Így hazudik a Telex.hu Dél-Afrikáról, privilegizált fehérekről és Trump kedvenc elnökéről írva

„Egy Trumpról szóló könyvvel várhatják az Egyesült Államokba emigráló dél-afrikai fehér gyerekeket” – ezzel a címmel írt cikket Tóth Gergely a Telexen. Tóth 2016-ban értelmezte először félre Amerikát, illetve Trump győzelmének okait, most Dél-Afrikát értelmezi félre.

Azért gondolom így, mert augusztusban eltöltöttem két hetet Dél-Afrikában az Akademia nevű búr protestáns magánegyetem meghívására, hogy előadásokat tartsak.

Tóth úgy fogalmaz:

Trump „felfüggesztette a Dél-Afrikának juttatott segélyeket, és felajánlotta, hogy az afrikáner közösség tagjai – a fehér gyarmatosítók leszármazottjai – menekültként letelepedhetnek az Egyesült Államokban. A döntés eredményeképp 49 dél-afrikai májusban át is települt az országba.

Jogvédő szervezetek szerint a lakosság ötödét kitevő afrikánerek nem szenvednek el rendszerszerű diszkriminációt, a ’fehérek üldöztetése’ a Financial Times szerint valószínűleg a Trump körüli dél-afrikai származású, az apartheid idején privilegizált helyzetben lévő fehér családokba született emberektől származhat – ebbe a körbe tartozik Elon Musk, David Sacks és Peter Thiel is.”

Nos, eme mondatokban több tévedés is van.

Ami a fehérek elleni diszkriminációt illeti ma: 2024-ben interjút készítettem Ernst Roets-cel, az AfriForum és az Afrikaner Szolidaritási Mozgalom egyik akkori vezetőjével és Daniël Maritz-cal, az Akademia afrikaner magánegyetem kutatójával, az NP Van Wyk Louw Centre igazgatójával, pretoreai lelkipásztorral.

Amint Roetz mondta:

„Persze az apartheidnek véget kellett vetni, az a rendszer vállalhatatlan volt. Most viszont olyan kormányunk van, ami aktívan diszkriminál minket. Jelenleg több mint száz faji törvény van Dél-Afrikában, mindegyik a fehérek ellen. A hivatalos nevük ’fekete felhatalmazási politikák’, vagy ’átalakítás’. De a záradék nagyon kifejezetten a fehérek faji megkülönböztetése mellett szól. És minden ellen, ami a fehérekhez kötődik, mint például az afrikaans nyelv, a nyugati értékek és így tovább. Ironikus, hogy a jelenlegi kormány az apartheid rendszer ellen harcolt, azt hirdei, hogy a rasszizmus ellen harcol, és hozott száz faji törvényt.”

Hozzátette: „Ha fehér diák vagy, és minden tárgyat 90 százaléknál jobban teljesítesz, még mindig alig van esélyed bekerülni az állami orvosi képzésbe, míg egy fekete diák 60 százalékos teljesítménnyel bekerülhet. Tudom, mert tagja voltam a pretoriai egyetem hallgatói tanácsának, láttam a dokumentumokat és a jelentéseket. Háromféleképp diszkriminálnak, ha afrikaner vagy: faji kvótákkal, az angol nyelvvel és az újmarxista szemlélettel. Van egy jogszabály a demográfiai reprezentativitásról, ami szerint a társadalom különböző szféráinak faji szempontból reprezentatívnak kell lenniük. Dél-Afrikában a fehérek a lakosság körülbelül 8 százalékát teszik ki. Ez azt jelenti, hogy ha egy céget alapítasz, különösen, ha kormányzati megbízásra is pályázol, nem dolgozhat nálad 8-10 százaléknál több fehér, mert megbüntetnek. Ugyanez a helyzet az egyetemekkel is.”

De durvább dolgok is vannak:

„Az afrikanerek ellen a farmjaikon elkövetett erőszak komoly probléma. Erről írtam a Demokratánál magyarul megjelent Lődd le a búrt! című kötetemet. Amikor a könyvet írtam, az elmúlt két évtizeddel vetettem számot. Átlagosan két farmtámadás volt naponta, és két gyilkosság hetente. Ma jobb a helyzet, de még mindig vannak farmtámadások. És Dél-Afrikában vannak politikusok, akik aktívan bátorítják ezt: a farmerek megöléséről szóló dalokat énekelnek kampányrendezvényeken. És megússzák, mert az igazságszolgáltatás megvédi őket.”

S a kommunista Julius Malema, aki a kormányzó ANC-ből (Nelson Mandela pártja) vált ki, aminek ifjúsági vezetője volt, és megalapította a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) tényleg komcsi pártját, valóban stadiongyűléseken énekli a Lődd le a búrt!-t. Meg lehet nézni YouTube-on.

