Ez egyre elképesztőbb!

🤦 A Tisza Párthoz közel álló közgazdászok a nyugdíjrendszer átalakítását sürgetik. Az Ellenpont írta meg, hogy Simonovits András az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, indokoltnak látná a Nők40 program megszüntetését és a nyugdíjkorhatár emelését.

️Szerinte a jelenlegi rendszer túl bőkezű, különösen az induló nyugdíjak esetében, ezért a magasabb juttatásokat megadóztatná. Javaslata szerint a legnagyobb nyugdíjakat 10–20 százalékos adóval kellene sújtani.

Link kommentben.

Üzenet a KÁROGÓKNAK!
2-2re nyertünk!
Lázár üzent a MILLIÁRDOSOKNAK!
Kemény szavak.

Megnyugtató. Lázár János érti a fiatalokat, amit maga egy budai fiatal ismert el, aki elment a tegnapi kaposvári Lázárinfóra.

️Összedől a kártyavár: Deák Dániel belsős informátora szerint csak 30 jelöltje van még Petinek, akiket „kólás doboznak” nevez, mivel szerinte nincs is többre szüksége, úgysem fogja őket engedni…

Lefordítom Magyarra: buszokkal szállították volna a tüntetőket, de senki nem akart jönni, ezért ki kellett találni valami ordas nagy kamut
ui.: azért az megvan ahogy a Rogán megtiltja a buszsofőröknek…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média