Térforradalom

Sűrű, rövid, közérthető, izgalmas, reakciós – így jellemezhető Czopf Áron eszmetörténész és politikai filozófus barátom első kötete, a Térforradalom. Czopf, aki egyben a Századvég Politikai Gondolkodás Kutatóintézetének kutatója és a Kommentár állandó munkatársa, a politikai gondolkodásunk és a tér viszonyát vizsgálja. Alapvető állítása, hogy az előző évszázadokban térforradalom ment végbe, dekonstruálva a hagyományos térfelfogásunkat és térszervezésünket. Márpedig sem az emberi természet, sem a politika, sem a hagyomány nincs meg konkrét terek nélkül.

A modernitás, a liberalizmus, a felvilágosodás és a progresszió (használjuk most őket szinonímaként) ugyanis térellenes. Nem kedveli a tér tagoltságát, azt, hogy az egyik helyen ilyen, a másik helyen olyan szabályok vannak érvényben, vagy hogy az épülő városfal átugrásáért kivégzés jár (mint az történt Remusszal Róma alapításakor). Sőt azt sem kedveli, hogy különféle terekben különféle életmódok dívnak, és fejcsóválva nézi a parasztok, a vidék, a falu „elmaradottságát”, és „középkorozik”, meg olyanokat mond, hogy ez olyan, mintha „száz évet visszamennénk az időben”.

A politika előfeltétele márpedig a polisz átláthatósága és megvédelmezése, azaz határainak kijelölése és a városfal megépítése. Globális politika nem létezik. A modernitás és a liberalizmus homogenizál, a hagyományos világ terei plurálisak, tagoltak.

A szerző a politikai közösség megalapításával, a héroszok-hősök korával kezdi értekezését, hiszen az alapítók, a honfoglalók jelölik ki a későbbi politikai közösség terét – az alapítás aktusa pedig erőszakos, konfliktusos dolog, hisz a későbbi normák, törvények eközben és ezután születnek meg. Az alapítás csúcsra járatja a politikai kreativitást.

Van mindennek egy vallási dimenziója is: „A hagyományos ember világképében a világ tagolt, ugyanakkor egyetemes elv szerint rendezett testként jelent meg. A szent evilági megnyilatkozásai minden esetben megtörték a tér egyneműségét és különös jelentőséget kölcsönöztek egy-egy helynek.” Ez a pogányoknál is így volt, de a szerző külön elemzi a keresztény katedrálist.

A profán és egyneműsített tér győzelme (nevezhetnénk normatív értelemben „nemtérnek” is, de ezt már csak mi tesszük hozzá) a szekularizáció és a modern filozófia, valamint nyomában a liberális politika (globalizáció, kereskedelem istenítése) eredménye.

Czopf egész kötetében a politikai valósággal szoros kapcsolatban lévő képeket, szimbólumokat használt, itt is: a koraújkorban a filozófusok hajóra szálltak, és a jogban is eluralkodott a kontinentális helyet a tengeri jog. A tenger márpedig egynemű, a hajó matrózai be vannak zárva a hajóra, és gyakran nem szabad akaratukból mentek oda, hanem kényszerítették őket. A modern ember a tengeren hánykolódik. A tenger szabályai érvényesek a kontinensen is, mindenhol sorban állunk, „szabadságcellákban” élünk.

Márpedig a rend szorosan kapcsolódik a térhez. A szerző szerint miközben a forradalmárok időben gondolkodnak (utópikus baloldal), az ellenforradalmárok térben (topikus jobboldal). Sokat mondó, hogy a forradalmak városokból, az ellenforradalmak vidékről (pl. Vendée) indulnak. A forradalmároknak a tér az időtől függ, de leginkább felszámolnák, az ellenforradalmárok számára az idő függ a tértől.

A konzervatívok azonban azon túl, hogy sokat gondolkodnak a problémán, valódi megoldást még nem találtak a térforradalomra az amúgy legitim nosztalgián, illetve a romépítés tévútján túl. A kötet végén a lehetséges forgatókönyveket vázolja fel a szerző: szabadságcellák, törzsi társadalmak, transzpolitika – vagy a tagolt tér és vele a politika reneszánsza.

Czopf Áron: Térforradalom. Századvég, 2024.

(Megjelent a Mandiner hetilapban 2024 szeptemberében.)

------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg és kövess be!