Tudomány és vallásosság, meg a pszichológia problematikussága – egy filozófus válasza a HVG-be cikket író három pázmányos pszichológusnak

Pár nappal ezelőtt közzétettem egy hosszú posztot keresztények és tudomány viszonyáról a HVG-be több cikket író három pázmányos pszichológus, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes azon cikkére válaszul, melynek címe Korlátozhatja-e a vallás vagy a politikai korrektség a tudományt? volt, és amelyben két kutatásra hivatkozva azt állítják, hogy:

„A tudományos tények napjainkban is szemben állhatnak vallási nézetekkel, ami részben megmagyarázhatja, miért nehezebb a vallásos embereket meggyőzni tudományos tényekkel. A World Values Survey 52 országra kiterjedő felmérése alapján kultúrától függetlenül minél mélyebben vallásos valaki, annál kevésbé bízik a tudományban. Egy másik kultúraközi kutatás szerint akik aktívabban részt vesznek a hitéletben, jellemzően kevésbé értik a tudományos magyarázatokat, a kutatások módszertanát, és nehezebben tudnak megalapozott véleményt alkotni kutatási eredményekről.”

Korábban pedig azon állításukat szedtem szét, amely szerint „a katolikus egyház különösen élen járt a tudományos cenzúra tradíciójának meghonosításában”, mivel az egyház története nagyrészében nagyon is támogatta a tudományt. Emellett rámutattam, hogy a három pszichológus megadta magát a Galileiről, Kopernikuszról és Giordano Brunóról szóló, egyházellenes fekete legendáknak, melyek tényszerűen cáfolhatóak.

Mint előző, tudomány és vallás viszonyáról szóló posztomban jeleztem, körbe kérdeztem pár filozófus és szociológus ismerősömet, mit gondolnak a cikkről, vagy legalábbis annak fizetés nélkül olvasható elejéről. Most egyikük, egy egyetemen tanító főállású filozófus nekem küldött válaszát teszem közzé az ő engedélyével, kilétét fel nem fedve.

Imhol:

"A vallásos embereknek a „tudománnyal” (a példákból feltételezem, ez itt főleg a hard science-ként felfogott szaktudomány, kiemelten a fizikával szembeni) ellenségességéről beszélni mulatságos dolog, tekintve, hogy a fizika három nagy világképének mindhárom fő kidolgozója - Arisztotelész, Newton és Einstein is – teista volt. Ha igaz lenne, hogy a vallás eltávolít a hard science-től, ők biztosan nem foglalkoztak volna vele, tehát nem lenne az sem, amit ma hard science-ként védenek.

A cikkben ellentáborként bemutatott Kopernikusz, Kepler és Galilei szintén hívők voltak, a vita ezen belül zajlott, nem pedig hívők és nem-hívők között. Szükségszerű összefüggés a tudományellenesség és a vallásosság között már ebből adódóan is képtelenség, bármennyit is szedjen valaki össze a világ leggyengébb tudományos érvelési módjából, a statisztikából. Ehhez még annyit, hogy a Fundamentalwissenschaft („alapvető tudomány”), a filozófia esetében a nagyok csaknem mindegyike vallásos volt. De ha valaki azt akarja nekem mondani, hogy Platón, Szent Tamás, Hegel vagy Losszkij buták vagy az érvelés művészetét nem ismerő álmodozók voltak, ám legyen, sok sikert az igazolásához.

Látok a mondottakban még egy öngóllal végződő látványos cselt, mégpedig, hogy a sem nem Fundamentalwissenschaft, sem nem hard science státuszú pszichológia a hard science farvizén akar felúszni – mint a hajó mögött sodródó játék kacsa. Vagyis hallgatólagosan ugyanazt a kidolgozottságot, ellenőrizhetőséget és egységességet láttatnák magukról a szerzők, mint amit a fizikának tulajdoníthatunk. Ez aligha fog menni. Azt írják, a hívők általában a tudományos módszertant sem értik. Jó, akkor pillantsunk ennek ma mérvadó szerzőire.

Karl Popper falszifikacionizmusát ma is komolyan veszik a tudományban, a pszichoanalízisről azonban ő maga mutatta ki, hogy teljesen alkalmatlan a falszifikációra, vagyis (e standard szerint) nem tudomány.

De ha ennél enyhébb kritériumokhoz, mondjuk Kuhn konvencionalista paradigma-elméletéhez fordulunk, ott a tudomány a paradigma létrejöttével áll be, addig azonban, amíg csak egymással versengő iskolák vannak (mint a pszichológiában az evolúciós, analitikus, logoterápiás, kognitív, behaviorista stb. irányzatok), a preparadigmatikus, vagyis tudomány előtti szakaszban vagyunk. Így nem lehet belátni, miért reklamálja egy nem-tudomány, ha igaz volna, hogy bizonyos vallásos emberek esetleg „nem szeretik” a tudományt. Akár örülhetnének is neki. (Ahogyan annak is, hogy léteznek Q1-es pszichológiai folyóiratok és az ott közölt, bizonyára kopernikuszi léptékű felfedezésekért kapott honoráriumok.)

A hit és a tudás is rég meghaladott (bár persze a társadalomban meglévő) jelentésben vagy inkább jelentés-torzításban látszik itt szerepelni, a tudás így kb. az „empirikusan verifikálhatóra”, a hit pedig a „bizonyítékok nélkül elfogadottra” utal. Az elsőről elmondhatjuk, hogy a teljes indukció lehetetlensége és a tudás egymástól nagyon eltérő lehetséges tárgyai miatt ez a tudás-fogalom tarthatatlan (egyébként maga a verifikációs elv sem verifikálható).

