Tudomány és keresztény vallásosság: egy elavult szembenállás felújítása? – még egy reakció a HVG-be cikket író három pázmányos pszichológusra

Már két hosszabb posztot szenteltem a HVG-be cikkeket író három pázmányos pszichológus állításainak. Először rámutattam, hogy valójában nincs tudományos konszenzus arról, hogy a melegpárok gyermekei mentálisan azonos szinten vannak a biológiai szüleik által neveltekkel, ennek sok kutatás ellentmond, és a „nincs különbség” álláspontját támogató nagyon sok kutatás módszertanilag értékelhetetlen.

Utána a második cikk kezdő állításait szedtem szét, miszerint „a katolikus egyház különösen élen járt a tudományos cenzúra tradíciójának meghonosításában”, mivel az egyház története nagyrészében nagyon is támogatta a tudományt. Emellett rámutattam, hogy a három pszichológus megadta magát a Galileiről, Kopernikuszról és Giordano Brunóról szóló, egyházellenes fekete legendáknak, melyek tényszerűen cáfolhatóak.

Most a következő állításukat veszem górcső alá:

"A tudományos tények napjainkban is szemben állhatnak vallási nézetekkel, ami részben megmagyarázhatja, miért nehezebb a vallásos embereket meggyőzni tudományos tényekkel. A World Values Survey 52 országra kiterjedő felmérése alapján kultúrától függetlenül minél mélyebben vallásos valaki, annál kevésbé bízik a tudományban. Egy másik kultúraközi kutatás szerint akik aktívabban részt vesznek a hitéletben, jellemzően kevésbé értik a tudományos magyarázatokat, a kutatások módszertanát, és nehezebben tudnak megalapozott véleményt alkotni kutatási eredményekről."

Nekiállhatnék elemezni a két kutatást, meg felhozhatnék más kutatások, de a helyzet az, hogy probléma elemibb szinten van eme kijelentésekkel. Megfuttattam a dolgot (az idézetet a három pszichológustól a két tanulmánnyal) számos szociológus és filozófus ismerősömnél, és tulajdonképpen mindenki azt mondta, hogy ki lehetne ugyan elemezni a két kutatást szakmódszertani szempontból, de felesleges, mivel a probléma mélyebben van, s ez elvi kérdés. Úgyhogy alább egy hosszú, néha talán kissé rendezetlen reakció következik, nem biztos, hogy az egyetlen, a fenti állításra.

Mindenesetre a pszichológusok által linkelt első kutatásban számos, az övékénél árnyaltabb megállapítás van, így a konklúzió megállapítja például, hogy:

„Azonban egy olyan narratíva, amely azt sugallja, hogy a vallásosak egyhangúlag ellenzik a tudományt, nem veszi figyelembe, hogy a vallásosak hogyan támogathatják a tudományt. A hinduk, protestánsok, katolikusok és az ortodoxok átlagosan jobban bíznak a tudományban, mint a nem vallásosak. Az országok közötti különbségek közelebbi vizsgálata azt is mutatja, hogy egyes országokban a nagyobb vallásosság a tudományba vetett nagyobb bizalommal, a tudomány erkölcsi hatásával kapcsolatos pozitívabb véleménnyel, a tudományba vetett nagyobb hittel és a tudomány iránti nagyobb érdeklődéssel is összefügg. Csak a nyugati országokban és szinte minden olyan országban, ahol a vallásilag nem vallásosak dominálnak, a nagyobb vallásosság következetesen negatívan kapcsolódik a tudományhoz való eltérő orientációhoz. A nyugati országokban a vallás és a tudomány közötti konfliktus narratívái uralhatják a közvélemény képzeletét, ezáltal a vallásosak kevésbé pozitív véleménnyel rendelkeznek a tudományról.”

