"A korábbi és a mostani megszólalása alapján egyre egyértelműbbé válik, hogy az újdonsült miniszter és egykori református lelkész nem irtani fogja az általa – szavakban legalábbis – megvetett politikai kereszténységet, hanem a feje tetejére fordítja azt: zsűrizi, hogy melyik politikus, melyik politikai párt igazi keresztény, és egyelőre – mit ad Isten – egyetlen politikai ellenfele sem bizonyult annak, a saját közösségében azonban még senki ellen nem volt kifogása – nem is valószínű, hogy lesz, hiszen ő is politikus, ezt ne felejtsük el!" (...)

"Korábban, Tarr miniszteri meghallgatása után megkerestük három történelmi keresztény – a katolikus, a református és az evangélikus – egyház képviselőit, hogy megtudjuk, hogyan vélekednek a miniszter szavairól. Arra voltunk kíváncsiak, szerintük hogyan vonatkozik rájuk a Tarr által említett kormánytól való függőség, amit fel kell számolni; rákérdeztünk, valóban az volt-e a gyakorlat, hogy az előző kormány berendelte az egyházak és vallási közösségek vezetőit, hogy elmondja nekik, miként döntsenek; megérdeklődtük azt is, álláspontjuk szerint mit jelenthet az a miniszteri kijelentés, hogy az egyházaknak önállóságot kell tanulniuk. Mindenhonnan lényegében ugyanazt a választ kaptuk:

élő kapcsolatuk volt az Orbán-kormánnyal, utasításokat viszont nem kaptak."

"S ha már az állam és az egyházak viszonyáról van szó, még egy dolgot fontos tisztázni. A miniszter ugyan többször hangsúlyozta, hogy nem fognak kérni semmit az egyházaktól, azt állítva, hogy az előző kormány állandóan utasítgatta őket, az egyházak pedig engedelmeskedtek (amit ugye az egyházi vezetők nem ismertek el a miniszternek, éppen ellenkezőleg), arról még semmit nem mondott, mi lesz annak a biztosítéka, hogy ez ne fordulhasson elő. Mert amíg az állam jelentős pénzekkel támogatja a kommunizmus alatt kifosztott egyházakat, addig a gyanú mindig rájuk fog vetülni, hogy összefonódnak vagy az egyik esetleg begyűri maga alá a másikat. Éppen ezért mondta lapunkak Szemerei János evangélikus püspök (a fentebb említett cikkünkben olvasható a nyilatkozat), hogy

az lenne a legtisztáb megoldás, ha az állam visszaadná az egyházaktól a kommunizmus alatt elrabolt vagyont.

Abban a pillanatban megszűnne minden kiszolgáltatottságuk az állam felé. Ilyen radikális, de az ügy szempontjból biztos megoldásról még csak terv szintjén sem hallottunk az új kormánytól, csak hangzatos ígéretekről, hogy majd úgy adnak az egyházaknak pénzt, hogy a bal kezük nem tudja, mit csinál a jobb. Ez jól hangzik, csak a most lefolytatott alkotmányos puccsot elnézve nem úgy tűnik, hogy a Tisza-kormány képes lenne önmagát korlátozni."

Vizvári Soma kollégám teljes cikkének linkje kommentben!

A Tiszás alaptörvény-módosítás jogi fércmunka. Miért? Elmondom tételesen:

És akkor beszéljünk a jogról is. Érdekes módon, valahogy az igazi újságírók, mert ugye, mi csak ál- vagy propaganda-újságírók vagyunk, nem mentek egy lépéssel tovább, mint Magyar Péter Facebook-…

Na, ezért kellett beszántani a MTVA-t!
Mert csak a hazudozás ment.
Reggel, délben meg este.
Mi az, hogy vak ember irányította az embercsempész bandát???
Egy vak sosem áll bűnözőnek.
Egy vak ember jó.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média