Eközben otthon a honvédelmi miniszter Lentulai Krisztián beszél hoteljének a vendége!
A Bizánci Birodalomból 1453-ra már csak Konstantinápoly és környéke maradt, a város az azt feldúló 4. keresztes hadjárat (1204) óta csak árnyéka volt önmagának. Az egykor egymilliós városban 40 ezren laktak. De ég ekkor is pompás volt, a leginkább megtartva az ókor szellemét.
Ne feledjük, a Római Birodalomnak valójában ekkor, 1453-ban lett vége, az utolsó ostromkor, XI Konstantin császár harcban lelt halálával. Sajnos elpusztult két bizánci császári palota és az első szultáni js, ahogy a Hippodrom is.
Bizáncról sok rosszat tanulunk, holott az egyik legkifinomultabb és az egyik legmagasabbrendű kultúra volt a történelemben.
Az államról Osztrogorszkij kötete a klasszikus, az utolsó ostromról Roger Crowley-é. Szimbolikus ostrom volt. De aki ma Isztambulba jön, az Konstantinápolyba is jön.
Eközben otthon a honvédelmi miniszter Lentulai Krisztián beszél hoteljének a vendége!
☝️Meg sem lepődünk már ilyeneken.
️
Idegen zsoldban, idegen érdeket képviselve idegen szívvel a nemzet ellen
Nekik ez csak három szín 👉🇭🇺 nekünk pedig minden
Tiltakozzunk az adóemelés ellen!
Nemzeti konzultáció - mondjunk NEMET Brüsszel adóemelési terveire!
Na ez a nagy segítség a magyar családoknak!
Láncreakció Extra a cseh választásokról.
Ma este! HírTV | 18:05
Az iskolai tantárgyak, melyekből Magyar Péter eddig leszerepelt: történelem, földrajz, biológia. Egy átlagos, frissen érettségizett gimnazista, nagyobb tudással rendelkezik mint Magyar Péter.
Magyar Péter megbukott 
Történelemből és egészségügyből egyaránt.
👉 A tiszás, liberális politikus szeret nagy neveket használni a kamu ígérgetései során. Így próbált tenni egy egészségügyi témában is,…