Keleti nyitás Trump-módra: Közép-Ázsiával bizniszel az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök csütörtök késő este bejelentette az Üzbegisztán és az Egyesült Államok közötti új kereskedelmi megállapodást, amely több ágazatot is érint – írja a The Hill.

A lap szerint a Trump-kormány prioritásként kezeli a közép-ázsiai országokkal való kapcsolatainak elmélyítését.

Trump öt közép-ázsiai ország, Üzbegisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Türkmenisztán vezetőit látta vendégül csütörtökön.

„A következő három évben Üzbegisztán mintegy 35 milliárd dollárt, a következő 10 évben pedig több mint 100 milliárd dollárt fog vásárolni és befektetni kulcsfontosságú amerikai ágazatokba, beleértve a kritikus jelentőségű ásványi anyagokat, a repülést, az autóalkatrészeket, az infrastruktúrát, a mezőgazdaságot, az energia- és vegyipart, az információs technológiát és más területeket” – írta Trump a Truth Socialon közzétett bejegyzésében.

Az elnök köszönetet mondott Shavkat Mirzijojev üzbég államfőnek, és hozzátette, „alig várja az országaink közötti hosszú és termékeny kapcsolatot!”.

A találkozó a csúcstechnológiás eszközökhöz, köztük okostelefonokhoz, elektromos járművekhez és vadászgépekhez szükséges ritkaföldfémekre összpontosított.

„Ezek a nemzetek egykor az ősi Selyemút otthonai voltak, amely összeköti Keletet és Nyugatot” – mondta Trump, hozzátéve: „Sajnos a korábbi amerikai elnökök teljesen elhanyagolták ezt a régiót”.

Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettes és Sergio Gor, az Egyesült Államok indiai nagykövete – aki egyben Trump dél- és közép-ázsiai különmegbízottja is – a közelmúltban Kazahsztánba és Üzbegisztánba látogatott, hogy felkészüljön a csúcstalálkozóra.

A csütörtöki találkozóra hónapokkal azután került sor, hogy az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (DHS) több mint 130 közép-ázsiai bevándorlót toloncolt ki Üzbegisztánba dokumentumok nélkül. Az üzbég kormány és az Egyesült Államok együttműködve több mint 100 üzbég, kazah és kirgiz bevándorlót toloncoltak ki.

Link kommentben.

Orbán Viktor megérkezett a Fehér Házba.

A magyar miniszterelnököt Donald Trump fogadta, a találkozó pedig nem csupán politikai, hanem gazdasági és stratégiai jelentőséggel is bír – olyan…

️ Élnek közöttünk olyan csekélyebb képességekkel rendelkező emberek akiknek most is az a legnagyobb gondja, hogy mennyibe került Orbán Viktor és kísérőinek utazása.

Segítek! Talán ezeknek az…

Peti álmodott! Nagyon szeretne Trumppal tárgyalni, de nem fog!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média