Tolkien is szerette: a népmese valójában felnőtt műfaj! Ön szokott népmesét mondani, népmesét hallgatni?

Szeptember 30-a Benedek Elek születésnapja, egyben a magyar népmese napja. Ön hallgatott vagy mondott már népmesét? Nem? Épp ideje!

Hol volt, hol nem volt – 2005 óta ünneplik a magyar népmese napját szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján. Az emléknapot Kovács Mariann kezdeményezésére a Magyar Olvasás Társaság jegyeztette be.

„Ahhoz képest, hogy még csak húsz éve jegyezték be, a legtöbb iskolában, óvodában, művházban, könyvtárban megtartják ez a napot, hívnak mesemondót, vagy a kollégák mondanak mesét, azaz a magyar népmese napja sikertörténet” – mondja a Mandinernek Klitsie-Szabad Boglárka, a Meseszó Egyesület (pontosabban: Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület) elnöke. Hozzáteszi: épp előző pénteken tartották Budapesten a XXI. Országos Népmese Konferenciát.

Benedek Elek a kor polihisztora volt, mindent is csinált, és ezt be is vallotta.

„Gyűjtötte, írta, átírta, mondta, szerkesztette a meséket. Nyilván nem olyan sztenderdek szerint gyűjtött, ahogy a 20. századi egyéniségkutató iskola, de ezt nem lehet számon kérni rajta. Megoszlik a megítélése, sokan szeretik mesélni az általa gyűjtött meséket, mások inkább a 20. századi gyűjtött anyaghoz fordulnak, ami szó szerinti gyűjtés. De Benedek Elek hatását és jelentőségét nem lehet elvitatni” – hangsúlyozta a Meseszó Egyesület elnöke.

Népmese: felnőtt műfaj

Habár ma a népmesét a közvélemény gyermekeknek szóló műfajnak tartja, mint általában a meséket is, valójában a hagyományos paraszti világban a népmesék elsősorban felnőtteknek szóltak – felnőttek mesélték felnőtteknek.

Ráadásul nem 10 percesek voltak, hanem akár másfél-három órára is elnyúltak.

Minden faluban volt egy-két jó mesemondó, aki így szórakoztatta a közösséget, amelynek tagjai beleszólhattak az elhangzó történetbe, sőt, akár helyre is igazíthatták a mesélőt. Leginkább az őszi-téli időszak, a hosszú esték adtak alkalmat a mesemondásra. Kiváló helyszín volt a fonó, de a monoton munkák, így a kukoricafosztás, a tollfosztás végzésének időszaka is alkalmas volt rá, akárcsak a halottvirrasztás, férfiak számára pedig a katonaság ideje.

A mesemondási alkalmak a 20. század közepétől szűntek meg, a hagyományos közösségek felbomlásának következtében. Jól jellemzi a folyamatot az az 1860-as megjegyzés, amely szerint a Tiszában már eltűntek a tündérmesék, mert megjöttek a gőzhajók”.

A népmese erodálódása azonban sokkal hamarabb, a Grimm testvérek gyűjtésének 1815-ös kiadásával kezdődött. Ettől kezdve már nem felnőtteknek mondták, hanem gyermekeknek olvasták fel a népmesét. Ezt követte a néma olvasás és lerövidítés, végül a népmese képernyőre költözése.

Ahogy Klitsie-Szabad Boglárka mondta a Mandinernek 2025 februárjában:

„A közfelfogásban a mese többnyire – a mozgalmon kívül legalábbis – egyenlő a rajzfilmmel, de mindenképp a gyerekkultúrához kötődik. Ha felnőttnek szóló mesemondást hirdetünk, akkor meg elvárás, hogy legyen benne pajzán történet. Én sosem meséltem a »zsíros« meséket, egy vagy két könnyeden erotikus mesém volt.”

A mai magyar népmesemondó mozgalom egyik célja az élőszavas mesemondás elterjesztése. A Hagyományok Házaban 2007 óta tartanak hivatalosan nyilvántartott népmesemondó kurzust (amelyet jelen cikk szerzője is elvégzett). A tanfolyam hallgatóiból alakult a Meseszó Egyesület, amely havonta rendez nyitott, felnőtteknek szóló mesemondó alkalmakat a Hagyományok Házában Ahol a madár se jár címmel.

A budapesti egyéniségkutató iskola

A budapesti egyéniségkutató iskola a néprajzban a mesemondó személyiségére helyezi a hangsúlyt, rajta keresztül közelíti meg a meséket. Ez a módszertan nemzetközileg is elismert.

Alapműve Ortutay Gyula Fedics Mihály bátorligeti mesemondóról szóló munkája. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Ortutay „1936–38-ban vette hanglemezre Fedics meséit, melyeket a szabolcsi favágókról s falusi emberekről hallott, ezeket kiváló elbeszélő készséggel, nagy beleéléssel adta elő. Jól ismerte a meseszerkesztés törvényeit és arra törekedett, hogy meséi minél változatosabbak legyenek.” De ehhez az iskolához tartoznak Kovács Ágnes vagy Dégh Linda gyűjtései is. Agócs Gergely többek között Pál István nógrádi pásztor személyiségét és meséit kutatta, gyűjtötte, Klitsie-Szabad Boglárka pedig az arlói Csipkés Vilmos cigány mesemondót fedezte fel, aki pár éve hunyt el.

S hogy mi köze mindehhez Tolkiennek?

J. R. R. Tolkien, A gyűrűk ura szerzője 1947-bení írt egy híres tanulmányt a népmesékről On Fairy-Stories címmel, ami a fantasyről és a mitopoeiáról (mítoszalkotásról) alkotott elgondolásait is tartalmazta már. Tolkien is hangsúlyozza, hogy nincs lényegi kapcsolat a népmesék és a gyermekek között, ma azért a gyerekeket érdeklik jobban a népmesék, mert a felnőtteket már nem érdekli.

Önt érdeklik a népmesék? Olvas népmesét, netalántán mond, esetleg hallgatja? Írja meg kommentben!

A teljes cikkhez link az első kommentben!

A képeken Klitsie-Szabad Boglárka (fotó: Ficsor Márton) és Fedics Mihály bácsi, valamint a róla szóló, meséit tartalmazó kötet látható.

-------------------------------
Ha tetszik a poszt, lájkold, szólj hozzá és oszd meg. Ha pedig már követed az oldalt, ajánld ismerőseidnek is.