Egy nagyon különleges esemény közeledik. Három könyvbemutató egyszerre.

Szilvay Gergely újságíró, tudományos kutató, számos konzervatív tematikájú sikerkönyv szerzője az elmúlt években alaposan beleásta magát annak az egyes nyugati egyetemeken divatos eltörléskultúrának a működésébe, amely súlyosan veszélyezteti a tudományos kutatás szabadságát számos országban. Az autoriter liberalizmus rémisztő eseteit könyv formájában gyűjtötte össze és elemezte.

Miközben ezen a köteten dolgozott, egy beszélgetés alkalmával arra jutottunk, hogy a saját doktori védésem kapcsán tapasztalt balliberális őrületet – amely ugyanennek az eltörléskultúrának a hazai megnyilvánulása – érdemes lenne alaposabban is feldolgozni. Ha emlékeznek még, tavaly két hétig azon dolgozott a teljes balliberális oldal, hogy megpróbálja ellehetetleníteni, hogy befejezzem az ELTE jogi karán hosszú évekkel ezelőtt megkezdett doktori eljárást.

A tervezett kötet kapcsán két megkötésem volt. Egyrészt, hogy az ügy ne rólam szóljon, hanem a történeten keresztül az eltörléskultúra groteszk logikájáról és az ellene való eredményes küzdelem módjáról. Másrészt, hogy a végeredmény ne borús történet legyen, hiszen az ügy derűsen zárult, ugyanis a magyar egyetemi rendszer ellenállt az eltörléskultúrára csábító dühös szirénhangoknak, és megvédte a legitimitását az autoriter liberalizmustól. A tavaly megtapasztalt liberális düh azonban sokakat megijesztett. A kutatások szerint most is számos diák és kutató tapasztal negatív megkülönböztetést az egyetemeken a politikai véleménye miatt. Számukra ez a könyv bátorítás lehet arra, hogy érdemes kitartani, és érdemes bízni a magyar egyetemi rendszerben, amelynek a megvédése közös felelősségünk.

Szilvay Gergely két kötete mellett a PhD-dolgozatom is elolvashatóvá válik könyv formájában, a mellékletében pedig böngészhető a doktori eljárás összes dokumentuma, jegyzőkönyve. Teljes transzparencia – ahogy illik.

A tripla könyvbemutatón Schiffer András lesz a beszélgetőtársunk, aki személyesen is részese volt az eseményeknek, és azoktól függetlenül is sokat foglalkozik az autoriter liberalizmus hazai és nemzetközi megnyilvánulásaival. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Töréspont Földi Lászlóval és Tóth Mátéval, élő videó a Polgári Mulatóból

Hamarosan Donald Trump 28 pontos béketerve, az ukrán maffia korrupciós botrányai, az EU-s…

Trump átadná a NATO európai irányítását a németeknek #trump #usa #németország #nato
Trump átadná a NATO európai irányítását a németeknek #trump #usa #németország #nato
Rónai Egon súlyos fenyegetést kapott az Orbán-interjú miatt | Fekete-Győr András visszatért?
Az ATV feljelentést tett, miután Rónai Egon halálos fenyegetést kapott - a tiszásoktól. De Nagy Attila Tibor sem panaszkodhat, ebből neki is bőven kijutott. Majd jött Fekete-Győr András, Magyar Péter…
Még több pénzt Ukrajnának - hitelből? #ukrajna #brüsszel #eu #hitel #zelenszkij #aranywc
Még több pénzt Ukrajnának - hitelből? #ukrajna #brüsszel #eu #hitel #zelenszkij #aranywc

A minap a hírekbe került, hogy egy kisgyermeket agyonvert a nevelőszülője.
Kérdés: mikor kerül be a hírekbe, hogy Magyarországon naponta 58 gyermeket ölnek meg legkiszolgáltatottabb helyzetükben, az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média