Elmélázás javítóintézeti brutalitásról

„Amikor beléptem, valaki épp a lépcsőről gurult le, mert fejbe rúgták, mivel – mint később kiderült – beleszart az ágyába annak, aki fejbe rúgta. Azért szart bele, mert előzőleg is fejbe rúgta. A fiúk javítóintézetében egy napot bírtam, nem vállaltam. Azt, aki másnap érkezett, megölték” – mesélte egy ismerősöm a hétvégén, aki a kilencvenes években, a tanári képzettsége megszerzése után, még egy egyetem elvégzése közben dolgozott tanárként iskolában, illetve nevelőintézetben és női javítóintézetben is nevelőként.

A „szimpla” nevelőintézetben is akadtak fegyelmezési feladatok: mikor sorakozót kiáltott, hárman nem voltak hajlandóak sorba állni, csak ha megfogta őket, és közelről a szemükbe nézve berakta őke a sorba. Ha nem tette volna meg, elveszik minden tekintélye az egész csapat előtt, kénytelen volt meglépni ezt.

Máskor az egyik sorba álló egy hatalmas csulát indított meg feléje, elhúzta a fejét, de utána a többiek előtt kénytelen volt megfogni a grabancát, és fal mellett felemelt hangon közölni vele ezt-azt – megint csak azért, hogy megmaradjon valamiféle tekintélye, és máskor tudjon intézkedni.

De voltak durvább sztorijai is, a női javítóból: ő éjszakás volt, a nappalis társa pedig figyelmeztette, hogy a lányok arra készülnek, hogy ha elbóbiskol, egyikük meztelenül az ölébe ugrik, a többiek pedig elkezdenek sikongatni, hogy erőszak, erőszak! Úgyhogy igyekezett nem elbóbiskolni, és amikor éjfél után valamivel nyílt a szobaajtó, és felbukkant benne egy meztelen hölgy, megkérdezte: nem kellene felöltözni? A lányok megijedtek, az akciót lefújták.

De volt olyan is, hogy egy másik nevelő megtetszett az egyik lánynak. Ezt úgy adta tudtára, hogy lekapta magáról a ruhát, és rámászott. Az érintett leszedte magáról a lányt, aki amúgy szifiliszes volt, mint később kiderült, de ha valaki épp csak ezt a pillanatot felvette volna (ekkor még nem volt mobiltelefon, kamera, internet), simán szexuális erőszakkal lehetett volna megvádolni.

Aztán a női javítóintézetben is van ám verekedés, elagyabugyálás. Ezt a fürdőben intézik, ahová nem mehet be a nevelő.

Mint ismerősöm mesélte, minden nap jegyzőkönyvet írtak, de ha beleírt volna mindent, és minden ügyet jelentett volna, amit egymással műveltek a fogva tartottak, akkor az erősen leterhelte volna a hatóságokat. A javítóintézetekben nem a nevelők által elkövetett erőszak a fő jellemző, és nem az a fő baj, hanem a fogva tartottak egymással való bánásmódja. Ha viszont a nevelő néha nem játssza le a dominanciaharcot, akkor esélye sincs más esetekben eljárni, leállítani „akcióban lévő” fogva tartottakat, és hasonlók.

Szóval lehet jönni itt azzal, hogy lelkizni kéne a javítósokkal, meg visszavezetni őket a normális életbe, csak lelkizni sem lehet velük addig (ha egyáltalán), míg nem derül számukra fizikailag, hogy ki a főnök. Nehéz világ ez, és szép a cél, hogy sose alkalmazzon a nevelő „erőszakot”, és csak szép szóval hasson, meg próbáljon lelkizni is, csak egyszerűen nem tudom, hogy lehetne megoldani.

Van ismerősöm, aki dolgozott börtönpszichológusként, más pedig szociális munkásként volt gyakornok börtönben – idealistaként mentek be, realistaként jöttek ki, mondván, hogy alig egy-egy rabot lehet valóban „megmenteni”, felemelni, visszavezetni a tisztes életbe. Jó lenne, ha többet lehetne, talán börtönlelkészeknek sikerül.

Ja, és még egyszer: a javítóintézetekben nem gyerekek vannak. És nem ártatlanok. Az ő világuk és esetük nem gyermekvédelmi kérdés. Ettől függetlenül szép volna, ha ki lehetne pucolni a lelküket. A javaslatokra nyitott vagyok, bár én nem tudok intézkedni. :)
-----------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, kedveld, oszd meg és kövesd be az oldalt!