Az emberiség „javíthatatlanul” vallásos. Ezt diktálja az ember esze és szíve is – Székely János a Mandinernek

Újra és újra ki kell mondani az evangélium értékeit, különösen akkor, ha veszélybe kerülnek – mondja Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újonnan megválasztott elnöke. A szombathelyi megyés püspökkel az elvallástalanodó Európáról és a velünk született hitre való éhségről beszélgettünk.

Az interjú a püspök atya elfoglaltságai miatt emailben készült, két körben, ami nem ideális, ám az az előnye megvan, hogy nem kell megszerkeszteni az élőbeszédet, azaz szó szerint közöljük Székely János válaszait.

Amiről szó esik: állam és egyház viszonya, egyenlőség és társadalmi kérdések, népszámlálás, nyugati felnőtt megkeresztelkedők, paphiány (mely kérdéskörről több részes riportot írtam pár éve), "spirituális de nem vallásos" kérdéskör, mindenszentek és halottak napja.

Egy kérdéskört, a templomi esztétikával kapcsolatban kénytelenek voltunk kihagyni a nyomtatott lapból, mivel abban szigorú terjedelmi korlátok vannak, és ezt találtuk a legbelterjesebbnek, azaz ami a kìvülállók számára a legkevésbé érdekes. Ezt a két kérdést és választ ide másolom:

SzG:Mostanában mintha lenne egy minimalista trend a magyar egyházi építészetben, ami sokaknak nem tetszik, köztük, bevallom, nekem sem. Nem lehet, hogy a fehérre meszelt templombelsők helyett a hagyományos építészet és templomi művészet közelebb áll a hívekhez, és jobban segíti az elmélyedést?

Székely János: A II. Niceai zsinat (Kr. u. 787), amely lezárta a képrombolás kapcsán kirobbant vitát, azt fogalmazta meg, hogy ha Isten Jézus Krisztusban ember lett, ha látható és valóságos módon belépett az emberi történelembe, akkor nem csak hogy szabad, hanem kell is Őt ábrázolnunk, hiszen Ő maga ábrázolta Önmagát. A keresztény templomokban ezért a kereszténység első 1500 évében mindig is megjelent az emberi művészetek legjava: az építészet, a szobrászat, a festészet, az iparművészet, a zene legszebb alkotásai. A földi szépség nem riválisa Istennek. Amikor Isten ember lett, azzal magához ölelte a véges, földi, anyagi világot is. A művészetek Őt dicsőítik, az Ő szépségéből ragyogtatnak fel valamit.

Természetesen a templomok szépségének a lényege nem az arany, nem a túldíszítettség. Annak az Istennek a szépségét kell, hogy tükrözzék, aki barlangistállóban született, aki a kereszten adta oda értünk Önmagát. A templomok szépsége ezért mindenek előtt és lényegét tekintve egyszerű szépség.

SzG: A nyugati friss megtérők arról számolnak be, hogy a katolikus liturgia, a liturgikus zene, a rítus, a tömjén és más sajátosságok, a méltóságos bemutatás is jelentősen hozzájárult döntésükhöz. Sokukat egyenesen a tridenti rítus vonzza az egyházhoz. A templomművészettel kapcsolatban: ott van a sevillai katedrális és más középkori templomcsodák, melyekből nem spórolták ki az aranyt, hiszen az Istennek a legjobb, legdrágább jár. Tévút volt?

Székely János: Nagyon fontos, hogy a templomainkban meglegyen a Szent jelenlétének légköre. Óriási veszteség, amikor egy templomot rendszeresen eláraszt a hétköznapi beszélgetés, vagy amikor megszűnnek az imádás, a megrendültség gesztusai (pl. a térdelés). A templom gyönyörű díszítése, az ünnepélyes liturgia ezt szolgálja, ezt emeli ki. Azonban az imádás igazi lényege nem kívül van, hanem a hívő ember szívében, mozdulataiban. Nem tévút a gyönyörű templomok építése, vagy az ünnepélyes liturgia. Azonban a Szent jelenlétét egy katakomba mélyén, a félhomályban, a földön térdelve is át lehet élni, és ez az, ami igazán fontos.

Link kommentben!
‐----‐‐-------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg és kövesd be az oldalt!

☝️Időközben még egy uniós tagállam kért mentességet Trumptól. Más is tudja jól, hogy orosz olaj nélkül nem mennek az autók, és a vállalkozások. Persze a "politikai korrektség(P.C.)"nevében a spanyolok…

még a Cinken olvastam abban az időben amikor tényleg szórakoztató tudott lenni a Szily meg a Gazda mert volt az a sorozatuk a szocializmus egykor volt mondhatni ikonikus étkeztetési helyeiről hogy a…

Ugyanazok a finanszírozók, ugyanazok a nyomásgyakorló csoportok és ugyanaz a módszer. A lengyel mintához hasonlóan Magyarországon is jobboldalnak maszkírozott jelöltet építenek fel a hivatalban lévő…

Orbán Viktort és feleségét Lévai Anikót is meghívták Egyiptomba a világ egyik legnagyszabásúbb múzeumának megnyitójára. A felvételen a lényeg az az apró gesztus! :)

November 2-a, halottak napja van. Őseink bölcsessége szerint csupán átutazók vagyunk ebben a földi világban. Olyan utasok, akik szinte mindent láthatnak, de magukkal nem vihetnek semmit – így…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média