Szív és ész: John Henry Newman élete és teológiája

XIV. Leó pápa nemrég, a nyáron bejelentette, hogy egyházdoktorrá avatja John Henry Newmant, amire novemberben elsején kerül sor.

John Henry Newman (1801-1890), egyik kedvenc gondolkodóm anglikánból lett katolikus teológus és bíboros, aki az angol konzervatív politikai gondolkodás számára is fontos. Ferenc pápa avatta boldoggá 2019-ben.

Newman az anglikán egyház anglokatolikus irányzatához tartozott, és jelentős alakja volt az anglikán megújulást szorgalmazó Oxford-mozgalomnak. Ellenezte a dogmamentességet hirdető liberális irányzatot. Miközben igazolni igyekezett az anglikán egyházat, arra döbbent rá, hogy valójában a katolikus egyház van a leginkább folytonosságban az ókeresztény egyházzal.

Az Essay on the Development of Christian Doctrine a dogmafejlődés jellegét mutatja be (1945). John Henry Newman a dogmafejlődésről szóló elmélete előfutáraként hivatkozik Joseph de Maistre-re, és René de Chateaubriand-nal együtt a hitvédő világi apologéták közt említi. Ők mindketten a francia ellenforradalmárok közé tartoznak, utóbbi alapította meg a Le Conservateur című királypárti lapot 1818-ban, melyről a konzervatívok a jelzőjüket kapták. Úgyszintén Chateaubriand volt a francia irodalmi omantika egyik alapítója.

John Henry Newman a keresztény tanítás fejlődéséről írt munkájában kifejti: ha a kereszténység közösségi vallás, ami isteni eredetű eszméken és hitvalláson alapszik, dogmatikus és időtlen, akkor szükség van egy legfelsőbb tekintélyre, amely isteni felhatalmazással dönt a közösségen belüli vitákban. Akik szerint a keresztény igazságot pusztán egyéni erőfeszítésekkel meg lehet ismerni, azok adósak maradnak a módszer felvázolásával, a módszerével, amely garantálja, hogy az egyéni erőfeszítés elégséges. Minden vallás lényege a „tekintély és az engedelmesség”, de míg a természetes vallás tekintélye szubjektív, addig a kinyilatkoztatotté objektív. Így a természetes vallás lényege a lelkiismeret tekintélye; a kinyilatkoztatott vallás lényege viszont „az apostolok, vagy a pápa, vagy a püspök fennhatósága”.

Newman a dogmafejlődésről szólva írja, hogy, „jogszerű és szükséges”, hogy a korai egyház szavait és tetteit interpretálja a későbbi, a tanítás autentikus kibontakozásának és egységének hét ismérvét nevezi meg: meg kell őriznie az eredeti karakterét (ahogy a növekvő felnőtté lett gyermek is ugyanaz a személy); ugyanazokat az alapelveket kell vallania; tudnia kell külső hatásokat magába építenie az eredeti alapelv megőrzésével; logikailag összefüggőnek kell lennie; következnie kell a későbbi fejleményeknek a korábbiakból (azaz a korábbiaknak anticipálnia kell a későbbieket); szükséges, hogy megőrizze a régi elveket, akár új formában, azaz konzervatív attitűddel kell a múlt iránt viseltetnie; valamint folyamatosan állhatatosnak kell lennie, hosszú időn keresztül megfelelő állapotban kell megmaradnia.

Minthogy 1954-ben megbízták a Catholic University of Ireland (ma University College Dublin) rektori feladatainak ellátásával, megírta az egyetem eszméjéről szóló munkáját (The Idea of a University), amelyben megvédi a teológia helyét a tudományok közt. Az An Essay in Aid of a Grammar of Assent lényegében hitvédelmi mű, mely a keresztény hit megalapozásával foglalkozik. A Letter to the Duke of Norfolk pedig a pápai tévedhetetlenség dogmájának megvédése, amelyre azért volt szükség, mert az ezt kimondó I. Vatikáni Zsinat után Angliában megerősödött a szokásos és amúgy is elterjedt katolikusellenes álláspont, miszerint a katolikusok nem az állam vezetőihez, hanem a pápához lojálisak.

Newmant XIII. Leó pápa „az én bíborosomnak” nevezte. A nemrég elhunyt nagy filozófus, Alasdair MacIntyre is egyik kedvenceként tartotta számon, és a világi politikai gondolkodás számára is fontos személyiség.

(Megjelent a Mandiner 2025. október 2-i számában.)