Kitöltöttem a nemzeti konzultáció, végig nemet x-eltem, el is mondom, miért. #nemzetikonzultáció #rezsicsökkentés #adókedvezmény
Radikális baloldali muszlim polgármestert éltet Karácsony és a Soros-hálózat - a New York-iak nem normálisak, el vannak varázsolva
New Yorkban a radikális baloldali, kommunista, muszlim, fehér- és rendőrellenes Zohram Mamdani ígér új korszakot – és félelmetes példát nekünk. Korábban már ìrtam Mamdaniról.
Mamdani a Demokrata Párt legújabb sztárja, és New York megválasztott polgármestere, egy korábbi palesztin-párti diákaktivista és bukott rapper, aki mérsékeltebb demokrata jelölteket utasított maga mögé. Mint megírtuk, „minden lehetséges woke rubrikát kipipál: muszlim, indiai, szocialista, bevándorló, aki 2016-ban még nem is szavazhatott, mert nem volt amerikai állampolgár”. Ugyanakkor igen tehetős családból érkezett, és ennek ellenére a radikális baloldal nézeteit vallja. Családilag is: édesanyja filmrendező, apja pedig a Columbia Egyetem tanára, akinek a kolonializmus a fő területe. Nem mellesleg fiuk középső neve Kwame lett, amivel szülei Kwame Nkrumah a Lenin-békedíjas afrikai diktátor emléke előtt tisztelegtek.
Zohran maga is nyakig merült a progresszív-balos radikalizmusba: Afrika-tanulmányokat hallgatott, majd radikális BLM-tüntető korában a rendőröket fasiztázta, rasszistázta, és „queer-ellenesnek” nevezte, de éhségsztrájkolt is Gázáért a Fehér Ház előtt – ráadásul még csak nem is Trump, hanem még Biden alatt!
Kampányában ennek megfelelően nagyban számíthatott a Soros-hálózatra és a globális baloldali gépezetre. A New York-i Demokrata Szocialisták, a Working Families Party, valamint a Soros György alapítványai által dollármilliókkal támogatott szervezetek (mint az MPower Change és az Emgage) mozgósítottak az ifjú TikTok-sztár kedvéért.
Mint a The New York Post megírta, Mamdani „terrorszervezetekhez köthető iszlamistáktól, Izrael-ellenes aktivistáktól és egyetemi szélsőségesektől” gyűjtött rengeteg pénzt vagyis iszlám, szocialista és radikális csoportok fogtak össze a „progresszív forradalom” zászlaja alatt, a Fox News szerint összesen 110 szervezetről van szó. Nem véletlen, hogy Mamdaninek még 9/11-ről, a muszlim terroristák által végrehajtott terrormerényletről is csak az jutott eszébe, hogy tud olyat, aki utána arab származása miatt nem mert metróra szállni.
Alex Soros személyesen is gratulált győzelméhez: „Annyira büszke vagyok, hogy New York-i lehetek! Az amerikai álom tovább él!” – írta X-oldalán.
A hálózat egyik kulcsfigurája nem más, mint Linda Sarsour, a palesztin származású amerikai aktivista, aki korábban arról híresült el, hogy Jézust palesztinnak nevezte, és aki a Women’s March mozgalom radikális vonalát képviselte.
Mamdani retorikájával nem is próbálja leplezni céljait:
Amerika-ellenes,
rendőrellenes
és Izrael-ellenes üzenetek,
az LMBTQ-ideológia feltétlen támogatása, valamint a „fehér kiváltság” elleni harc
– ezek képezik politikájának alapját.
Mamdani indirekt módon büntetné a „fehérebb” városnegyedeket, igaz, ezt a szociális igazságosság köntösébe bújtatva: „olyan lakónegyedekben, ahol a házak drágábbak, inkább nőjön az ingatlanadó” – mondja, amivel már nem olyan régen sikerült elkergetnie számos befektetőt.
Ideológiai kérdés, hogy transznemű „menedékvárossá” alakítaná át New Yorkot; de ígérete szerint létrehozná az Office of LGBTQIA+ Affairs-t, amely a városban az érintett személyek támogatását koordinálná, és iskolai szereplőket is bevonnának; minden egyes iskolai körzetbe ki akarnak nevezni egy-egy „tanácsadót”, aki majd az LMBTQ-emberek jogaira figyel. Mindezt egy 2019-es „sokszínűségi tanácsadó csoport” javaslatai szerint.
Ráadásul mindemellett egészen konkrétan adófizetői pénzből fizetne ki 65 millió dollárnyi (vagyis 21 milliárd forintnyi!) pénzt nemátalakító műtétekre és hormonterápiára.
Egy másik alkalommal is a magántulajdon eltörlésére buzdított, ekkor a „termelőeszközök köztulajdonba vételéről” beszél, vagyis egy régi marxista követelést húzott elő a kalapból a New York Post beszámolója szerint.
Adófizetői pénzekből nyitna önkormányzati fenntartású boltokat, ahol veszteségesen árulnának olcsón élelmiszert a lakosságnak, mint Kádár alatt
– ő öt ilyen boltot nyitna. Egyébként egy egyetlen bolttal működő, hasonló Kansas City-i kísérlet évi csaknem egymillió dolláros veszteséget termelt az adófizetőknek 2024-ben, ráadásul egy tényellenőrző oldal szerint Mamdani benézett pár sort a költségvetésben, és a szerinte erre fordítható 140 milliós eddig használt bolttámogatási keret csak 3,3 millió.
Mamdani ajándék lesz a republikánusoknak” – mondta Ed Cox, a New York állami Republikánus Párt elnöke – de „New York belepusztul majd”.
Link kommentben!
-----------------------------‐---------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg és kövesd be az oldalt!
/posztok.hu
Valójában ez a szólásszabadság elfojtása.
A Népszavának és a cikküket átvevő többi lapnak egy egyszerű pénzügyi beszámolót sem sikerült értelmezniük.
Megpróbáljuk Zoltai Ákos, a 
️ Írd alá és mondd ki te is: nem kérünk a háborúból! 

️