A vallás is tudomány, a tudomány is vallás

Egy tudományos világban dolgozó teológus ismerősöm megjegyezte: „mindig élhetünk némi gyanúperrel , ha empirikus eredmények ilyen tökéletesen illeszkednek egy vitacikk világnézeti álláspontjához”. Azaz lehet, hogy mazsolázásra került sor a létező kutatások között. Adott teológus megjegyezte, hogy mindez fordítva is olvasható: „annak empirikus jeleként, mennyire eltávolodott egymástól a hívők és a tudósok — különösen a tudomány hivatásos népszerűsítőinek — világa. Ez nem mindig volt így, és nem is szükségszerű, hogy így legyen. Elsősorban a modern tudomány tudatosan vállalt ún. módszertani ateizmusa a felelős mindezért: az, hogy semleges álláspont nem létezik (legfeljebb reflektálatlan), korántsem meglepő.”

Persze a módszertani ateizmus – hívta fel figyelmemet egy másik filozófus ismerősöm – elfogadható a természettudomány részéről, de ehhez én hozzátenném, hogy a társadalom- és bölcsészettudomány esetében ez már kérdéses.

Mindenesetre ő úgy látja: „A katolicizmus régóta vallja az isteni együttműködés (consursus divinus) tanát, vagyis azt, hogy Isten másodlagos okok által (per causas secundas) mozgatja a teremtményeket, tehát ezek sajátos természetének megfelelően. Ez egyfajta "módszertani ateizmus". A szaktudományok pedig éppen ezen a síkon (tehát a másodlagos okok szintjén) illetékesek, így nem kell a jelenségek magyarázatakor Istennel foglalkozniuk, csak az evilági okokkal. (Más a helyzet természetesen a metafizikával, amelynek éppen a természetes teológia kifejtése az egyik hagyományos feladata.)”

Amúgy meg: a kortárs tudományos gondolkodás nyugaton a kereszténységből ered.(Lásd.: Peter Harrison: The Fall of Man and the Foundations of Science, Cambridge University Press, 2009). Aztán: a teológia is tudomány (A Pázmánynak is van teológia kara pl.), másrészt a tudomány is tud vallás lenni (lásd: Nyirkos Tamás: Secular Religions: The Key Concepts, Routledge, 2024, Scientism-szócikk). Én értem, hogy a felméréskészítők „hagyományos” vallások követőit vizsgálták, de az egész kérdéskör felfordul, ha elfogadjuk, hogy van tudományvallás. Erre még visszatérek, mindenesetre a három pszichológus átsétálhatna a másik tanszékre beszélgetni erről Nyirkos tanár úrral.

Kit érdekel?

Az emberek többsége egyszerűen nem foglalkozik kutatások módszertanával, és egyáltalán nem érdekli őket az ilyesmi. Őket az érdekli, mit mondanak a tudósok, és kész. Lehet, hogy egy kutatásban, ha prezentálják nekik ezeket, akkor találunk különféle csoportok közt különbséget, de a való életben – a tudósok sajnálatára vagy örömére, nem tudom – a túlnyomó többséget nem érdeklik módszertanok. Lehet, hogy a három pszichológus tudományos burokban él, ezért erről jobb tapasztalatai vannak, de azon a burkon kívül ez máshogy néz ki, vallásosságtól függetlenül. Épp a Qubit is cikkezett ilyesmiről Tényleg tudatlanok a laikusok? címmel, amely cikk a laikusokat védi, de mindez implicite rámutat arra, hogy a tudósok hajlamosak a nem tudósokat, civileket egyszerűen ignoráns tudatlanként kezelni – teljesen függetlenül a vallástól. Ez esetben pedig, ha némi különbség van is bizonyos csoportok közt a tudományértést tekintve, az a való életben lényegtelen.

Amúgy meg nekem ne mondja a három pszichiáter, hogy ők értik a kvatumfizika módszertanát, a Cern-gyorsító működését, egy űrhajó működését, vagy akár teljes mértékben ezt, hogy mi történik, mikor felkapcsolom a villanyt. A történész módszertanát valószínűleg könnyebben megérti egy érdeklődő, mint egy természettudományost, vagy akár a szociológia elvont matematikai számításait. Engem pl. őszintén nem érdekelnek a természettudományok módszertanai. Van elég dolgom az életben.

