Wendell Berry nép agrárius, teremtésvédő író a környezetvédők hibáiról: helyi problémákat kell helyben megoldani

Mint azt a lapok lehozták, augusztus 31-én elhunyt Wendell Berry amerikai agrárius szerző, író, költő, esszéista, egyben földműves gazdálkodó. AZ 1934-ben született Berryről már egy posztban megemlékeztem, összefoglalva életútját és gondolkodásának lényegét. Szerintem ő áll legközelebb a magyar népi írókhoz.

Most a környezetvédelemmel kapcsolatos gondolatait összegzem, újfent a Kommentárban 2020-ban megjelent esszémet, egyben Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban című kötetem vonatkozó fejezetének részletét idézve.

Berry magát környezetvédő farmerként határozza meg, ám több problémája is van a zöld mozgalommal, amelynek szemléletét hibásnak véli.
Szerinte a zöld mozgalom maga is az indusztrializmus következménye és ebből fakadnak tévedései is. Gondolkodása azonos az indusztrializmuséval (modernitáséval): a racionális észhez tartozik, és a nagyléptékű, adminisztratív megoldások híve. A zöld mozgalom tévedései abban állnak vélekedése szerint, hogy túlságosan mozgalmi, azaz egy-ügyű (single issue); rossz, hiszen kormányzati–bürokrata–globális megoldást keres; túlságosan az érintetlen természetre, a vadonra koncentrál, és nem látja, hogy a megművelt föld is védendő, hogy a vadon, a művelt táj és a város egymástól függenek; végül pedig, hogy a természetre elsősorban kívülálló megfigyelőként, esztétikai élvezetforrásként tekint, ami a hétvégi kikapcsolódásra való. Mindezek következtében „a környezetvédő mozgalom nem változtatta meg a természethez való parazitikus viszonyunkat” – állítja.

Minden mozgalomnak saját nyelvezete van, ami jól szolgálja a saját céljait, de nem alkalmazható az élet minden területére – figyelmeztet Wendell Berry. A polgárjogi mozgalom vagy a feminizmus nyelvezete például kiválóan szolgálta a saját céljait, ám egyáltalán nem alkalmas az emberi kapcsolatok szolgálatára. Így a zöld mozgalom is túlságosan specialista. Az egyik fő problémája például az, hogy látásmódja globális, planetáris, és így elvont globális megoldásokat keres. Wendell Berry szerint ugyanis valójában nincsenek globális problémák, de még nemzetiek vagy regionális problémák sem léteznek – csak egyéni problémák vannak és helyi megoldások. Persze, ő is tisztában van az egyéni ember hatókörénél jóval nagyobb problémák létével, de úgy látja, hogy „a nagy problémák nagy megoldásai, ami oly kedves gondolat a kormányzatok, egyetemek és vállalatok számára, leginkább arra szolgálnak, hogy elvonják az emberek figyelmét azokról a kis, egyéni problémákról, amelyek megoldására ténylegesen képesek lennénk”.

A gazdaság problémái valójában kulturális és jellembéli problémák – állítja. Ez a hiba pedig a modernitás egyik jellemző jellemhibája: gondolkodásunk és életmódunk, szavaink és cselekedeteink összhangjának hiánya, vagyis az integritás elvesztése. Erre szerzőnk olyan környezetvédelmi szervezeteket hoz példaként, amelyek környezetszennyező vállalatok részvényeibe fektettek bele.

Mit tehetünk? Minden a helyi termékekkel kezdődik. A teljes önellátás természetesen illúzió, de amennyire megoldható, érdemes helyi termékeket vásárolni a helyi boltokban. Emellett Wendell Berry meghökkentően egyszerű javaslattal áll elő: kertészkedjünk. Próbáljuk meg magunk elkészíteni a saját ételünket, s ha egy módunk van rá, bármilyen kis léptékben, de termeljünk is, legyen az az ablakpárkányon termesztett fűszer, létesítsünk kiskertet. Ezzel csökkentjük függésünket az élelmiszeripartól, kevesebb szemetet termelünk, önállóbbak leszünk, ráadásul tudjuk, hogy mit eszünk és az hogyan készült. És persze: újra kapcsolatba kerülünk az anyafölddel. Mindezzel ahelyett, hogy a struktúrákat hangsúlyozók módjára, szabadságunkat tagadva bénultan várnánk a globális megoldásokra, a magunk felelősségi körén belül hozzájárulunk a természeti problémák megoldásához, a kisközösségek helyreállításához, a társadalmi fragmentáció gyógyításához, valamint a teremtéssel való harmonikus kapcsolat restaurációjához is. Ez volna a teremtésvédelem Wendell Berry-módra.