Roetz könyvét én is olvastam, nagyon megrázó olvasmány. Egyébként ők hívtak meg Dél-Afrikába. S amikor meg akartam nézni Johannesburgot, azt mondták, veszélyes, de egy helyre elvittek: az apartheid-múzeumba, amit jónak és fontosnak tartanak. Szóval nem, nem védik az apartheidet. Konkrétan egy fehérrel sem találkoztam, aki védte volna az apartheidet. Megmutatták egyébként nekem Elon Musk általános iskoláját is, teljesen átlagos helyi suli.

Szóval telibe szarom a jogvédő szervezeteket és a Financial Times-t is, ott voltam, láttam, utánanéztem, kifaggattam a helyieket.

S pár szót a gyarmatosításról: amikor a hollandok – akiknek leszármazottai a búrok – odamentek Afrika déli csücskéhez (1652), az általuk „elfoglalt” területek egy jó része üres volt, a fekete népek ugyanis nagyrészt északabbra éltek. Persze voltak ott például koinák, de elég sok szabad tér volt, és a viszony eleinte békés volt. A britek később érkeztek, és mint tudjuk, rengeteg összetűzésük volt a búrokkal, tehát volt itt bőven fehér-fehér ellentét is. A búrok többször kötöttek szövetséget fekete törzsekkel, például a mai Dél-Afrika észak-keleti részén élő zulukkal, és persze háborúskodások is voltak. A búroknak az anyaállamtól független államai voltak, tehát formálisan nem voltak gyarmatok (Transvaal, Orange Free State). Szóval a dél-afrikai történelem stílszerűen szólva nem fekete-fehér.

Végül egy megjegyzés Amerikával és Trump kedvenc elnökeivel kapcsolatban.

Tóth Gergely azt írja:

„Cooper decemberi javaslata egy másik elnöki életrajzzal kedveskedne az amerikai kormány szerint ’faji üldöztetéstől’ szenvedő menekülteknek; ez az Egyesült Államok élén 1829 és 1837 között álló Andrew Jacksonról szól, aki a rabszolgatartás pártolása és az indián törzsek kitelepítésének elrendelése ellenére (vagy pont épp azért) Trump többször is egyik kedvenc elnökének nevezett.”

Való igaz, Andrew Jacksonnak voltak rabszolgái és az indiánokkal sem bánt szépen. Azonban – s most idézek az amerikai Délről szóló kötetemből – a polgárháború végéig és a rabszolgaság eltörléséig szolgáló 17 elnökből 12-nek volt rabszolgája:

George Washingtonnak; Thomas Jeffersonnak; A föderalista egyik szerzőjének, James Madisonnak (1809–1817); James Monroe-nak (a híres Monroe-elv – „Amerika az amerikaiaké” – atyja, 1817–1825); Andrew Jacksonnak; a New York államban született Martin Van Burennek (nyolcadik elnök, 1837–1841, neki csak egy rabszolgája volt, még elnöksége előtt); William Henry Harrisonnak (1841); John Tylernek (1841–1845); James K. Polknak (1845–1849); Zachary Taylornak (1849–1850); és az Abraham Lincoln alelnökeként is szolgáló Andrew Johnsonnak (1865–1869).

Sőt: Ulysses Grantnak, az északi seregek vezérének, később elnöknek is volt egy rabszolgája, akit felszabadított, felesége, Julia pedig apja rendelt négy rabszolgát, akik az 1963-as felszabadítási nyilatkozatig azok is maradtak. Lincoln eredetileg pedig a rabszolgatartó Robert E. Leet akarta főparancsnoknak, de Lee úgy volt vele, arra az oldalra áll, amelyre szűkebb patriája, Virginia. Lincoln amúgy tagja volt a feketéket Afrikába visszatelepíteni akaró társaságnak.

Andrew Jackson tehát nem azért kedvence Trumpnak, mert rabszolgatartó volt és nyugat felé üldözte az indiánokat, hanem talán mert őt tartják az első populista elnöknek.

S most akkor tilos, hogy Washington vagy Jefferson legyen a kedvenc elnöke valakinek?
Amúgy pár indián törzs a polgárháborúban a déliek szövetségese volt.

A Telex és Tóth Gergely cikkéből mindez kimarad – nyilván nem kell Dél-Afrika- és Amerika-szakértőnek lennie, de mondjuk egy Wikipédia-csekkolás vagy ilyesmi, egy kis Google-keresés, meg esetleg egy amerikanisztikus és Dél-Afrikához értő valaki felhívása jót tett volna az anyagnak, és akkor plusz fél órát kellett volna foglalkozni vele.

(Fotó: a kommunista Julius Malema)
----------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövwsd be az oldalt!