Mérő Vera és a komplex gondolkodás

Mérő Vera a komplex gondolkodás kipróbálását ajánlja nekem, mivel szerinte „a nők strukturális elnyomásának megértése komplex gondolkodást igényel”.

Amúgy pont hogy nem: a strukturális elnyomás elmélete nem egy komplex, hanem egy meglehetősen egyszerű elmélet. Mindjárt kitérek rá, miért.

Részemről már régen megismerkedtem az álláspontommal.szemben kritikus gondolkodókkal, munkákkal, időnként részkérdésekben akár még igazat is adok nekik. Segítek így tenni Mérő Verának is eme poszt végén.

A Mérő Vera által eme kommentben mutatott viselkedéssel viszont jó évtizede találkozom a legtöbb (nem mindegyik) feminista részéről: igyekeznek fennhéjázó-lenéző modorban, lekezelően reagálni a kritikákra. Megszoktam, köszöntem, üdvök. Ez a feministák strukturális reakciója. Szerintem valami lelki probléma manifesztálódása lehet, de hát ki tudja.

Én is ajánlhatnék neki ezt-azt amúgy, de ugye ha Mérő Vera ajánl nekem komplex gondolkodást, az csak személyes szurkálódás, ha viszont én ajánlok neki, akkor az strukturális elnyomás (mivel szurkálódás, és a egy nővel szembeni szurkálódás az minden nővel szembeni strukturális – rendszerszintű – szurkálódás, azaz elnyomás).

Mérő azt nem érti, hogy attól még, hogy valaki megérti az ő kedvenc elméletét, nem feltétlen fog egyet is érteni vele, azaz nem biztos, hogy meggyőzi őt az elmélet. A megértés nem azonos az egyetértéssel – ennek elfelejtésével gyakran találkozom. Vagy ha elfogadja, akkor ráfogja az elnyomók hamis tudatára és önfelmentő torzításnak fogja titulálni. Mérővel ellentétben amúgy számos feministával van tiszteletteljes kapcsolatom, néha eszmét cserélünk, néha vitázunk.

A disszertációm folytatásaként megszületett A genderelmélet kritikája című kötetem első négy fejezete lényegében a strukturális elnyomás elméletének tágabb kontextusával, illetve kritikájával foglalkozik. Ebben idézek egy csomó feminista alapmunkát (az „alapító anyáktól”, mint Simone de Beauvoir, Kate Millett, Betty Friedan, de idézem Sulamith Firestone-t, Judith Butlert, Annamarie Jagose-t, Catharine McKinnont, Andrea Dworkint is, illetve a „kritikai elméletekről” szóló összefoglaló munkákat) és nem alapmunkákat is (beleértve a gender mainstreamingről szóló magyar kiadványokat (Partszélről a fősodorba, A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közpolitikai ajánlásai). Mondjuk meg is kritizálom őket.

A genderelmélet kritikája egyik fejezetének a címe egyenesen az, hogy: „Patriarchátus, heteronormativitás, szexizmus, MeToo.” A patriarchátusról, ha jól számolom, 12 féle megközelítést olvastam el („A patriarchátus különféle (konstrukcionista) definíciói: Ferguson 1999. Cannell-Green 1996. Meagher 2011. Rosemary 2012. Gardiner 1999. Fitzpatrick 2013. Hennessy 2012. A patriarchátusról lásd pl.: Lerner 1986. Welby 1990. Konstrukcionista kifejtés: Bourdieu 2001. Evolucionista megközelítés: Smuts 1995. A biológiai elmélet klasszikus kifejtése: Goldberg 1973.”)

S akkor: a strukturális elnyomás elmélete azért NEM komplex, mert MINDEN férfiak irányából érkező szurkálódást, sértés, agressziót, vagy bármilyen, nem sértőnek szánt, de annak vett férfiúi megnyilvánulást eleve egy rendszerszintű elnyomás megnyilvánulásának tart. Egyéni sértés, egyéni agresszió nem létezik az elnyomók (férfiak) részéről az elnyomottak (nők) irányába. Másik irányba persze igen. Az elmélet akkor lenne komplex, ha elismerné, hogy van puszta egyéni inszinuáció is. Jelenlegi, nem túl komplex formájában egyébként az elmélet bizonyíthatatlan, hiszen a társadalmi világ annyira összetett, hogy ennyire generális állítások bizonyítása nehéz, meg mert nem látunk az érintettek veséjébe, lelkiismeretébe. Csakhogy ha elismerné az elmélet, hogy nem minden nőellenes vagy annak tartott férfimegnyilvánulás strukturális, akkor elvesztené magyarázó erejét, és nem kívánt vitákba bonyolódna. Azonban egyszerű formájában az elmélet nyilvánvalóan empirikusan igazolhatatlan.

A strukturális elnyomás elméletének egy másik variációját is elemezgettem, mégpedig a feketék viszonylatában Amerikában, Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban című kötetemben. (Meg a Mandiner hasábjain is egyébként.) Ott az az állításom, hogy volt strukturális elnyomás (rabszolgaság, szegregáció, rasszizmus), de már nincs, az abszurd The 1617 Project ide vagy oda.

Szóval: nem állítottam, hogy nem volt, vagy nincs olyan, hogy strukturális elnyomás. A katolikus egyház is beszél a bűn struktúráiról, de nem ment fel senkit az egyéni bűnök alól. Pusztán azt állítom, hogy személyes megjegyzéseket, akár sértéseket, erősebb odamondásokat nem érdemes kizárólag strukturális elnyomásként, strukturális elemként értelmezni. Ezt azért mondom, mert rendszeresen tapasztalom, hogy férfi-női viszonylatban a feministák nem pusztán azt állítják, hogy létezett-létezik strukturális elnyomás, hanem azt, hogy csak ilyen létezik.

Ajánlanék Mérő Verának egy másik vitapartnert: Daphné Patai amerikai irodalomprofesszor asszonyt. Őszerinte a férfiak joggal állíthatnák, hogy a társadalom valójában matriarchális, ki is fejti, hogy miért, a genderes könyvemben össze is foglalom. Egyébként a kötet minden fejezetének a végén van egy pro- és kontra olvasmánylista-ajánlás, ajánlom Mérő Vera figyelmébe azokat is. (Ha felmerülne, hogy probléma, hogy Daphné Patai irodalomprofesszor: Judith Butler is az.)

Pár tételt különösen is ajánlanék Mérő Vera figyelmébe: Joanna Williams feminizmuskritikáját (Women Vs. Feminism: Why We All Need Liberating from the Gender Wars. Emerald Publishing Limited, 2017); Richard Lippa Gender, Nature, and Nurture című munkáját (Routledge, 2005); Louann Brizendine neurobiológus professzor A férfi agy, illetve A női agy című munkáját; és például John Kekestől Az egalitarizmus illúzióit. Ja, és persze Daphné Patai kötetei (Heterophobia: Sexual Harassment and the Future of Feminism. Rowman & Littlefield Publishers, 2000. Professing Feminism: Cautionary Tales from the Strange World of Women's Studies. Basic Books, 1994. Professing Feminism: Education and Indoctrination in Women's Studies. Lexington Books, 2003. Theory's Empire: An Anthology of Dissent. Columbia University Press, 2005.)

Hirtelen ennyi. Éljen a komplex gondolkodás!

(A képeken az ominózus kommenten túl Daphné Patai, illetve Joanna Williams szerepel, utóbbival itt épp interjút készítek. Fotó: Mátrai Dávid).

-----------------------------------------------------------------------
Ha tetszett a poszt, lájkold, oszd meg és kövess be!