Szóval nem mindegy, milyen tudományról van szó, természettudományról vagy társadalomtudományról, azon belül melyikről, és így tovább.

Aztán: a vallások tanításai nem változnak az évezredek folyamán. A tudomány állításai azonban nagyon is változnak, és itt nem csak az úgynevezett „tudományos forradalomra” gondolok. A tudományok eredményei praktikusan a mindennapi életben jelennek meg. A nyolcvanas években volt egy olyan szakértői mánia, hogy az anyatej rosszabb, mint a tápszer, ezért inkább tápszert kell adni a gyereknek anyatej helyett. Ez később lecsengett. Változik, hogy mit együnk, mit ne, hogy épp hogy kúráljuk magunkat.

Eugenika: amikor az egyház lépett fel egy idióta tudományos divat ellen

Tudományos divatok jönnek-mennek: a két világháború között népszerű, a tudomány fellegvárai által művelt dolog volt az eugenika, a fajnemesítés eszméje az egész nyugaton, sőt azon túl is, például Dél-Amerikában és Ázsiában.

Csakhogy ezesetben fordított volt tudomány („tudomány”) és egyház viszonya.

És akkor itt jöjjön egy kis részlet a következő könyvemből:
Az eugenika „egyik nagy támogatója Theodore Roosevelt amerikai elnök (1901–1909), a Republikánus Párt progresszív szárnyának vezetője; másik nagy támogatója a demokrata párti, baloldali progresszív elnök, Woodrow Wilson volt (1913–1921). Odavoltak érte a brit szocialisták; egyletük, a Fabian Society (Fábiánus Társaság), ami a London School of Economics (LSE, Londoni Gazdasági Iskola) alapítója; köztük Sidney Webb és felesége, Beatrice Webb; a drámaíró George Bernard Shaw; Harold Laski, az LSE közgazdász professzora, munkáspárti politikus; és H. G. Wells író. Támogatta az eugenikát a híres progresszív közgazdász, John Maynard Keynes, valamint Aldous Huxley, a Szép új világ írója. És még rengetegen mások: akkor ez számított haladónak.

S hogy ki, mi volt az eugenika leghangosabb ellenfele? A katolikus egyház, illetve olyan katolikus szerzők, mint G. K. Chesterton (1874–1936) – Shaw barátja és örök vitapartnere –, hiszen az eugenika az Istentől származó emberi méltóság elleni támadás. Chesterton 1922-es könyvének ez is volt a címe: Eugenics and Other Evils: An Argument Against the Scientifically Organized State [Eugenika és más gonoszságok: érvek a tudományosan szervezett állam ellen]. Ebből a címből érthető, miért volt az eugenika olyan népszerű: magában hordozta a tudományos társadalomszervezés ígéretét – ez ügyben nem volt sem első, sem utolsó a sorban, a progresszió mindig, ma is tudományos alapon szeretne államot és társadalmat szervezni, csak most épp nem az eugenika a divatos. (…) A Guardian 1997-ben arról cikkezett, hogy az eugenika a brit baloldal piszkos titka.”

Nos, úgy látszik, ezesetben a katolikus egyház a tudomány előtt járt, bár az eugenika elsősorban nem valamiféle tudományos cáfolatok miatt ment ki a divatból, hanem a nácik és második világháborús vereségük miatt. Azaz diszkreditálódásának elsősorban etikai okai voltak (teljes joggal). Az eugenika ma nem pusztán áltudománynak számít, hanem – joggal - gonosz áltudománynak.

Szóval volt ez az eugenika nevű tudományos divat, amit tudósok tömege művelt, és később etikai okokból áltudománynak minősítettük (a katolikus egyház azonban azonnal elítélte, nagyon helyesen).

Vajon tudományellenes volt-e az egyház, amikor szinte egyetlenként ellenezte az eugenikát?

