A demokratáknak van egy vallási és egy faji problémájuk

Ryan Burge, Graphs About Religion

A Donald Trumpra szavazók 80 százaléka valamilyen kereszténynek vallja magát. Harris szavazói esetében 2024-ben ez az arány 48 százalék volt.

A Trump-szavazóknak mindössze 17 százaléka vallotta magát ateistának, agnosztikusnak vagy „semmi különösebbet nem vallónak”. A demokraták közel fele (45 százalék) 2024-ben nem volt vallásos.

Az istenhiány az amerikai politikában

Röviden: sokkal könnyebb koherens vallási üzenetet közvetíteni republikánus jelöltként, mint demokrataként. Ha a Republikánus Pártnál dolgozol, az „Isten, haza és hagyományos családi értékek” gondolata szinte minden szavazódnál rezonál. A demokraták esetében ez nem ilyen egyszerű. A hit és az értékek üzenete valószínűleg ugyanannyi szavazót taszít el, mint amennyit vonz.

De ami még nehezebbé teszi a dolgokat a modern demokraták számára az az, hogy a „vallási problémájuk” mélyen összefonódik a faji hovatartozással. Lényegében a pártnak most egy nagy csoportja van nem vallásos fehér szavazókból, valamint egy sokszínű, mélyen vallásos szavazókból álló koalícióból. A demokraták vallási hovatartozásának összehasonlítása 2008-ban és 2024-ben ezt világosan mutatja.

2008-ban a Barack Obamát támogató fehér szavazók többsége vallásos volt. Csupán 38 százalékuk vallotta magát nem vallásosnak, míg 55 százalékuk volt protestáns vagy katolikus. 2024-re ezek a számok megfordultak: a fehér demokraták 55 százaléka nem vallásos, és csak 38 százalékuk protestáns vagy katolikus. Ez teljes fordulatot jelent mindössze 16 év alatt.

Hasonlítsuk össze ezt az eltolódást a fekete demokratákkal! 2008-ban a fekete demokraták 61 százaléka volt protestáns vagy katolikus. 2024-re ez a szám valójában 64 százalékra emelkedett. A nem vallásosak aránya körükben tehát kissé csökkent, 35 százalékról 31 százalékra. A spanyol ajkúak körében a keresztények aránya 74 százalékról 62 százalékra csökkent, míg nem vallásosak százalékos aránya 12 százalékponttal nőtt. Az ázsiai amerikaiak esetében a keresztények aránya 30 százalékról 29 százalékra csökkent, de a nem vallásosak aránya 6 százalékponttal emelkedett.

Ha ezeket a csoportokat fehér és nem fehér demokratákra bontjuk, látni fogjuk, hogy a szakadék nagy. 2008-ban a fehér demokraták 55 százaléka volt keresztény, szemben a nem fehér demokraták 61 százalékával. A fehér demokraták nagyobb valószínűséggel voltak nem vallásosak (38 százalék vs. 32 százalék). 2024-re ezek a különbségek sokkal nagyobbak lettek: a fehér demokratáknak csak 38 százaléka volt keresztény, míg 55 százalékuk nem vallásos. A nem fehér demokraták körében 55 százalék volt keresztény (17 ponttal magasabb, mint a fehéreknél), és mindössze 38 százalék nem vallásos (17 ponttal alacsonyabb).

Gondoljunk csak bele, milyen kihívással néz szembe egy jelölt, amikor megpróbál megszólítani egy olyan csoportot, amely 38 százalékban keresztény és 55 százalékban nem vallásos, és egy másikat, amely lényegében ennek az ellenkezője. Hogyan lehet eligazodni olyan kérdésekben, mint az abortusz, vagy hogy a tanároknak szülői beleegyezés nélkül kell-e használniuk a gyermek által preferált névmásokat? Ezek a csoportok távolról sem állnak egy oldalon – erre később visszatérek.

Ez a faji „istenszakadék” a templomba járáskor is megjelenik.
2008-ban a fehér demokraták 57 százaléka évente kevesebb, mint egyszer, míg 18 százalékuk hetente látogatott meg egy templomot. A nem fehér demokraták körében a heti látogatottság majdnem kétszerese volt ennek (34 százalék). A nem fehér demokraták körében, akik soha nem jártak templomba, 13 ponttal alacsonyabb volt, mint fehér társaiknál, és a „ritkán járó” csoportjuk esetében ez a szám hat ponttal alacsonyabb volt.

