Barabás Richárd és a szivárvány, meg a templom, amit ki akar világítani vele

Legyen szivárványszínű templomi kivilágítás – trollkodik a fővárosi közgyűlésben Barabás Richárd, aki a Kolosy téri templomot világítaná így ki.

A képviselő úr mindezt egy rögtönzött, amatőr teológiai eszmefuttatással támasztja alá – köszönjük, értjük a humorizálást.

Nagyon szép, hogy Barabás Richárd, úgy tűnik, szeretné visszaadni a szivárvány szimbólumát a kereszténységnek, így kivonva azt a politikai vitákból – ezek szerint az LMBTQ-mozgalom lemond eme lopott szimbólumról.

Viszont ha már a Szentírást idézgeti, felhívnánk a képviselő úr figyelmét pár egyéb bibliai igére.

A Biblia harmadik mondata így szól: „Isten szólt: „Legyen világosság”, és lett világosság.” (Ter1,3)

Aztán:

„A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. (…) (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. 10A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.” (Jn 1,5-10)

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27)

Ha pedig már a kérdéskör ennyire érdekli a képviselő urat, akkor ajánlom neki Robert A. J. Gagnon The Bible and Homosexual Practice: Texts and Hermeneutics című munkáját.

A katekizmus szerint az LMBTQ-típusú cselekedetek „belső természetük szerint rendetlenek”. A keresztény szeretet tanítása nem jelent felmentést ez alól.

A teremtett világ sokszínűségének Barabás Richárd által idézett dicsérete nem jelenti bármilyen „sokszínűség” elfogadását. Ahogy Barabás írja: „A szivárványszín ezt az isteni igazságot tükrözi: a világosság sokféleségében is egy és Isten Lelke ott munkálkodik, ahol a szeretet és az igazság találkozik.”

Nos, az LMBTQ-mozgalomból épp az utóbbi hiányzik: az igazság. Azt pedig, hogy a világosság hogyan és milyen színekre oszlik, nyugodtan bízza képviselő úr az Atyaistenre, ahogy Noé is tette.

The MEP group of the ruling Fidesz-Christian Democrat alliance said on Tuesday that no decision can be made on Ukraine’s accession to the European Union without Hungarians having a say in the matter.…

Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre 2024-ben, közülük pedig mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak. Az egyik legkedveltebb úti célok közt Eger…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média