellemző, hogy ez az identifikáció divat lett a középiskolások körében. Márpedig korábban a transzneműek túlnyomó többsége biológiai férfi volt, akik kisebb koruktól szenvedtek nemi identitászavarban, és nem tiniként „jöttek rá” erre. 2012-ig nem tudott olyasmiről a tudomány, hogy tizenéves lányoknál hirtelen nemi identitászavar alakulhatna ki.

Shrier rámutat: a tinik körében akkor ugrott meg jelentősen a mentális problémák, az önveszélyesség és a magukat hirtelen transznak mondók aránya, amikor 2007-ben megjelent a piacon az iPhone. Mindezt pedig fokozza az a kortárs, pszichologizáló elképzelés, ami szerint mindig jól kell éreznünk magunkat, ami alapján minden kisebb-nagyobb megpróbáltatás súlyosnak tűnik fel, és ami szerint mindenre kell legyen valami pirula.

Mindez a nőmozgalom és a feminizmus eredményeit is veszélyezteti, hiszen a transzneműség épp azokhoz a férfi és női sztereotípiákhoz méri magát, amelyek ellen a feminizmus küzdött. A nőmozgalom szerint lehet nő úgy, hogy jó vagy matekból, esetleg kicsit férfiasabb a stílusod, a transzmozgalom azonban ilyenkor rögtön női testbe zárt férfit kiált.

És egyre többen bánják meg, ami nagyon kínos a transzmozgalomnak

Ráadásul A transzneműséget megbánókat detranzícionálóknak hívják, és a hivatalos felmérések szerint a transzneműek 2 százalékát teszik ki, de a klinikai gyakorlat alapján valószínűsíthetjük, hogy sokkal nagyobb ez a szám, mivel sokuk eltűnik az ellátórendszerből. A detranzícionálók léte rendkívül kínos a transzmozgalomnak, ami azt hirdeti, hogy transznak lenni csodálatos, a nemváltás pedig csodálatos „utazás”. Lisa Littman kutatása szerint csak a detranzícionálók 24 százaléka értesíti az egészségügyi rendszert, azaz a 2 százalék valójában 8 százalék körül lehet. (Ajánlott irodalom: Mary Margaret Olohan: Detrans: True Stories of Escaping the Gender Ideology Cult. Regnery, 2024.)

A mozgalom egyrészt azzal szokta lesöpörni a detranzícionálók, a „kisebbség kisebbsége” ügyét, hogy túl kevesen vannak, törpe kisebbség, akikkel nem érdemes foglalkozni. Ez egy meglehetősen következetlen érvelés, mivel ez alapján magát a transzmozgalmat, sőt az LMBTQ-mozgalmat is le lehetne söpörni az asztalról. Nagy kisebbségvédőnek adják el magukat, majd a számukra kellemetlen kisebbségek létét ignorálják. Nem szép.

Másrészt azt szokták felhozni a detranzícionálók ellen, hogy ők eleve nem is voltak transzok. Ez azonban álságos érvelés. Az LMBTQ-mozgalom hangsúlyozni szokta a szexualitás fluiditását – ami a kutatások szerint valóban igaz, már ami az LMBTQ-irányultságokat illeti. A heteroszexualitás meglehetősen stabil. De ha a szexualitás fluid, akkor bizonyára lehet valaki transz, aztán nem transz, legalábbis elvben. Persze tudjuk, hogy a mozgalom szerint ez a fluiditás csak a heteroszexualitástól és a biológiai nemtől elfelé politikailag korrekt és elfogadható, visszafelé nem.

(Képek: A Lakmusz cikke a címlapon; Ryan Burge; Ryan Burge egyik grafikonja; Mary Margaret Olohan és Detrans című kötetének borítója.)
------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövesd be az oldalt!