A Szemlélek pártos célokra használja a kereszténységet – a kereszténység politikai felhasználásának vádjáról a Bús Balázsért mondott szentmise kapcsán

A Szemlélek „teológus szerzője” szerint az, hog Osztie Zoltán szentmisét mond Bús Balázsért, akit Szegeden tartanak fogva az NKA-s ügyekkel kapcsolatban, teljesen nonszensz módon.

A Szemlélek szerzője hosszasan fejtegeti, szerinte miért nem jó, hogy a belvárosi plébános misét mond a fideszes politikusért, de a lényeg ez:

„A szentmise természetesen a bűnösökért is van, imádkozni bárkiért lehet és kell is. A gond nem az imával, hanem annak pártos céljával, valamint a szakrális tér megsértésével van; hogy a szentmisét politikai demonstrációként hirdették meg, megkérdőjelezve a jogállami intézmények illetékességét. Az imádság intimitását politikai legitimációra cserélték fel – ez pedig nem más, mint a szentség instrumentalizációja.”

Mi ezzel a baj?

Egyrészt az, hogy szentmisét bárkiért lehet mondani. Beleértve Orbán Viktort, Bús Balázst, vagy akár Magyar Pétert is. Ez a lényeg, és ezzel tulajdonképpen elintézhetnénk az egész szemlélekes gondolatmenetet.

De érdemes reagálni a másik vádra, miszerint a szentmise „instrumentalizációjával” van dolgunk. Szerintem a szentmisét nem lehet instrumentalizálni, az mindig az marad, ami. Vagy feltehetnénk a kérdést: a szentmise instumentalizációja-e, amikor az országért, egykoron a királyért, avagy a seregeink győzelméért mondtak szentmisét? Mi van azokkal a szentmisékkel, amelyeket a kommunizmus ellen, vagy a nyilasok, a nácik ellen, ördögi ideológiák ellen mutattak be? Az nem instrumentalizáció?

Az egész kérdéskört kitágíthatjuk a pár éve divatos vádra is, miszerint az új jobboldal, avagy populista jobboldal politikailag instrumentalizálja a kereszténységet, amikor a keresztény kultúra védelmét felveszi politikai programjába. Ezzel ugyanis csak – ha jól értem a vádat – saját politikai céljait szolgálja.

Ezt több okból is méltatlan és manipulatív vádnak tartom. Egyrészt nem látunk bele a politikusok veséjébe, tehát nem feltétlen van jogunk azt mondani, hogy pusztán hatalmi érdekből teszik ezt – mi van, ha őszinték? Oké, ettől még a politika politika.

Másrészt: akkor hogyan különböztetjük meg, hogy ki az, aki őszintén beszél kereszténységről a politikában, és ki pusztán hatalmi vágyból? Megnézzük az életét? Csakhogy számtalan fidesz-kdnp-s politikust ismerek, akik lelkigyakorlatokra járnak, rorátére, satöbbi, túl a vasárnapi szentmiséken. Hatalmi érdekből tennék? Aligha.

S mi van az egész kereszténydemokrata hagyománnyal? Mert joggal merül fel, hogy az egész kereszténydemokrata hagyomány, a kereszténydemokrata pártok pusztán instrumentalizálták a kereszténységet, mióta csak léteztek. A csaknem negyven évig hatalomban lévő olasz kereszténydemokrata pártról 1989-ben megjelent kötet címe: Italian Christian Democracy: The Politics of Dominance, azaz „a dominancia politikája”.

Egyébként meg a Szemléleket is meggyanúsíthatnánk a kereszténység instrumentalizációjával, azaz politikai felhasználásával, a Tisza érdekében. Szóval ezzel a váddal lehet ide-oda csapkodni.