A közmédiába munkatársat keresnek, egy másik székbe köztársasági elnököt!
Csak Magyar Péternek megfeleljen jeligére.
Bizonyára ez a független-objektivitás a maga gyakorlatában: nyíltan szemben állni egy kormánnyal és egy másik világlátással. Én elfogadom, ha valaki politikai motivációból megy újságírónak, akár tudósnak, csak vallja be magának és a közönségnek is, ne mondja, hogy semleges. Az őszinteség hitelesebb. Persze a Partizán talán őszintébben baloldali, mint a balos hírportálok. Amúgy izgalmas, hogy mennyi fiatal baloldali megy újságírónak (meg tudósnak), hogy megváltoztassa a világot, ahelyett, hogy akkor politikusnak menne. Érzek némi szereptévesztést ebben. Bár biztos marxi alapon gondolkodnak: Marx híres mondása szerint a filozófusok eddig csak gondolkodtak a világról, a feladat viszont s megváltoztatása. Van számos újságírói attitűd, informáló, ügyeket képviselő, stb, nyilván újságot írni valamilyen elhivatásból megy az ember. De maximum szellemi muníciót tud adni az olvasóknak, és persze van az újságírásnak politikai hatása, szerepe, de mégis fura az, hogy sokan újságíróként (illetve tudósként) akarnak rejtett politikusok lenni, aztán ezt eladják független és objektív pozíciónak.
A közmédiába munkatársat keresnek, egy másik székbe köztársasági elnököt!
Csak Magyar Péternek megfeleljen jeligére.
️Home office-ban nyomom én is, mint Kapu Tibor 

Szürreális: A független közmédia frissen kinevezett főszerkesztőjének és műsorvezetőjének a megbízatását a miniszterelnök Facebook kommentje után azonnali hatállyal megszüntették.
"A szóbeli intervenció mégsem működik.
Tegnap 19:00 környékén egyhavi csúcs közelében volt a bruttó hitelesített rendszerterhelése a magyar elektromos rendszernek. Nem csoda, hogy az importunk is…
Hát mi van itt? Rákosi Mátyás is elégedetten csettintene.
Felvettünk egy jó kis Trollt, nézzetek majd, viszont sajnos szomorúan tapasztaltam, hogy a kollégáknak jó illatuk volt, ami csak azt jelentheti, hogy tusoltak, tehát vizet pazaroltak,
így…
️Példa nélküli és rendkívül aggasztó fejlemény, hogy a közmédia vezetése néhány órával Magyar Péter nyilvános Facebook-kommentje után visszavonta az M1 Híradójának bejelentett főszerkesztője, Hajdú…
,,Ő mindig megtartja azt, aki már nem tudja megtartani önmagát"
Cikk linkje kommentben
️Mészáros Lőrinc cégbirodalma válaszolt Magyar Péternek.