Kozmosz a magyar népmesében: üveghegy, életfa, madárlábon forgó kastély - mi micsoda?

A népmese cselekményköltészet, mely szakrális tájban játszódik, mely az egész kozmosz tükörképe – írja Vámos Ferenc Kozmosz a magyar népmesében című munkájában (1941). Vámosi Ázsiában keresi a magyar népmesék tájainak előképeit. Kitér az Óperenciás-tengerre, a világhegyre (üveghegy, stb.), a madárlábon forgó palotákra, melyek a kozmikus forgás képei (a csillagos ég forgása), de szerinte „arktikus megváltás-misztériumról” van szó. Taglalja a forgás terét és idejét, a mitikus várat, a kozmosz és fejedelem viszonyát. És persze az égig érő fa, azaz az életfa sem hagyható ki a képből, ami lényegében a világ tengelye.

Ázsiában elterjedt nézet, hogy a szárazföld egy világtengerben van (tuajdonképpen egy szó szerint igaz is). Az őstengert megkavarták egy rúddal, és a forgás küzepén pépesedni kezdett, föld lett belőle. Ehhez kapcsolódik a tejtó elképzelése, ami mindig magas hegyen van, és alighanem az éget magát szimbolizálja.

A világhegynek a magyar mesében regenteg havas, havas, üveghegy a neve. Tetején van az alsó világba vezető lappancs, van nyugvóhely és vadászhely is. A havas feltételezhetően mitikus cselekmények helyszíne, akár a holtak országa is lehet. Valójában hat plusz egy, azaz hét havasból épül fel.

A világtengely függőleges, az ég déltől észak felé boltozott, a sarkcsillag a világmindenség centrális sarokpontja, melyet a föld középpontjával a világtengely (életfa, világfa, tetejetlen fa) köt össze. A magyar mesében a tetejetlen fa csúcsán nem a nap, hanem a sarkcsillag van. A világfa a föld köldökén, a világhegyen nő, a két téma egybemosódik. A kettőtől elválaszthatatlan a sas. A szerző számos mese cselekményét ismerteti, hogy bizonyítsa állításait.
A vadászat a hegyen mítikus vadászat (lásd pl. égitest-szabadító mesék, melyek megállítják az időt).

A madárlábon forgó várral gyakran az alvilágban találkozik a főhős, és annak tulajdonosa egy sárkány. Az alvilágba való leszállás után megtalálja forgó várat, a felhozza vele a forgás járulékos tünetét: a fényt, a világosságot. Ez a motiívum ilyenformán Vámosi szerint akkor értelmes, ha artikus motívumként értelmezzük, ahol „két nap egy esztendő” (egy nap és egy éj), itt az évszakváltás napszakváltás is. A forgással világosság özönli el a világot. A forgás: sötétségáthidaló, téláthidaló jelenség.

A világfa és a világhegy a magyar mesében is a forgáshoz kapcsolódik: a térelképzelés alapja a forgás a látszólagos Nap-pályán. A forgás az idő, az idő pedig valamiféle sorsistenség: „kiforog az idő minden” (Heves megye).

A várhoz sokszor réz-, ezüst- és aranyhídon kell eljutni. Ez egy mítikus vár. Vámos hangsúlyozza: „A madárlábon forgás mesei valósága a mai városi ember tudásában ’kacsalábon forgó kastélyra’ redukálódott. Helytelenül. Ti. a mesében a vár egyszer lúdlábon, egyszer pulykalábon, egyszer galamblábon, kakaslábon, sőt gémlábon, veréb- pipiske- vagy csíziklábon forog.” A madárláb a sárkányhoz kapcsolódik. A mesebeli vár a forgás centruma, valamiféle királyi város, világváros, központi szakrális település. A vár kapurendszere a világtájakhoz van rögzítve. A vár északon van, a királyi fogadóterem keletre néz.

Hozzáteszi: „A magyar világkép tehát körülbelül ilyen volt: 1. világhegy – üreges hegy, tetején nyílás (a Sakrcsillagnál), rajta keresztül füst jön ki. Ezen át járnak le az alsó világba, 2. az alsóvilág a világhegyben van, 3. az égsátor a világhegy felett. A világhegy az égsátor füsteresztőjéig, sőt rajta át nyúlik.”

Nyilván egy 1941-es kötetről van szó, tehát lehetnek azóta új eredmények a témával kapcsolatban. Ezzel együtt is érdekes, főleg egybeolvasni Berze Nagy János Égigérő fa című munkájával.
Vámos Ferenc: Kozmosz a magyar népmesében – A térelképzelés. (1941)
------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg, és kövesd be az oldalt!