Puzsér Róbert és FAM reagált a Ferencpápa-kritikámra, furákat mondanak az Apuban, úgy tűnik, sok mindent félre értenek

Szerintük szerintem Ferenc nem volt igazi pápa, a történelem legrosszabb pápája volt, és biztos azt gondolom, hogy kicsoda a Szentlélek Szilvay Gergelyhez képest. Egyiket sem állítottam mondjuk: nem írtam, hogy Ferenc nem volt igazi pápa, nem is gondoltam, arra utaltam a Róma püspöke kitétellel, hogy ő maga így utalt magára, mert az volt a kommunikációja, hogy ő decentralizál; és nem állítottam, ahogy nem is gondoltam, hogy a történelem legrosszabb pápája lett volna; valójában azt írtam: közepes átlagpápa volt. Az azért messze van a legrosszabbtól, de még a simán csak rosszaktól is.

A Szentlélekről a konklávén meg érdemes XVI. Benedeket idézni: „nem mondanám, hogy a Szentlélek választ pápát. Azt mondanám, hogy a Szentlélek nem irányítja közvetlenül a dolgokat, hanem inkább mint egy jó oktató, hagy nekünk teret, szabadságot, anélkül, hogy teljesen elhagyna minket. A Szentlélek szerepét sokkal rugalmasabban kell érteni, nem úgy, hogy közvetlenül diktálja nekünk, hogy kire szavazzunk.”

Puzsér megjegyzi, hogy szerintem biztos VI. Sándor volt jó pápa. Nyilván itt is költői túlzásokba esik. Amúgy szerettem a Borgiák-sorozatot, mindenesetre eme utalásból úgy tűnik, hogy Puzsér a kicsoda a Szentlélekhez képest, hiszen szerinte VI. Sándor rossz pápa volt, és hát mégiscsak ő sugalmazta őt is a bíbornokoknak. De szerintem ezt a „sugalmaz-e rossz pápákat a Szentlélek a bíborosoknak” dolgot feloldja, amit XVI. Benedektől idéztem.

FAM kitér arra, hogy ő nem érti a tradicionalizmust (a tridenti rítus szeretetét) a magyar politikai helyzetben, és itt ez szerinte ez itthon „merőben politikai kereszténység”, ő nem tartja őket igazi tradicionalista katolikusoknak. Ezek szerint FAM belelát a vesékbe – nem, nem lát bele. FAM egyszerűen igaztalan vádakat szór, és valójában nem érti a dolgot. Szerintem nem ildomos általa nem ismert hétköznapi emberek személyes hitét kétségbe vonni.

Marcel Lefebvre érseket emlegetni sem nyerő (FAM műveltsége megsüvegelendő, de egyáltalán tudják a nézői-hallgatói, hogy kiről beszél?), ugyanis nem minden tradicionalista lefebvrista. Például fura lenne, ha a tridenti misét kedvelő bíborosok azok lennének – nem is azok. Ahogy nem azok azok a magyar püspökök, akik időnként mutatnak be régi rítusú misét. Szóval a tradicionalizmus azonosítása a lefebvrizmussal téves, az utóbbi kisebb halmaz.

Ezután jön némi méltatlan klerikofasisztázás, meg annak elmondása, hogy Robert Sarah rendben van, az komoly és kemény ember, de a magyar tradik, na azokat hagyjuk. Miért is?

Továbbá Puzsér várja, hogy határolódjak el Kirill pátriárka nemtommijétől, amit nem értek, tekintve, hogy nem vagyok sem ortodox, sem orosz, és amúgy nem szoktam az oroszokat megvédeni (az ortodoxiában van, ami szimpatikus, de akkor meg ott vannak a görögkatolikusok). Sőt, akkor már inkább Amerika iránt érdeklődő emberként ismernek (tudom, Trump az Putyin, szóval érdeklődni az USA iránt ma putyinizmus, bár tegnap még nem volt az).

FAM levezeti, hogy a tradik igazából a hatalmat imádják, mert Oroszország Bizánc, az USA a Nyugat-Római Birodalom, és „Jézus csak egy jelvény a falon”.

FAM nem tudja elképzelni, hogy a tradik (ha jól értem, ők az „ezek az emberek”) hisznek a túlvilágban, meg személyes hitük van. De FAM nem ismeri ezeket az embereket. Én meg ismerem őket, és beszámolhatok róla, hogy van személyes hitük (gondolom FAM-ék úgysem hiszik el). A bizonyítási kényszer amúgy, ha egyáltalán a kérdés méltó lenne, nem pedig méltatlan, FAM-ékon van, nem a kis hazai tradi közösségen, ami nem sok vizet zavar.

Eleve miért lenne más egy nemzetközi jelenség (tradicionalizmus) külföldön és itthon ennyire? Csak azért, mert itthon Orbán-rendszer van, eleve nem lehet két nemhívő kívülálló, FAM meg Puzsér számára ez hiteles, mert ők most úgy döntöttek. Az Orbán-rendszer mindent átszínez, mindent érvénytelenít? Szerintem inkább csak ők szeretnék így látni.

Szóval ennyi, félműveltségbe csomagolt zavaros bugyutaságot régen hallottam.

Kétségtelen, hogy (az őszintén katolikus) francia filozófus, Rémi Brague Európa (a római modell) című, magyarul 1994-ben megjelent munkájában a nyugat sajátosságának a rómaiságát és abban római kereszténységét tartja (de számára eme értelemben római a protestantizmus is és az ortodoxia is, mert római eredetű), de ebbe az egész mai nyugat beleértendő, kortárs birodalmi felhangok nélkül, ez jelleg, nem valamiféle császári hatalom.

Onnan már nem hallgattam tovább, amikor Puzsér elkezd fejtegetni katolicizmusról és protestantizmusról. Szerintem inkább olvasson Brague-ot, meg ha már metafizikát keres, Edward Fesertől a Scholastic Metaphysics: A Contemporary Introductiont (2014); gondolom, ha jól értem az utalásait, Arisztotelészén már túl van (ami dicséretes). Amúgy szívesen elküldöm neki mindkét munkát.

Budapesten ér össze az Atlanti-óceán két partjáról induló konzervatív hullám, és eljön a Patrióták kora – #CPACHungary 2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣!

Vajon milyen extra kérései voltak Manfrednak az újabb mentelmi kikérési ügyben? A bennfentes kereskedelem nem játék, az Unió hozta a törvényt.
Ráadásul az Unió már önmaga paródiája, hogy bevédi…

Micsoda jeles nap ez!
Poloska úr elindult Strasbourgba, 4x volt eddig 11 hónap alatt, ezért 90 millió forintnyi fizetés járt neki!
Elképesztő, hogy a sok gyűlölködés után dolgozni is látjuk. Kár, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média