Mérő Vera szerint az emberi méltóság sérthetetlensége „univerzális igazság, amely nem képezheti vita tárgyát”, hozzátéve: „csakis az lehet egy mindenki számára élhető világ, ahol nem vitatkozunk egyetemes igazságokon.”

Csakhogy felmerül a kérdés: a liberálisok által olyannyira védelmezett és értékelt plurális társadalomban miért épp az emberi méltóságról volna konszenzus? Miért épp az lenne „univerzális igazság”? Tetszik vagy sem, a pluralizmusból egyenesen következik, hogy nincs konszenzus alapvető dolgokról sem.

A Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila által szerkesztett, Sólyom László előszavával megjelent, osirises Emberi jogok egyetemi tankönyv 2008-ból leszögezi: az méltósághoz és az élethez való két jog "magában hordozza azt a feloldhatatlan feszültséget, amely az emberi személyiség keltkezéséről, mibenlétéről és megszűnéséről vallott különféle felfogások között feszül.”

Hozzáteszik: „az emberi jogi gondolkodás egyik súlyos paradoxona, hogy úgy tűnik, a fenti dilemma nem oldható meg mindenki számára elfogadható módon sem természettudományos ismeretek, sem lelkiismereti és vallási meggyőződések, sem társadalmak többségi álláspontja alapján.”

Azt is leszögezik a szerzők, hogy "mivel a keresztény és a kantiánus hagyomány az emberi méltósághoz való jog rivális alátámasztásai, azokból a határhelyzetekben eltérő következtetések adódnak”. Rögtön hozzáteszik, hogy ilyen határhelyzet például az abortusz és az eutanázia kérdése.

Például a Vatikán által nemrég kiadott Dignitas infinita emberi méltóságról szóló deklaráció elítéli az abortuszt, elítéli a béranyaságot, elítéli az eutanáziát, kritizálja a genderideológiát, és az emberi méltósággal ellentétesnek ítéli a nemváltást.

Szóval az emberi méltóság (és még kevésbé emberi jogok) eredetéről és mibenlétéről semmiféle konszenzus nincs, és a Mérő Vera által emlegetett „univerzális igazság” csak egy igény.

Ilyesmikről elmélkedem legújabb írásomban a Mandineren!