️
Anglia is ott lesz a következő fordulóban!
A természettörvény és nyomában a természetjog az ókor óta meghatározó fogalma a politikai, filozófiai, teológiai és jogi gondolkodásnak. A katolikus egyház tanításában központi szerepet tölt be. A természettörvény az, amit a természet a „szívünkbe írt”, így minden józan ember fel tudja ismerni. Közvetetten persze Istentől származik, de a felismeréséhez nem szükséges hívőnek lenni, emellett racionálisan kifejthető és megvédhető. Ebben a gondolkodásban azonban a természetesség nem hajlamaink és vágyaink természetességét jelenti, ez nem rousseau-i értelemben vett természetesség (nála nincs természetjog), hanem klasszikusan azt mondja, hogy minden dolognak megvan a maga potencialitása, ami felé törekszik, amire jó (Arisztotelész negyedik oka, a causa finalis). Emellett minden létezőnek van állandó természete, így van állandó emberi természet is.
Pierre Manent francia katolikus (politikailag klasszikus liberális) filozófus Az eltévedt ember című kötetében azt mutatja be,
mennyire ellentmondásos és megalapozatlan lesz az emberi jogok eszméje, ha a kitágítása céljából elszakítjuk a természetjogtól.
Szóba kerül a más kultúrák tisztelete, a sajátunk lekicsinylése, a melegházasság tévedése, és mŵg sokminden más is.
A kötetet az Axioma Központ adta ki.
Link a teljes cikkhez kommentben!
️
Anglia is ott lesz a következő fordulóban!

ki garantálja a digitális személyazonosságunk biztonságát?
2026 mérföldkő lesz Európa digitális jövőjében. Miközben minden uniós tagállamnak be kell vezetnie az európai digitális személyiadat-tárcát (…
A…
Elképesztő ami itt folyik! Felháborító.....ti mit gondoltok erről? Írjátok meg kommentben.
#nekedbe #foryou #fürdich #pusztuljonforyouba #Hungary #budapest #Magyarország #magyarok #schauerviktorlaszlo #fidesz…
Fontos!
A tatabányai tiszás ezt üzeni nekünk!
Mint ismert, Magyar ismét hazugságokkal támadta Áder Jánost aki felszólította őt, hogy hétfőn adja elő a bizonyítékait.
Magyar viszont lájkvadász módjára bejelentette, hogy fapadossal megy…
Ötvenezren tüntettek Erfurtban az AfD pártkongresszusán
Az Antifa nagyszabású tüntetést szervezett Erfurtban az AfD ellen. A rendőrség szerint 50.000 baloldali demonstrált a jobb-konzervatív párt ellen…