A hétfő este középpontjában, amikor Orbán Balázs-zsal és Schiffer Andrással beszélgetünk, az alábbi három kötet áll majd:
Szilvay Gergely (szerk.): Egy védés története – Tudomány és politika…
Ez sem a Telex napja volt: rommá égette magát a Kormányinfón Simor Dániel (VIDEÓ)
Az utolsó töltényig védik a Tisza Pártot.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felidézte: a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról Tarr Zoltán már elmondta az igazat: nem fognak mindent elmondani, mert akkor megbuknak. Választást kell nyerni, utána mindent lehet – idézte a tiszás politikust a miniszter.
Simor Dániel ezzel szemben védelmébe vette a Tisza Pártot, és kifogásolta, hogy a kormánypárti politikusok és sajtó „hazugságnak” nevezik Tarr Zoltán kijelentését.
Gulyás Gergely erre már csak azzal tudott reagálni, hogy Simor szerint ezek szerint Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde „igazságbeszéd” volt.
Link kommentben.
A hétfő este középpontjában, amikor Orbán Balázs-zsal és Schiffer Andrással beszélgetünk, az alábbi három kötet áll majd:
Szilvay Gergely (szerk.): Egy védés története – Tudomány és politika…
Csak jelzem azoknak, akik a MandinerGála nyertesein pattognak, hogy ez közönségszavazás volt. Pontosabban először volt egy közönsegszavazás, amin bárkit lehetett jelölni adott kategóriában, a…
Új Mandiner!
Brüsszel megadóztatná a fűtést és a tankolást
Micsoda meglepetés.
👉 Az ipari lobbi hatására Ursula von der Leyen intézménye megszeghette a saját szabályait.
A németek fordítva ültek a lóra
️