Kezd az ország Keir Starmer Nagy-Britanniájára emlékeztetni, ahol a késelőt védik a megkéselttel szemben, és a repülőtérről viszik el a humoristát a nem polkorrekt humorért, a hazafi tüntetőket meg a bevándorlásellenes posztjaikért.

A City Journal szerint:

"A London Times által megtekintett rendőrségi nyilvántartások szerint évente több mint 12 000 britet tartóztatnak le beszéddel kapcsolatos bűncselekmények miatt – nagyjából naponta 30-at, ami majdnem négyszer annyi, mint 2016-ban. A legutóbbi esetek között állítólag olyanok is voltak, akiket migránsokkal kapcsolatos csúnyák megjegyzésekért, a nemzeti zászló mások számára sértő módon való felmutatásáért, vagy akár abortuszklinikák közelében csendben történő imádkozás miatt állítottak elő. 2014 óta a rendőrség azokat a megjegyzéseket, amelyeket egyszerűen sértőnek látnak, „nem-bűncselekmény gyűlöletesetként” is rögzítheti, és ezek a személy nyilvántartásában maradnak, még akkor is, ha vádat nem emelnek."

Starmer alatt ez csak fokozódott. Úgy látszik, ezt az utat követi a mostani magyar kormány és rendőrség is.

ÁMEN!!!!!! 🙏🙏🙏 Csak a szívbéli fohász tud bugyogni a lelkemből! Istenem! A DEMOKRÁCIA olyan sorozatgyönyört él át ebben a csodálatos SZERETETországban, hogy a lelkem már önmagát öleli át! Tegnap…

️Szakács Istvánt elvitték!

Igazi diktatúrát épít ki a nőket bántalmazó frusztrált, lelkileg sérült, kisebbségi komplexusban szenvedő telefontolvaj.

Szégyen, hogy egy ilyen miniszterelnökötök van,…

️Hét rendőr jelent meg szerda hajnalban Szakács István győri otthonánál. Házkutatást tartottak, majd bilincsben vitték el a jobboldali influenszert. A rendőrség szerint terrorcselekmény elkövetésével…

Majd ha kiéltétek a bosszúvágyatokat, kiörömködtétek magatokat, gondoljatok arra, ha tudatosul bennetek, hogy titeket is átvert a Tisza Párt, és netán kritikát akartok írni azt azzal a gondolattal…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média