A lényeg: a tudomány állításai, mióta eszemet tudom, folyamatosan változnak, ami tegnap ajánlott volt, az holnap már meghaladott, ráadásul a tudósok mondása az, hogy ez a tudomány normál működésmódja. Ráadásul ha van tudomány, ami fokozottan ki van téve ennek, az a pszichológia.

Tudományvallás: szcientizmus

Jó kérdés, hogy mit jelent pontosan az, hogy „minél mélyebben vallásos valaki, annál kevésbé bízik a tudományban”, de ha azt, hogy nem a tudományra alapozza egzisztenciális stabilitását, nem a tudománytól várja az élet értelmének megmagyarázását, és ilyesmik, azaz nem szcientista (tudományvallás-hívő), akkor a vallásosaknak teljesen igaza van. A vallás biztosabb egzisztenciális alapokat biztosít az életünknek, mint a tudomány.

Ez a szcientizmus akkor áll elő, ha egy tudomány túlterjeszkedik saját határain, és világmagyarázattá válik – erre márpedig a pszichológia nagyon is hajlamos.

Ahogy egy egyetemen tanító filozófus ismerősöm írta kérdésemre: a cikkben szereplő nézetek valóban egy rossz aufklerista tételsor elemei.

„Egy szempontból el tudom képzelni, hogy a vallásos ember bizalmatlan valamivel szemben, ami látszólag a tudományon belül van, de valójában nem. Ilyen a fizikalizmus, az evolucionizmus, a pszichologizmus vagy a historizmus is. Whitehead ezt "overstatement"-nek nevezte, s manapság nagyon gyakori. Ilyenkor egy tudományos elmélet "túlállítja" magát, vagyis kritikátlanul felteszik róla, hogy nemcsak saját hatáskörén belül szolgál érvényes ismeretekkel, hanem átfogó valóság-értelmezéssel is felléphet. Ilyenkor (egyebek mellett) elfelejtik azt is, hogy minden szaktudomány egy kettős redukcióval jön létre, az egyik a kutatott tárgyat izolálja, a másik pedig annak nézőpontját. Ez utóbbi legtöbbször a funkcionális, "hogyan működik"-kérdésre szorítkozik. Ha egy vallásos ember bizalmatlan az ennek nyomán születő nézetekkel szemben (ilyenek az értékek különféle redukcionista magyarázatai, az agy és a tudat vagy a gép és az ember kritikátlan összemosásai), hát nagyon jól teszi. Ez azonban nem a vallás és a tudomány, hanem a vallás és a szcientizmus közötti konfliktus.”

És akkor nézzük a szcientizmus mibenlétét. Edward Feser, a Los Angeles-i Pasadena City College filozófia professzora, egyik kedvenc szerzőm a következőket írja:

„Vannak olyanok, akik a szcientista vagy naturalista álláspont nevében ítélik el azt, amely szerint egyedül a természettudomány nyújt nekünk objektív tudást, és csak az a metafizika lehet megfontolásra méltó, ami implicit módon jelen van a tudományban. Mégis, híveinek könnyed magabiztossága ellenére, valójában egyáltalán nincsenek jó érvek a szcientizmus mellett, viszont vannak döntő érvek ellene.”
Feser szerint négy probléma van a szcientizmussal:

„Először is, a szcientizmus önmagát cáfolja, amit csak azon az áron kerülhet el, hogy triviálissá és érdektelenné válik. Másodszor, a tudományos módszer még elvileg sem képes arra, hogy a valóság teljes leírását adja. Harmadszor, a természeti törvények, abban az értelemben, ahogy a tudomány magyarázza a jelenségeket, alapvetően nem képesek a valóság teljes magyarázatára. Negyedszer, ami a szcientizmus mellett szóló talán legfőbb érvet illeti – a modern fizika és más tudományágak prediktív és technológiai sikereire alapozó érv – erőtlen.”