2024-re a különbségek megnőttek. Íme a tweetelhető statisztika: 2024-ben a fehér demokraták közel háromnegyede ritkán vagy soha nem járt templomba. Ez figyelemre méltó különbség az 55 százalékos országos adathoz képest. A fehér demokratáknak csak 12 százaléka járt hetente templomba. Másképp fogalmazva: minden hetente járó fehér demokratára hatan jutnak, akik évente kevesebb, mint egyszer járnak templomba.

A nem fehér demokraták körében a kép sokkal közelebb áll az országos átlaghoz. Körülbelül 24 százalékuk még mindig hetente jár templomba, és 54 százalékuk ritkán vagy soha. Más szóval, az „átlagos amerikai” vallási tevékenység tekintetében nagyon hasonlít az „átlagos színes bőrű demokratához”. A vallás fontosságának vizsgálata hasonló képet mutat.

Az első dolog, amit meg kell jegyezni, hogy a fehér demokraták sokkal kevésbé vallásosak, mint a színes bőrű demokraták. Még a 2024-es nem fehér demokraták és a 2008-as fehér demokraták összehasonlítása is jelentős különbséget mutat. Valószínűleg további nyolc-tíz évbe telne, mire a nem fehér demokraták elérnék ugyanazt a szekularizációs szintet, amelyet a fehér demokraták már elértek az Obama-korszakban.

De itt van egy feltűnő adat: a színes bőrű demokraták körében a vallást „nagyon fontosnak” tartók aránya 58 százalékról (2008) 38 százalékra (2024) csökkent. A fehér demokraták esetében a csökkenés csak körülbelül 10 százalékpont volt. Ennek az eltérésnek egy része abból adódik, amit én „padlóeffektusnak” neveznék – könnyebb a számoknak 45 százalékról 35 százalékra csökkenni, mint 25 százalékról 15 százalékra. A fehér demokraták korábban eltávolodtak a vallástól, így a színes bőrű demokratáknak még több mozgásterük van a csökkenésre az elkövetkező években.

Most kapcsoljuk ezt közvetlenül a politikához.

A fehér vallásos demokraták körében mindössze 12 százalék nevezte magát „nagyon liberálisnak” 2008-ban, ami 2024-re kismértékben, 16 százalékra emelkedett. A nem fehér vallásos demokraták esetében gyakorlatilag nem történt változás (44 százalék 2008-ban, 45 százalék 2024-ben).

A nem vallásosak körében azonban az ideológiai eltolódás sokkal élesebb. A fehér, nem vallásosak körében 27 százalék volt „nagyon liberális” 2008-ban; 2024-ben ez az arány 37 százalék volt. Jelenleg a fehér, nem vallásos demokraták 77 százaléka vallja magát összességében liberálisnak. A színes bőrű, nem vallásos demokraták körében a „nagyon liberális” arány 19 százalékról 26 százalékra emelkedett. Ma már 63 százalékuk vallja magát liberálisnak.
Ez az ellentét egyértelműen megmutatkozik a politikai attitűdökben.

Például a fehér, nem vallásos demokraták 6 százaléka támogatja az abortusztabletták postai úton történő kiküldésének betiltását, szemben a vallásos színes bőrű demokraták 32 százalékával. Abban a kérdésben, hogy a tanároknak szülői beleegyezést kell-e kérniük a gyermekek új (transz) névmásainak használatához, a fehér, világi demokraták 27 százaléka értett egyet, míg a nem fehér, vallásos demokraták 51 százaléka. Az államon kívüli abortuszok betiltásában 15 pontos, az iskolai utalványprogramok támogatásában pedig hatalmas, 34 pontos különbség van.

A legtöbb amerikai még mindig keresztény

Ez a strukturális probléma mélyen gyökerezik az amerikai kétpártrendszerben. Az 1970-es években, amikor az amerikaiak több mint 90 százaléka keresztény volt, mindkét pártnak versenyeznie kellett a szavazataikért, más módon húzva meg a választóvonalakat. De a mai Amerikában – ahol a lakosság 60 százaléka keresztény, 30 százaléka nem vallásos és 10 százaléka egyéb – a megosztottság nem ilyen egyértelműen illeszkedik a pártokat elválasztó vonalakra.

A demokraták nem tudják megnyerni az országos választásokat pusztán a nem vallásosak szavazataival, de a keresztény szavazatok nagy részét átengedték a republikánusoknak. Ez egy olyan választói koalíció lehetőségét hagyja meg nekik, amely azzal a kockázattal jár, hogy vagy a színes bőrű keresztényeket vagy a világi fehéreket idegeníti el tőlük, attól függően, hogyan fogalmazzák meg az üzenetet.

Ez kicsit olyan, mintha a demokraták egy olyan koalíciót építenének, amely 2050-ben is virágozhat. A probléma az, hogy még csak 2025 van.