Létezik-e egy, igazi liberalizmus? Nem, nem létezik

A Charlie Kirk elleni merénylet kapcsán kaptam egy sokatmondó, paradigmatikus kommentet:

„Az, hogy valakit liberálisnak neveznek, még nem teszi őt liberálissá. A liberalizmusnak van egy definíciója, amiből nem következik ez a sok hülyeség. A liberalizmus szerint az egyik ember szabadsága addig tart, ahol a másiké elkezdődik - egy egy leegyszerűsített magyarázat.

De van definíciója. A liberalizmus az liberalizmus, minden belemagyarázás nélkül.

Ez egy AI-definíció: "A liberalizmus (szabadelvűség) egy eszmerendszer, amelynek alapja az egyén személyes szabadsága és a törvény előtti egyenlőség. Célja az egyén szabadságának védelme és minél szélesebb körű biztosítása, szemben a korábbi elnyomó rendszerekkel. A liberalizmus alapvető jellemzői a magántulajdon, a szabad piacgazdaság, a hatalmi ágak szétválasztása, a független igazságszolgáltatás és a demokratikus jogok, mint a választójog. "”

Hogy miért paradigmatikus ez a komment? Mert gyakran találkozom azzal az igénnyel, illetve elképzeléssel, hogy politikai ideológiáknak, világnézeteknek, sőt más fogalmaknak is van egy, eredeti jelentése, és valójában mindenki téved, aki nem ebben az értelemben használja őket. Talán nem véletlen, hogy a legtöbbször reálosok (mérnökök, informatikus, stb.) részéről találkozom ezzel a felvetéssel és igénnyel. Ha így lenne, akkor szellemi világunk szépen egymáshoz illeszkedő kockákból épülne fel.

De nem így van. Szavaink, fogalmaink jelentése alakult az idők folyamán, és akár többjelentésűek, többrétegűek is lehetnek. S ha valaki csak valamiféle „egy, eredeti, igazi” jelentésben hajlandó használni azokat, akkor lehet, hogy nem fogja megértetni magát z emberekkel, mert a köznyelvben ma már adott fogalmon tök mást értünk. Különösen igaz ez az olyasmikre, mint „liberalizmus”.

Kezdjük ott, hogy Az AI definícióit nem tekintem autoritatívnak. Emellett válaszkommentben hozzátettem: „az a helyzet, hogy az amerikai kontextusban ezt nevezik liberalizmusnak, azaz amit mi baloldaliságnak nevezünk, azt. Ez egy különbség az európai felfogáshoz képest. Egyébként meg a liberalizmusnak számos fajtája és számos irányzata, ergo számos definíciója van. Van pl. szabadságközpontú liberalizmus és egyenlőségközpontú liberalizmus, stb.”

Freeden „morfológiai”, vagy ha tetszik, dinamikus ideológiafogalma jól alkalmazkodik a kifejezések változó jelentéseihez. Először is rámutat, hogy a politikai ideológiák, mint liberalizmus tartalma változik az idők folyamán, sőt különféle irányzatai alakulnak ki. Másrészt a hozzá kapcsolható fogalmak viszonya is alakul: például a liberalizmus egyik központi fogalma eredetileg a szabadság volt, aztán ez felcserélődött az egyenlőséggel. Ráadásul az ideológiák nem szeperálódnak el egymástól hermetikusan, jelentős átfedés van köztük, például a szabadság a legtöbb ideológia számára fontos, csak mondjuk máshogy értelmezik más más korlátokat állítanak fel neki.

Lehet, hogy van „eredeti” liberalizmus (John Locke), de ez átalakult, és ma több „valódi” liberális irányzat van, időben és térben alakult-alakul a fogalom jelentése. És nem csak az eredeti igazi. Teszem hozzá: a gyakran Locke mellett ősliberálisnak tekintett John Stuart Mill inkább ősprogresszív volt.

Az amerikaiak egyébként meg hajlamosak ezt az eredeti, lockeianus liberalizmust konzervativizmusnak nevezni, mivel erre épült az országuk, ott a konzerváló Locke-ot konzerválja. S ők a baloldaliságot tartják liberalizmusnak. Mondhatnánk, hogy eszmetörténetileg nincs igazuk, de mire mennénk vele?

Szerintem összességében érdemes együtt élni az ilyen bizonytalanságokkal, amelyek még játékosabbá és szabadabbá is tehetik életünket.

Michael Oakeshott 20. századi brit konzervatív gondolkodó szerint a politikai nyelv bizonytalan, mivel a fogalmaink többjelentésűek – s ezt a szabadság érdekében meg is kell őrizni, nem szabad a dolgokat leegyszerűsíteni. Eme bizonytalanságot Oakeshott szerint a kereszténységnek köszönhetjük, s ez a bizonytalanság a szabadságunk záloga.

A hívő és szkeptikus politika című Oakeshott-kötethez írt bevezetőjében (A bizonytalanság élvezete) Molnár Attila Károly azt írja: Oakeshott szerint a politikának el kell fogadnia a bizonytalanságot, nem pedig felszámolnia kell azt. „A szabadság és rend mindig a homályosság, kétértelműség velejárói, szemben a modernek egyszerűségre és tökéletességre törekvésével.”

Egy kis irodalom: Lásd pl.: Michael Freeden: Liberalism: A Very Short Introduction (Oxford, 2015) Uő: Liberal Languages: Ideological Imaginations and Twentieth Century Progressive Thought (Princeton, 2005); The New Liberalism: An Ideology of Social Reform (Oxford, 1978); Liberalism Divided: A Study in British Political Thought 1914-1939 (Oxford, 1986).

És: Michael Oakeshott: A hívő és a szkeptikus politika. Századvég, 2020.

(A képen John Locke, akit tisztelek, de általában véve nem értek vele egyet, ajánlom Edward Feser arisztoteliánus Locke-kritikáját, melynek igen kreatív címe: Locke.)