(Edward Feser: Scholastic Metaphysics. A Contemporary Introduction. Editiones Scholasticae, 2014.)

Innen átköthetünk utolsó nagy megfontolásunkhoz, a tudomány és vallás, pontosabban a kereszténység viszonyához (engem a többi vallás, beleértve az ateizmust is, nem érdekel. Ugyanis az ateizmus is egy szekuláris vallás, szerepel is Nyirkos tanár úr kötetében).

A vallás/hit és a tudomány/tudás viszonyának kérdése nem adatfelvételen fordul meg, hanem elvi kérdés. Ha abból a felfogásából indulunk ki, hogy ezek ellentétesek, egymást kizáróak, akkor bármit mérünk, nem fog más kijönni, mint a három pszichológus által idézett adat. Ezzel szemben elvileg kell állítani, hogy egy igazság van, erre irányul a keresztény hit és a tudomány is. A kettő más műfaj, ezért nem ütköznek. Sőt, egymást segítik, ösztönzik. A vallás, a hit nem maradék, az a terület, amit „még" nem tudunk”, hanem egy terület van, s mind a hit, mind a tudományos tudás rajta terül el. A maradék-elv tipikusan keresztényellenes, aufklerista, ateista felfogás.

Amúgy a keresztény hit egyáltalán nem irracionális, nagyon is meg lehet alapozni racionálisan (lásd pl.: Edward Feser: Five Proofs of the Existence of God. Ignatius Press, 2017. Richard Swimburne: Isten volt Jézus? Helikon, 2012 – lásd még Swinburne teizmus-trilógiáját: The Coherence of Theism, 1977; The Existence of God, 1979; Faith and Reason, 1981. Aztán ugyanő: The Resurrection of God Incarnate, 2003. Swinburne Oxford nyugalmazott filozófia professzora, csak mondom.) Ezt azt jelenti, hogy – mivel a filozófia, a teológia és a természetes teológia is tudomány – a keresztény hit tudományosan igazolható. Azaz pl.: Isten léte így „tudományos tény”. Amúgy kíváncsi lennék, a három pszichológus milyen könnyen értené meg Feser szakfilozófiai érvelését, „tudományos magyarázatát”, és mennyire „tudnak megalapozott véleményt alkotni” eredményeiről, állításairól.

Továbbá az angolszász irodalom „science”-t ír, az jellemzően „természettudományt” jelent magyarul. A társadalomtudományt, pszichológiát, bölcsészetet jellemzően nem science-nak nevezik, mivel „tényei”, „törvényei”, „bizonyításai” abban az értelemben nincsenek, ahogyan a természettudományokban vannak (amúgy büszke bölcsész vagyok). Az episztemológiai és módszertani különbség fontos. És jellemzően nem a természettudósok és a vallás közt van éles ellentét, hanem a vallás és a bölcsészek-társadalomtudósok közt.

Mindenesetre az egész tudomány versus vallás szembeállítás nagyon gyenge alapokon áll, és specifikusan nyugati találmány. A vallásnak is van tudománya, nem csak a kívülállók vallástudománya, hanem a belül állók teológiája, másrészt a tudomány a teljes tudásspektrumunk egy részét teszi ki, ami beleillik a keresztény felfogásba. Harmadrészt persze ha ideológiát vagy vallást csinálunk a tudományból, akkor szembe fog állni a kereszténységgel.
Végül megállapítom azt is, hogy – horribile dictu – nem csak a tudományos tudás az érvényes, hanem például a vallásos tudás is, meg a hétköznapi tudás is (lásd pl.: Michael Oakeshott: Experience and its Modes. Cambridge University Press, 2015).

Teljesen felesleges a 18-19. századi francia laicité dumáját nyomni a tudomány és kereszténység szembenállásáról. Sajnos a magyarországi baloldal rettenetesen provinciális és elmaradott ezügyben is.

(Illusztráció: Patsch Ferenc SJ: Isten keze és a tudósok c. cikkének illusztrációja A Szív - Jezsuita magazinban)