XIV. Leó pápa első kinevezései: miről árulkodnak?

Andrea Gagliarducci, Monday Vatican

XIV. Leó pápa meglépte első jelentős kinevezéseit a kúriában. A Püspöki Dikasztérium prefektusának Filippo Iannone püspököt választotta, aki 2017 óta vezeti a Törvényhozási Szövegek Dikasztériumát.

Ez csak az első a sok kinevezés közül, amelyeket meg kell tennie, és ez a kezdete egy mozgalmas és sokatmondó jelölési időszaknak. Iannone kinevezése már most lehetővé teszi számunkra, hogy elemezzük a pápa döntéseit.

Ami ezután következik, valójában csak egy vázlat, amit cáfolhat az idő. Azonban mégis megpróbálhatunk meghatározni néhány irányelvet XIV. Leó megértéséhez.

Az első jelentős kinevezés, a püspöki kar legfelső pozíciójába, valójában egy mini átszervezést követett az Államtitkárság tetejének közelében (de nem ott): miután Monsignor Miroslaw Wachowski „külügyminiszter-helyettest” Irakba küldte nunciusnak, a pápa Roberto Campisit, az Államtitkárság értékelőjét nevezte ki a Szentszék UNESCO-megfigyelőjévé.

Végül XIV. Leó kinevezte titkárainak csapatát. Másodtitkárnak Marco Billeri atyát választotta, egy fiatal papot a San Miniato egyházmegyéből, akinek püspöke, Giovanni Paccosi, akkor találkozott a pápával, amikor mindketten misszionáriusok voltak Peruban.

Mit mond ez a három jelölés?

Iannone kinevezése a Püspöki Dikasztériumba azt jelzi, hogy XIV. Leó szilárd tanítással rendelkező intézményi személyiségeket fog keresni a dikasztériumok élére. Iannone nem volt olyan püspök, akit Ferenc pápa kritikusai közé sorolhatnánk; mindig is szigorúan végezte munkáját. Kánonjogász, és nem az a fajta, aki élvezi a reflektorfényt.

XIV. Leó akkor tudta felmérni képességeit, amikor Iannone az „álomcsapat” tagja volt, amelynek Parolin, Koch és Prevost bíborosokkal együtt az volt a feladata, hogy párbeszédet és együttműködést folytasson a német püspökökkel, akik a Vatikánba érkeztek, hogy megvitassák a német szinodális utat a dikasztériumokkal. Iannone munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeres legyen a német püspökök vitatott szinodális útja sokkjának enyhítésére irányuló erőfeszítés.

Iannone kinevezése tehát nem jó hír legalább egy fő irányzat, a „szinodalitás” számára – eme kifejezés divatos szó, de nincs egyértelmű, működő definíciója. Ráadásul Leó egy kánonjogászt választott, ezzel is kiemelve annak szükségességét, hogy valaki jártas legyen abban, hogyan kellene a jognak irányítania az Egyházat.

XIV. Leónak a következő hónapokban további négy dikasztérium élére kell majd vezetőt választania: a Világiak, a Család és Élet, a Keresztények Egysége, a Szenttéavatási Ügyek és az Istentiszteleti Dikasztérium vár új vezetőt. Ha a választás Iannonéhoz hasonló személyiségekre esik, akkor kibontakozni láthatunk egy egy mintát. „Tűnjetek el, hogy Krisztus megmaradhasson” – mondta XIV. Leó az első pápai miséjén a Sixtus-kápolnában. Ez a kritérium?

Az Államtitkárság élén zajló mini-forradalom egy olyan pápára utal, aki nem egyszerre hajt végre korszakalkotó változásokat, hanem lépésről lépésre. De egyben olyan pápa is, aki alaposan megvizsgálja a helyzeteket, és tudja, hogyan kell ennek megfelelően cselekedni. Érdemes megjegyezni, azóta, hogy VI. Pál 1967-ben létrehozta a pozíciót, Campisi az első törvényszéki szakértő, aki nem kapott püspöki kinevezést. A vatikáni világban ezek olyan jelek, amelyeket nem szabad alábecsülni.

Ahogy a külügyminiszter-helyettes és a belügyminiszter-helyettes pápai menesztését sem szabad a pápa bosszújaként értelmezni, hanem inkább egy folyamatban lévő karrierterv részeként mindkettőjük számára.

Végül a személyi titkár kiválasztásáról. Leó a Vatikán falain kívülről származó fiatalokat választott. Mindenekelőtt olyan emberek közül választott, akikben megbízik:, ahogyan az számos más esetben is történt. A gyakorlatban a pápa intézményi személyiségeket kíván bevonni a kormányba, és ismerős arcokat a mindennapi munkájába.

A szoros mindennapi munkához Leó számára bizalmi személyiségeket választott, akiknek nincsenek mélyreható ismereteik a Vatikánról, így valószínűleg védve őket a Kúria vagy a környezet esetleges befolyásától. Természetesen két, a harmincas éveik elején járó titkár, akik nem ismerik a vatikáni intézményeket, magában hordja a kockáztatot, hogy zavart okoznak. De az is igaz, hogy kétségtelenül lojálisak a pápához, és csakis hozzá.

XIV. Leó így olyan pápaként jelenik meg, aki lassú, de kérlelhetetlen döntéseket hoz, és aki idővel arra törekszik, hogy megbízható személyek közösségét hozza létre, akik mellette állnak és támogatják őt munkájában.

Még túl korai megmondani, hogy a pápa a következő konzisztóriumán ismét a hagyományos bíborosi székekhez fordul-e (azokat nevezi-e ki, akiket ki szokás nevezni), hogy a pozíciók címeknek is megfelelnek-e, és hogy visszatér-e a Vatikán világának „hagyományosabb” víziójához.

Leó már megtett lépései mindazonáltal a változás iránti vágyát mutatják, miközben a hagyomány és a hagyományos választások keretein belül marad. Úgy tűnik, a pápa nem szívesen tér el a kialakult történelmi precedenstől – ha úgy tetszik, a hagyománytól –, ahogyan többnyire örömmel ismételte meg vagy hivatkozott a világosan tanított és megalapozott doktrínára, amikor a hittel és az erkölccsel kapcsolatos fontos kérdésekről kérdezték vagy szembesítették.

Ez is egy jelzés.

(A képen XIV. Leó pápa és Filippo Iannone püspök.)
--------------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg és kövesd be az oldalt!