Nem bonyolult a képlet: Rácz András ellentmond a saját szakértői mítoszának – mindenbe belepofázik és hülyeségeket ír

Rácz András a szakértői mítoszhoz fellebbez, különösen is nekimenve a Mandinernek meg a PestiSrácoknak.

Csak az a baj, hogy ezzel Rácz ellentmondásokba keveredik, hiszen bele szokott pofázni rendszerint például az amerikanisztikusok dolgába is, meg Orbán Balázs doktorija kapcsán a jogászok dolgába is belepofázott.

Emellett a szakértők sem szoktak egyetérteni mindig, sőt gyakran nem. Ezügyben két könyvet is javaslok, A tudomány határai címűt és az Expert Political Judgmentet.

Emellett az alábbi cikkben megvizsgálom Rácz András tudományos nyilvántartását az MTMT-ben, azaz a Magyar Tudományos Művek Tárában, és arra jutok, hogy itt szánalmas módon szakmányban tünteti fel a 444-re írt publicisztikáit.

Ajánlok neki egy russzológiában inkább a Mandinerrel egyetértő szerzőt, Sumantra Maitrát is, akinek az orosz geopolitikáról szóló könyve 2024-ben jelent meg. Maitra a londoni Királyi Történeti Társaság tagja amúgy, s egy amerikai agytröszt tudományos igazgatója.

Meg még szóba kerül ez-az.

Link az első kommentben.

Nektek is feltűnt, hogy ebben a külpolitikai helyzetben ahol békéről tárgyalnak a nagyfiúk, ami mindannyiunk életére hatással lesz, s amiben szót kapott hazánk is, mennyire jelentéktelen kis senkik a…

President Tamás Sulyok appointed Mihály Varga to a six-year term as governor of the National Bank of Hungary (NBH) at the Sándor Palace on Monday.

The NBH governor is appointed by the president of…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média