Baloldali népirtás forradalmi módra: a vendée-i mészárlás

A Charlie Kirk elleni merénylet kapcsán újra téma lett a politikai erőszak. Főleg a radikális baloldali politikai erőszak. Politikai erőszakot mindenki alkalmaz, eleve az államnak erőszakmonopóliuma van, és utópia ennek megszüntetése. A baloldal többnyire a felszabadítás, akár erőszakos szabadságra kényszerítés nevében alkalmaz erőszakot, a jobboldal többnyire a rend, rendrakás nevében. De mintha a baloldalnak intimebb lenne a viszonya a politikai erőszakkal. Azon túl, hogy ajánlom Megadja Official Gábornak az ÖTön megjelent A radikális baloldalról és a forradalmi erőszakról című esszéjét, álljon itt egy korábbi, Mandinerben megjelent könyvajánlóm a vendée-i mészárlásról, amit a francia forradalmárok követtek el különösen kegyetlen és barbár módon a királypárti és katolicizmusához ragaszkodó vidék parasztsága ellen (akik nem akartak annyira felszabadulni).

A modernitás és a felvilágosodás szimbolikus dátuma 1789, a nagynak nevezett francia forradalom kitörésének éve. Nem csak a kommunista történelemírás, hanem az egész modern liberális felfogás számára ez pozitív esemény, a dinasztikus királyság jelentette „zsarnokság” és az egyház, valamint a középkori eredetű „irracionális hagyományok” elleni küzdelem jelképe. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a forradalom szó alapvetően pozitív jelenség a kortárs szótárban, függetlenül politikai oldalaktól.
Pedig a „jobboldal” és „baloldal” felosztás a francia forradalom előtt jött létre, és alapvetően meghatározta a forradalomhoz való viszonyulást is: a nemzetgyűlésben a királytól jobbra ültek a monarchia hívei, balra pedig a király ellenzéke. Ahogy Pogrányi Lovas Miklós írta a Kommentár folyóiratban: „a jobboldalon foglaltak helyet a rend, a történelmi folytonosság és a királyhoz való hűség erői; a baloldalon pedig az egyházellenes republikánusok és a radikális felforgatók, akik később vérbe borították Franciaországot”.

A modern konzervatív gondolkodás alapművei is a francia forradalommal szemben születtek, legyen szó Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról vagy Joseph de Maistre Elmélkedések Franciaországról című könyvéről. Azaz a konzervatív gondolat és a politikai jobboldal alapvetően szemben áll a francia forradalom elképzeléseivel. Míg a francia abszolút monarchia fennállásának kétszáz éve alatt talán ha ezer embert végzett ki, akiknek a többsége köztörvényes bűnöző volt, addig a francia forradalom egy évtized alatt 2-300 ezer embert végzett ki, és félmilliót csukott le. (Még egy adat: négy inkvizíció – a középkori, a spanyol és portugál állami koraújkori és a római egyházi – évszázadok alatt összesen ha 15 ezer ember haláláért felelős).

Mondhatnánk, politikai értelemben a modernitás vérben fogant, minthogy Robespierre és társai nem pusztán megújítani szerették volna a francia államot, és érvényesíteni a népszuverenitás eszméjét, hanem radikálisan át akarták alakítani a társadalmat és az embert. Ez a múlttal való szakítás programja. Ha pedig egy embercsoportnak nem tetszett az ötlet, akkor lemészárolták.

A forradalmi kíméletlenség legfőbb szimbóluma a vendée-i mészárlás. Vendée egy nyugat-franciaországi megye, amely meglehetősen jómódú volt, és eleinte támogatta a forradalmat. Egy év alatt azonban kiábrándult belőle, sőt ahogy Reynald Secher történész fogalmaz: „totális illúzióvesztés” következett be. Vendée népe, pontosabban 773 parókia fellázadt a forradalom ellen, a király mellett. A forradalmi vezetés viszont elképzelhetetlen brutalitással leverte a „lázadást”, sokfelé megnyúzták az embereket és kicserzették a bőrüket, vagy emberzsírt főztek belőlük. Teljes falvak néptelenedtek el, 117 ezer ember eltűnt. Secher úgy fogalmaz: „Vendée minden problémája alapvetően a vallás iránti hűségben gyökerezik”. Robespierre azt írta Vendée-ről: a forradalmi kormánynak „nép ellenségeivel szemben csak egy kötelezettsége van: a megsemmisítésük”. Pedig nem csak Vendée forrongott a forradalom ellen, hanem sok más megye is; azonban ők nem szervezték meg magukat, Robespierre-ék viszont „tudták, merték, tették”.

Westermann tábornoknak, a „Vendée mészárosának” sorai elég kifejezőek, ezeket Megadja Official posztjából idézem: „Vendée nincs többé, polgártársak. Asszonyaival és gyermekeivel együtt a mi szabad kardunktól pusztult el. A parancsok értelmében a lovak patájával tiportattam el gyermekeiket, felkoncoltattam asszonyaikat, így nem szülhetnek többé gonosztevőket. Mindnyájukat kiirtottam. Az utakat tetemek borítják. Mi nem ejtünk foglyokat, a szabadság kenyerével kellene etetnünk őket, az irgalom azonban nem forradalmi dolog.”

A vendée-i királypárti parasztlázadás azóta is az ellenforradalom egyik jelképes eseménye, és a modern népirtások sorozatának első része. Érdekes mód Franciaországban a téma meglehetősen kényes: aki szimpátiával ír Vendée-ről, azt köztársaság-ellenesnek kiáltják ki. Reynald Secher maga is vendée-i származású, és az egyetemi karrierje sínylette meg, hogy hozzá mert nyúlni a témához.

Még valami: az igaz, hogy a Bourbonok nem felejtettek. De ez nem igaz, hogy nem tanultak. Ez kitűnik a restaurációból.

Reynald Secher: A Vendée-i mészárlás. Népirtás francia módra. Századvég, 2023.