„A XVII. században a böjt kérdésében nagy vita támadt a gyöngyösi franciskánusok és jezsuiták között. A franciskánus barátok a régi tilalom szerint húst, tojást és tejneműt sem fogyasztottak, míg a jezsuiták azt tartották, hogy a böjti napokon is szabad tojást és tejfélét fogyasztani. A vita odáig fajult, hogy a kérdés a római »Congregatio de propaganda fide« elé került, amely ugyan a barátok hagyományos értelmezésével értett egyet, azonban az ország különleges helyzetére való tekintettel mégis engedélyezte a könnyítést. A folytonos könnyítésekkel (tej, túró, vaj, tojás) a magyar parasztság sem élt, szinte a XIX. század végéig csak halat és – ahogy a szegedi nép mondja – harmat nevelte eledeleket (vagyis növényféléket) fogyasztott. Ezért mondták a múlt század közepén az öreg tápiak: »könnyű a bűt túrún, kinyérön«, vagyis hiányzik belőle az önmegtagadás.” Juhász Katalin: Gánica, szaladós, kókonya, pászka (Hagyományos böjti és húsvéti ételeink) – folkMAGazin 2001/1

Fotó: Utcai böjti játékok (Fél Edit, Kovács László – Hollókő 1937)

#folkmagazin

A tiszás hazaárulás elleni tüntetés szombaton, április 12-én 15 órától, a Millenáris Parknan, az Európai Bizottság képviselete előtt. Gyertek el... Kérlek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média