Tegnap volt az Egyesült Államok legnagyobb állami ünnepe, a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésének 250. évfordulója. A Magyar Politikai Enciklopédiába nekem volt szerencsém megírni az USA-szócikket, épp 2016-ban, amikor KCSP-vel New Yorkban éltem.

Imhol, pár apró kiegészítéssel:

Amerikai Egyesült Államok: Az amerikai kontinensre a XVII. század elején érkeztek az első angliai telepesek. A virginiaiak és az új-angliaiak más-más motivációval szálltak partra, az elsők elsősorban ab boldogulás és gyarapodás lehetőségét keresték, a puritánok viszont a királyi elnyomás elől menekülve saját ideális társadalmukat szerették volna megvalósítani, amelyet az általuk létrehozott egyik gyarmat, Massachusetts kormányzója, John Winthrop úgy fogalmazott meg 1630-ban a bilbiai Jeruzsálem képére, a mennyország szimbólumára utalva: „A hegyre épült városnak kell lennünk. Minden nép ránk tekint.” Innen eredeztethető az amerikai mentalitásra mind a mai napig jellemző elhivatottságtudat.

A másfél évszázad alatt kialakuló 13 gyarmat az amerikai függetlenségi háború (1775-1783) után vált egységes, független állammá, ekkor született meg az Amerikai Egyesült Államok. Az alapító atyák Kontinentális Kongresszuson dolgozták ki a máig működő kormányzati formát, és fogalmazták meg az ország alkotmányát. A cél a zsarnokság elkerülése volt, ezért a szuverénnek tekintett gyarmatok felett csak korlátozott jogkörökkel rendelkező föderális kormányt hoztak létre, amely a hatalommegosztás, valamint a fékek és ellensúlyok elvén alapszik. Az Egyesült Államok politikai berendezkedése a felvilágosodás elvein alapszik, ugyanakkor a jogaikat a középkori angol jogból levezető alapítók sosem hirdettek olyan radikális szakítást a múlttal, mint a francia forradalom; kormányzati berendezkedésüket pedig éppen nem az európai felvilágosodás optimista emberképével indokolták meg, hanem a konzervatív gondolkodásra jellemző pesszimista antropológiával, ami a gyarmatosítók protestantizmusából, főként a kálvinizmusából fakadt. Eszerint a kormányzat korlátozását, a fékek és ellensúlyok rendszerét a hatalom csábításának ellentmondani nem tudó emberi természet teszi szükségessé.

Az alapítók nem voltak demokraták a mai értelemben, hanem a republikánus eszményt tartották magukénak. A születési arisztokráciát elutasították, ám elkerülhetetlennek tartották, hogy minden társadalomban legyen elit, „természetes arisztokrácia”. A kezdetektől meghatározta az amerikai politikai életet a szövetségi kormány hatalmát kiterjeszteni kívánók, illetve az azt korlátozni kívánók, a tagállami jogokat (states’ rights) hangsúlyozók közötti harc. Ez az ellentét leginkább a rabszolgaságot intézményesítő déli államok és az azt eltörölni kívánó északiak között bontakozott ki (ez kicsit bonyolultabb volt enné, de a szócikkben nem volt tér ezt kibontani, ám az ameriaki Délről szóló könyvemben kitérek rá – SzG). A rabszolgaság kérdése ugyanis az alapításkor kötött kompromisszum jegyében tagállami hatáskör maradt. A nyugat felé való terjeszkedés következtében felvett új tagállamok körül azonban mindig kirobbant a vita, hogy azokat rabszolgartó vagy szabad államként vegyék fel az Unióba. A szembenállásnak mélyebbre ható, mentalitásbeli és felfogásbeli aspektusa is volt: a Dél sokkal inkább azonosította magát az európaisággal és az Óvilág arisztokráciájával, amivel az Észak éppenhogy szembenállt. Végül a kérdést Abraham Lincoln elnök elhatározásából a polgárháború (1861-1865) döntötte el, amelyet a kilépést kimondó déli államok ellen vívtak. Az északiak győzelmével véget érő polgárháborút követő rekonstrukció időszaka alatt gyakran történtek túlkapások a déli államokat konszolidáló hivatalnokok részéről.

A feketék helyzete sem oldódott meg: felszabadultak ugyan, de elkülönítésük folytatódott a déli államok többségében mindaddig, amíg az 1960-as években a szegregációs és a „rasszok” közötti házasságot megtiltó törvényeket a polgárjogi mozgalom nyomán alkotmányellenesnek nem nyilvánították. (A rekonstrukcióról a Rubicon nemsoká megjelenő számában írok – SzG).

A polgárháborút követő időszak a nagyvállalatok és a tőke aranykora volt, amelyet Theodore Roosevelt elnökségével fémjelzett progresszív korszak jóléti, kisvállalkozásokat támogató, trösztellenes intézkedései követtek. Az első világháború utáni időszak újra az üzleti élet fénykora volt, egészen az 1929-ben kezdődő világválságig, amelyet Franklin Delano Roosevelt elnök New Deal („új egyezség”) korszaka követett, amely megint a jóléti és szabályozó intézkedések, egyben a szövetségi kormány hatalma növekedésének ideje volt.

