Mark Regnerus és a tudományos kirekesztés módszertana

A Valóság folyóirat legújabb számában következő könyvem egy olyan tanulmány olvasható, mely következő könyvem egy fejezete is lesz. Arról szól, hogy miként intézik el progresszív körök, hogy a tudományos minőségbiztosításon átment, és így mindenképp tudományosnak számító eredmények mégse számítsanak tudományosnak. Alantas módszer ez, mely tagadja a tudományon belüli pluralitás lehetőségét. Ráadásul nem elszigetelt esetről van szó, ez szisztematikusan megjelenik már a nyugati tudományos világban.

Mark Regnerus (1970) 2012-ig egy ismeretlen, ám szakmájában nagyon is sikeres texasi szociológus volt. Az Austini Egyetem fiatal professzora 1999-ben és 2001-ben is elnyerte az Amerikai Szociológiai Szövetség Szociológia és Vallás Szekciója által adományozott Kitüntetett Cikk Díjat (Distinguished Article Award). A vallásszociológiára szakosodott Regnerus, úgy tűnt, hogy a szakma favoritja. 2012-ben viszont furcsa botrány rázta meg az amerikai szociológia világát: kitört a Rengerus-ügy, mely jó esettanulmány a tudományos kirekesztés módszertanának bemutatására.

Mark Regnerus és kollégái ekkor jelentették meg hatalmas kutatásuk eredményét a Social Science Research című tudományos folyóiratban – ez az Új Családi Struktúrák Tanulmánya (New Family Structures Study, NFSS). Az addigi tudományos eredményekkel ellentétben úgy találták, a melegpárok által nevelt gyermekek legalább negyven tényezőben rosszabbul teljesítenek a biológiai szüleik által nevelteknél.

A Social Science Research (Q1) eme száma még két hasonló tanulmánynak adott helyet. Paul Amato szociológus szerint Regnerus tanulmánya problémái ellenére épp módszertani szofisztikáltsága miatt emelkedik ki, és lényegében minden korábbi tanulmánynál jobb. Loren Marks, a Louisianai Egyetem professzora pedig az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) által hivatkozott azon 67 kutatást vizsgálta, amely alapján a szervezet problémamentesnek nyilvánította az azonos neműek kapcsolatának keretei között való gyermeknevelést, és arra jutott, hogy a legtöbbjük megbízhatatlan módszerrel készült, azaz az APA komolytalan kutatásokra alapozta álláspontját.

Kétszáz tudós levelet írt a tanulmányt közlő folyóiratnak és amúgy liberális, melegházasságot támogató szerkesztőjének, Jim Wrightnak, amelyben aggodalmukat fejezték ki a lap „intellektuális értékét” illetően, és megkérdőjelezték a tanulmány metodológiáját. Válaszul 27 tudós nyílt levélben állt ki Regnerus mellett, rámutatva arra, hogy habár Regnerus módszerének is megvannak a határai, még mindig sokkal megbízhatóbb, mint a korábbi kutatások.

Ezzel együtt mások manipulált tanulmányról beszéltek, petíciót írtak ellene és mellette, és persze megkérdőjelezték a lektorok felkészültségét.

Megtámadták többek közt olyan baloldali politikai lapok, mint a The New Yorker (ami „hibás” tanulmányról írt a róla szóló cikkben és annak címében), a The New Republic (cikkének címe szerint „ideje Mark Regnerust kollektíve a szemétre vetni”) és a Huffington Post (cikkének leadje szerint „nevetséges” Regnerus tanulmányát tudományosnak nevezni). Érdekes adalék, hogy mindhárom cikk egy napon, 2012. június 12-én jelent meg.

Scott Rose, egy melegaktivista beadványt intézett Regnerus egyetemén a tanulmány ellen, mondván, az sértette a kutatási etikát. Mindenesetre az egyetemen elkobozták Regnerus hat számítógépét és átnézték a levelezését. Az austini egyetem speciális bizottságot állított fel, ami megvizsgálta a kutatás módszerét; az eredmény szerint a professzor mindenben körültekintően és a szakmai kívánalmaknak megfelelően járt el.

Egy Darren Sherkat nevű szociológia professzor egyedül felülvizsgálhatta hat(!) lektor munkáját, annak ellenére is, hogy korábban vulgáris stílusban támadta Mark Regnerust.

Hála az égnek Regnerus azóta is szociológia professzor, akinek több könyve jelent meg a neves Oxford University Pressnél.

A tanulmányban mindezt részletesebben kifejtem, és hozzáteszem, hogy miért tartom mindezt a tudományos kirekesztés módszertanának, alantas progresszív manipulációnak.

Miközben már Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere is és minden józanul gondolkodó ember úgy látja, hogy Ukrajnának területet kell feladnia a békéért, Zelenszkij még mindig abban reménykedik, hogy…

️ Posztliberalizmus - Eszmék vagy hatalmi struktúrák?

A hét elején egy különleges szemináriumon vehettek részt kutatóink: vendégünk volt Dr. Gladden Pappin, amerikai politológus, a Magyar Külügyi…

️45 ÉV UTÁN NYUGDÍJBA VONULT A MARCALI MENTŐÁLLOMÁS JANI BÁCSIJA

45 év szolgálat után nyugdíjba vonult Harkány János bajtársunk a Marcali Mentőállomásról.

🤝 Harkány bajtárs a kezdetektől a marcali…

Budapest
Tűz
Víz

#mahajnalban

Egy csaknem száz négyzetméteres lakóház tetőszerkezete lángolt Budapest 1️⃣6️⃣. kerületében ma hajnalban, a Farkashalom utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média