Nem az MCC szűnik meg, hanem a kekvája.

️ Az MCC reakciója a Kuratórium korábbi elnökének bejegyzésére

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának korábbi elnöke által közzétett bejegyzés félreérthető lehet a nyilvánosság számára. Intézményünk kötelességének érzi, hogy tisztázza a tényeket a számunkra legfontosabb szereplők – a diákjaink, a szülők és a munkatársaink – megnyugtatása érdekében.

A nyilvánosságra került alapítói határozat, amely a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (KEKVA) forma megszüntetéséről rendelkezik, nem egy váratlan kormányzati döntés eredménye, hanem pontosan illeszkedik az MCC-ről is szóló törvényben rögzített menetrendbe. A jogszabály szellemében az alapítói jogok gyakorlója legkésőbb július 31-ig köteles volt intézkedni a KEKVA-forma megszüntetéséről.

A folyamat következő lépéseként a kormány is határozatot hoz a KEKVA megszüntetéséről, majd az Alapítói joggyakorló felhívja az államháztartáson kívüli alapítót a továbbműködtetésről szóló nyilatkozat megtételére. Ebben az eljárásban nyilatkozhat a Tombor család arról, hogy a továbbiakban is működtetni kívánja-e az MCC-t. Amennyiben az alapító szándéka erre irányul, a kormány határozatot hoz a megszüntetési döntés visszavonásáról.

Hangsúlyozzuk, hogy semmilyen váratlan vagy rendkívüli fejlemény nem történt. Az MCC vezetése jelenleg is konstruktívan együttműködik a kormánnyal, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az eredeti alapító más szervezeti formában, zökkenőmentesen működtethesse tovább az intézményt.

Reményeink szerint a Kárpát-medence 30 helyszínén zajló, 8000 diákot bevonó, egyedülálló tehetséggondozási programunk, a képzéseink, a kutatásaink és a nemzetközi ösztöndíjaink a megszokott mederben, biztonságban folytatódhatnak tovább. Diákjaink, szüleik és munkatársaink jövője és nyugalma az első számú prioritásunk.

Mathias Corvinus Collegium vezetősége

Szabó Tímea a bíróság előtt "Zsolti bácsi-ügyben"!
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média