Tegyük rendbe: hazugság, hogy az olimpiai megnyitó egy ismeretlen holland festő alkotására utalt, nem pedig Az utolsó vacsorára

A botrányos műsor védelmezői a keresztények lenézésével és egy ismeretlen holland festő előkotrásával akarnak visszatámadni – de nincs igazuk, a sztorijuk ugyanis sok sebből vérzik.

Azzal jönnek ugyanis most a párizsi olimpia blaszfémikus megnyitóját elemző közösségimédiás megmondóemberek, hogy azt nem is Leonardo Az utolsó vacsorája ihlette, hanem egy bizonyos Jan Hermansz van Bijlert, azaz egy kevéssé ismert holland festő (1597/1598–1671) Istenek ünnepe című alkotása.

A nagyonművelt liberális megmondóemberek így aztán kiröhögik azokat, akik Az utolsó vacsora kifigurázását látták bele a megnyitóba.

A holland festővel való előhozakodással több baj is van.

A holland festővel azonban a mindenki által lehozott AFP-cikkben nem a rendező, hanem közösségimádiás megmondók meg például egy holland történész hozakodott elő. Maga a rendező ugyanebben a cikkben nem utalt a hollandra. Gondolom, ha Biljert festménye ihlette volna, tisztázta volna ő maga a dolgot.

Emellett Biljert festményére nem hasonlít jobban az ominiózus megnyitójelenet, mint Az utolsó vacsorára.

Továbbá kommunikációs alaptétel, amit egy rendezőnek ismernie kell: bevett kulturális kódokat használunk, ha nagy tömeghez szólunk, nem bennfentes, ezoterikus utalgatásokat. A holland festő valószínűleg még hazájában sem ismert annyira, hogy a rá való utalgatás ne legyen bennfenteskedés és műveltségfitogtatás. Az utolsó vacsorát mindenki érti, az arra való utalással bevonják a nézőt a megértésbe (akkor is, ha felháborodás lesz a vége), a hollandra való utalgatással kirekesztik.

Egyébként a reneszánsztól kezdve bevett téma volt a festészetben az Istenek ünnepe, tulajdonképpen bármelyik másik ilyen képet is elő lehetett volna rángatni magyarázatként.

Végezetül a kortárs recepcióesztétika szerint fontosabb a befogadói élmény, mint az alkotói szándék, és a mű önálló életre kel, tehát érvényesek a nézők fejében keletkezett asszociációk is. Ha a nézők sokaságának Az utolsó vacsora jutott eszébe, nem egy holland festmény, akkor ez is teljes értékű értelmezés.

Összefoglalva: a holland festő képe nem hasonlít jobban az Istenek ünnepére, mint Az utolsó vacsorára. A rendező nem utalt a holland festőre, ezt külső szereplők találták ki („nyomozták ki”). Az utalást semmi sem indokolja, mivel Az utolsó vacsorára való utalás bevonja a nézőt (akkor is, ha felháborodik, a bevonás ilyen szempontból nem értékelésfüggő), az Istenek ünnepére való utalás kirekeszt a megértésből is. És a kortárs elméletek szerint a befogadói élmény és asszociációk teljesen legitimek akkor is, ha nem azonosak az alkotói szándékkal.

Ráadásul az egész problémát a holland festővel sem lehet megoldani, ekkor talán Az utolsó vacsora blaszfemizálása nem forogna fenn, de akkor is az van, hogy egy régi festményt ürügyként használtak egy undorító drag queen show színre viteléhez, úgy, hogy semmi köze a sporthoz, de tolja a woke-ideokógiát. Mindezt el lehetett volna kerülni.

Valójában itt egy politikai-világnézeti állásfoglalásról van szó, a holland festővel való előhozakodás csak magyarázkodás.

(Kép: balra az olimpiai megnyitó jelenete, jobbra Bijlert festménye.)

Link a teljes publicisztikához: https://mandiner.hu/belfold/2024/07/tegyuk-rendbe-hazugsag-hogy-az-olimpiai-megnyito-egy-ismeretlen-holland-festo-alkotasara-utalt-nem-pedig-az-utolso-vacsorara