A másodikról mindannyian tudjuk, hogy a hit alapformája nem a naiv elhívés, hanem a főképp személyes ismertségen alapuló bizalom („hiszek benned”), ami már eleve tudás-mozzanatot tartalmaz. Weissmahr Béla jezsuita szerzetes a Filozófiai istentan című munkája elején figyelmeztet rá, hogy az Istenre irányuló kérdés nem így hangzik: „Létezik-e x, melyről áll: x Isten?”, mert ez esetben Istent a világ egy véges elemeként gondolnánk el, hanem úgy: „Milyen a valóság egésze végső soron?” (14-15.). Amit itt keresünk, az szerinte e valóság értelmes és személyes alapja. A 23. és 40. oldal között kifejti, hogy miért nem lehetséges ezt értelmesen tagadni. Ilyen szempontból (különböző dimenziókon át, úgymint: igazság, érték, szabadság, lét) igazolja, hogy az ember eleve felmutatható hitbeli bizonyossága a valóság fent jelzett természetét illetően filozófiailag védhető.

Visszatérve a cikkre: a valóság érthetőségébe vetett bizalom legalábbis a legszembeötlőbb azok közül, ami nélkül tudománnyal senki sem foglalkozna. Már ezért is különös hitet és tudást egy tudományosnak szánt közleményben szembeállítani. Sajnos, ezt nem tudom itt jobban kifejteni, ez az összefüggés nagyon sokrétű. De azt a tételt, hogy a tudás legalábbis nem állhat ellentétben a vallásos hittel, szerintem lehetetlenség önellentmondás nélkül feladni. Ez a katolicizmus sarokpontja is. Az kicsit rémisztő, hogy a diszciplináris széttagoltság odáig fajult, hogy már egyedül a filozófiától várható el eme tétel védelme – hacsak nem várunk el filozófiai alapműveltséget a szaktudósainktól is.

Egy szempontból el tudom képzelni, hogy a vallásos ember bizalmatlan valamivel szemben, ami látszólag a tudományon belül van, de valójában nem. Ilyen a fizikalizmus, az evolucionizmus, a pszichologizmus vagy a historizmus is. Whitehead (aki szintén jó példa az 1. ponthoz) ezt „overstatement”-nek nevezte, s manapság nagyon gyakori. Ilyenkor egy tudományos elmélet „túlállítja” magát, vagyis kritikátlanul felteszik róla, hogy nemcsak saját hatáskörén belül szolgál érvényes ismeretekkel, hanem átfogó valóság-értelmezéssel is felléphet. Ilyenkor (egyebek mellett) elfelejtik azt is, hogy minden szaktudomány egy kettős redukcióval jön létre, az egyik a kutatott tárgyat izolálja, a másik pedig annak nézőpontját.

Ez utóbbi legtöbbször a funkcionális, „hogyan működik”-kérdésre szorítkozik. Ha egy vallásos ember bizalmatlan az ennek nyomán születő nézetekkel szemben (ilyenek az értékek különféle redukcionista magyarázatai, az agy és a tudat vagy a gép és az ember kritikátlan összemosásai), hát nagyon jól teszi. Ez azonban nem a vallás és a tudomány, hanem a vallás és a szcientizmus közötti konfliktus."

Előző elemzéseim a három pszichológus állításairól:

Tudomány és keresztény vallásosság: egy elavult szembenállás felújítása? – még egy reakció a HVG-be cikket író három pázmányos pszichológusra:
https://www.facebook.com/szilvaygergelyiro/posts/pfbid0vgmE8HwAL91W3bjdznVjppgtZe36kr8CSmGzcmJq4ce5uXWngZ6dTth8kQJRqFDBl

Megint téved új HVG-s cikkében a három pázmányos pszichológus, ezúttal Kopernikuszról, Galileiről és Giordano Brunóról:
https://www.facebook.com/szilvaygergelyiro/posts/pfbid0yEXP4W6ER3vvybRFFoUXPqso5fXsoEMAhxGWzurbg2t5bnknuPQrapdV42hCHzwxl

Illetve ami még a témához kapcsolódik, minthogy a vita az azonos neműek által nevelt gyermekek kérdéskörével indult:

Meglepő eredmény: mégis igaza lehet a melegpárok gyermekeiről szóló, elhíresült tanulmánynak, amit áltudományosnak minősítettek a liberálisok:
https://www.facebook.com/szilvaygergelyiro/posts/pfbid02B5M5X5crvyiDHbB3XQ9ndrcomkwVhGdpBYLQKZ2Q2osonBVnf8AovnhfRWDdXkE6l

Gyereknevelés: igenis számít a biológiai kötelék, nem csak a szeretet és a gondoskodás:
https://www.facebook.com/szilvaygergelyiro/posts/pfbid0Rb2iGGG5JsWBb6Mc31yZKydtNzkYhHX7PfhWMPkGiv5Yy6oXHzj3wzcCt3CVR1qnl

Téves elmélet, hogy a melegpárok gyermekei ugyanolyan jól teljesítenek, mint a biológiai szülők gyermekei – Walter Schumm kutató a Mandinernek:
https://www.facebook.com/szilvaygergelyiro/posts/pfbid02txBP6QvZsbGqCrH3roLDtKgRuHMyJfJpwKsB4UzrPcnv4ehHY9CRSeiZU3rAKPGml

Téved a Pázmány három, HVG-be cikket író, LMBTQ-párti pszichológus oktatója, ignorálják a nekik nem tetsző tudományos kutatásokat, amiket kilistázok nekik:
https://www.facebook.com/szilvaygergelyiro/posts/pfbid0Kc3RFLXe9NZQRrAbiGkMghneW7iprco8F5pHQZrMtRkenfvQwhXaykdECmRfLtLjl