Az Egyesült Államok belépésre mindkét világháborúban döntőnek bizonyult. A máodik világháború utáni világrend a Szovjetunió és az Egyesült Államok mint szuperhatalmak szembenállásán, a hidegháborún alapult, a nyugati világban is Amerika lett az elsőszámú nagyhatalom. Az Eisenhower-időszak, az 1950-es évek csendes növekedését a 1960-as évek ellenkulturális lázadása és a szexuális forradalom követte. Az 1980-as években azonban az 1950-es évek óta készülődő konzervatív reneszánsz Ronald Reagan elnökségében teljesedett ki. Reagan csillagháborús programja és egyértelmű kiállása elősegítette a Szovjetunió összeomlását.

A hidegháború vége óta az amerikai társadalmat a kultúrharc osztja meg. Az amerikai külpolitikában sajátosan keveredik az amerikai elveket terjesztő idealizmus és az amerikai érdekeket előtérbe helyező realista geopolitika, mint az kitűnik az iraki és afganisztáni háborúból is. Ugyanakkor az amerikai külpolitika sokkal inkább támaszkodik az erőre, a hadseregre, a kemény hatalomra, mint a kortárs, inkább a kulturális diplomáciát és a puha hatalmat előnyben részesítő európai, egyben sokkal lemondani szuverenitásáról az ENSZ vagy bármilyen nemzetközi együttműködés érdekében, mint az „öreg kontinens” államai.

Az amerikai gondolkodásban sokkal inkább előtérben vannak a gazdasági kérdések, mint az európaiban. Az egyéni kezdeményezés, erőfeszítés erőteljesebben számít, az európainál jóval kisebb jóléti államnak köszönhetően hagyománya van az önkéntességnek, adakozásnak. Az általános amerikai mentalitás individualistább az európainál, de éppen emiatt közösségi is, nem kíván mindent az állam segítségével megoldani.

Az amerikai konzervatív gondolkodás is az alapítás felvilágosodásban gyökerező és természetjogi elvein, valamint a protestantizmus pesszimista antropológiáján alapszik, védelmezve a korlátozott kormányzat elvét, a kapitalizmust, és az egyéni kezdeményezés fontosságát, továbbá az amerikai elhivatottságtudatot (kivételességtudatot). Így a konzervatív az Egyesült Államokban gyakran klasszikus liberálist vagy libertáriust jelent. Nem jelentéktelen ugyanakkor az európai, főleg az angolszász gyökereket hangsúlyozó irányzat sem. Ide tartozik a második világháború utáni konzervatív reneszánszt elindító Russell Kirk és William F. Buckley munkássága is. A hidegháború alatt a konzervatívok tradicionalista és izolacionista paleokonzervatívokra és neokonzervatívokra bomlottak – az utóbbiak közül többen a kétezres években vezető politikai tisztséget vállaltak, és az Egyesült Államok nemzetközi szerepvállalását, a demokráciaexportot szorgalmazták. (Eme sorok szerzőjének szimpátiája egyértelműen a paleokonzeratívoké – SzG).

Az amerikai közéletre a mai napig jellemző a vallásos megfontolások határozott jelenléte, főleg a (neo)protestáns vallásos jobboldalnak köszönhetően (Religious Right), amelynek földrajzi bázisa a déli Biblia-övezet. Az ipari-kapitalista érdekek erős jelenléte mellett pedig a vidéki Amerikának köszöhetően markáns az agrárius befolyás is. Az utóbbi időszakban megfigyelhető az egyre elfeledettebb vidék ésa nagyváros mentalitásának egymással való, markáns szembekerülése is, amelynek messzemenő politikai következményei vannak.

Az egymástól különböző, ám mégis ugyanahhoz a nyugati civilizációhoz tartozó Európa és Amerika közti szoros együttműködés szorgalmazását nevezzük transzatlantizmusnak, amely különösen fontossá vált a kommunizmus összeomlása után a közép-európai államok számára. A transzatlantizmusnak ugyanakkor gyakran meg kell küzdenie az amerikaiakkal szembeni előítéletekkel, amelyek elsősorban a feltételezett világhatalmi érdekérvényesítésre vonatkoznak.

Hazánkból több hullámban érkeztek kivándorlók Amerikába, a polgárháborúban ötezer, többnyrie 1848-as magyar harcolt, jellemzően az északi oldalon. A kivándorlás a dualizmus időszaka alatt volt a legintenzívebb. Párhuzam vonható a déli agráriusok és a magyar népiek gondolkodása között. Az utolsó nagy kivándorlási hullámot az 1956-os forradalom eltiprása okozta. Magyarországgal kapcsolatban ma is 1956 a fő viszonyítási pont az amerikaiak számára.

Ajánlott irodalom:
Békés Márton: Amerikai neokonzervativizmus. Egy kisiklott ellenforradalom (2008).
Egedy Gergely: Konzervatív gondolkodás és politika az Egyesült Államokban (John Adamstől Russell Kirkig (2014).
Huntington, Samuel P.: Kik vagyunk mi? (2004).
Johnson, Paul: Az amerikai nép története (1999).
Kirk, Russell: American Cause (1957).
Lipset, Seymour M.: The First New Nation (1963).
John Lukács: Az Egyesült Államok XX. századi története (1984).
Magyarics Tamás: Az Amerikai Egyesült Államok története, 1914-1991 (2008).
Szilvay Gergely: Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban (2021).

Pásztor Péter et al szerk.: Magyar politikai enciklopédia, 2019.