Repülő szentek – A lehetetlen történéte. Mit kezdjünk velük a történész szerint?

Carlos Eire, a Yale történésze 1983-ban látogatta meg egy zarándokcsoport tagjaként az ávilai kármelita kolostort Spanyolországban. Itt érte élete egyik meghatározó élménye, amikor a túravezető megjegyezte: „ez az a szoba, ahogy Avilái Szent Teréz és Keresztes Szent János először levitáltak együtt”. Mint Eire írja: megdöbbentette, mennyire magától értetődő módon mondta ezt a túravezető, holott ma nem szokásunk úgymond elhinni ilyen régi történeteket.

Ettől kezdve érdekelték az ilyen történetek. Mint írja: „kérdezz meg történészeket, hogy miért arról írnak, amiről, és ha őszinték, miután mindent elmagyaráztak, elmondják majd, hogy valójában az egész az élettörténetükkel, vágyaikkal, rögeszméikkel van kapcsolatban”. Már ez a felütés is érdekes, mivel a tudósok szeretik elfogulatlan kutatóknak beállítani magukat, ami egyáltalán nem igaz: mindenkinek van személyes motivációja. Senki nem szán egy életet olyasmivel való foglalkozásra, amihez érzelmileg nincs köze.

Eire hozzáteszi: úgy tanították az egyetemen, hogy soha, semmilyen körülmények között ne vegyen ténynek semmit, ami természetfeletti vagy csodás jelenség. Rámutat: ez lényegében materialista-naturalista megközelítés, s egyáltalán nem pusztán tényszerű vagy semleges.

Ő azért mégis megírta a 16-18. századi repülő és bilokáló szentek történetét, rámutatva, hogy eme jelenségek mindig is részei voltak a történelemnek. A reformáció után, a felvilágosodás korában azonban mintha intenzívebbé válna a „jelenség”.

Van ebben némi irónia: a racionalitás évszázada tele van állítólag lehetetlen módon megmutatkozó szentekkel. A téma általános bemutatása után Ávilai Nagy Szent Teréz és Cupertinói Szent József „esettanulmánya” következik, majd Ágredai Mária bilokáló szentjelölttel ismerkedünk meg. Eire bemutatja a versengő katolikus és protestáns értelmezéseket is.

Carlos Eire rámutat: rengeteg tanúvallomás áll rendelkezésünkre, melyek részletesen leírják egy-egy szent levitálásait vagy bilokálásait, sokszor tanúk tömege van jelen, és ezzel kezdeni kell valamit. Emellett az egyházi hatóságok a lehető legszkeptikusabb vizsgálatokat folytatták le meglehetős kellemetlenséget okozva az érintetteknek, mégis számos esetben valósnak nyilvánították a csodákat. Sőt: az érintettek folyamatosan imádkoztak Istenhez, hogy legyen szíves eltekinteni a levitálástól, mert zavarja őket, és nem akarnak feltűnést kelteni sem. Némelyikük meghallgatásra talált.

S még egy gondolat: a posztmodern valójában lehetővé teszi a modern materialista szkepticizmussal szembeni szkepszist is, és azt is, hogy komolyan vegyük a tanúk „szubjektív” élményeit.

Eire szerint Émile Durkheim „társadalmi tényekről” alkotott fogalmát kell alkalmaznunk: szigorú értelemben a történész sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudja a levitálásokat és bilokálásokat, de azok „társadalmi tények”, az bizonyos. Eire szerint több, legalább öt megközelítése lehet eme csodáknak, ebből az ötödik a „posztszekuláris”, mely szerint a hit és ész, vallás és tudomány, a természetes és természetfeletti egyáltalán nem összeegyeztethetetlenek.

Ráadásul az ilyen jelenségek a katolikus egyház szerint ma is előfordulhatnak, mint az történt például Pio atyával vagy Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspökkel (1911-1947), aki a kommunisták áldozata lett.

Mint Eire írja: „Manapság minden tudós számára kockázatos a lehetetlen történetét megírni, különösen, ha valaki – akár csak óvatosan is – azt sugallja, hogy bizonyos események feltételezett lehetetlensége alaposabb vizsgálatot és némi kihívást érdemel. Ezt teszem én is itt, ebben a könyvben. Olvass tovább és meglátod. Ne feledd azonban, hogy több kérdést fogok felvetni, mint amennyit megválaszolni mernék. A lehetetlen története a kérdezésről, a pártatlan szkepticizmusról szól – vagyis arról, hogy ugyanolyan szkeptikusak legyünk a látszólag lehetetlen események szigorúan materialista értelmezéseivel szemben, mint magával az esemény tényleges bekövetkezésével kapcsolatban. Bármennyire is ellentmondásosnak tűnhet ez – tekintve, hogy bizonyos események lehetetlenségét megkérdőjelezhetetlennek tartják domináns kultúránkban, és hogy a dogmatikus materialisták hajlamosak magukat az egyetlen valóban objektív szkeptikusnak tekinteni –, ez a fajta nonkonformista szkepticizmus szükséges, ha valaki bármiféle valódi objektivitást akar igényelni.”

A fő kérdések: „Ki lebeg? Ki bilokál? Valóban lebegnek és repülnek, vagy hirtelen két különböző helyen válnak láthatóvá egyszerre? Ha igen, akkor ki okozza ezeket a jelenségeket, Isten vagy az ördög? Vagy mindent meghamisítanak? Ha igen, akkor hogyan sikerül nekik becsapni az embereket a trükkjeikkel, és mi az indítékuk, hogy átvágják az emberek elméjét? Ki fogja megvizsgálni ezeket a lehetetlen eseményeket? Milyen kritériumok fogják irányítani a vizsgálataikat és a döntéseiket? A huszonegyedik században feltehetünk egy újabb kérdést, amelyet egyetlen inkvizítor vagy bíró sem merne feltenni: Mit tanulhatunk ezektől a bizarr történelmi alakoktól és azoktól, akik az ítélkezésükért felelősek?”

A csodás események ignorálásával kapcsolatban Jeffrey Kripalt, a Chicagói Egyetemen végzett vallástörténészt idézi szerzőnk:

„El sem tudom mondani, hányszor hallottam már egy másik bölcs, csodált kollégámat valami ilyesmit mondani: ’Nos, igazából mindegy, hogy Cupertinói József egy sikoly után felrepült a fára, vagy hogy Ávilai Teréz lebegett, miközben a nővérei ráugrottak, hogy elkerüljék a társadalmi zavart. Ami számít, az az, hogy az egyház hogyan fegyelmezte, ellenőrizte és tartotta fenn az ilyen feltételezett levitációkba vetett népszerű hitet, és hogyan konstruálta később szentségként és szentként... Tényleg? Legszívesebben kitépném a hajam ilyen pillanatokban... Egy fölényes olasz férfi extatikusan nekirepül egy fának, és létrával kell kihúzni, vagy egy elragadtatott spanyol apáca nem tudja megtartani magát a padlón néhány látogató nemes hölgy előtt, és ezek a fizikai események nem számítanak önnek? Ööö, bocsánat, de ha ezek közül bármelyik is megtörtént (és történelmi feljegyzéseink erősen arra utalnak, hogy megtörtént), akkor eme rendellenes események szinte mindent megváltoztatnak, amit az emberi tudatról és annak a fizikához, a gravitációhoz és az anyagi valósághoz való viszonyáról gondoltunk. Bármelyik esemény alapvetően megváltoztatná a teljes tudásunkat. És téged ez nem érdekel? Nem találod ezt az érdektelenséget egy kicsit perverznek?”

Carlos Eire: They Flew – A History of the Impossible. Yale University Press, 2023.