️Ez már az új igazságügyi miniszternek is sok!
Épp az ellenkezője van a migrációs paktumban annak, amit Orbán Anita mond
"A migrációs paktum a migránskvóta rendszerét annyiban finomítja, hogy az Európai Bizottság az eredeti elképzeléssel ellentétben nem egyszerűen szétdobja a migránsokat egy előre megállapított százalékos arány szerint. Ehelyett évente minimum harmincezer, szükség esetén annál több migráns tagállamok közötti áthelyezését írhatná elő. A tagállamok népessége és nemzeti összterméke (GDP-je) alapján ezt a kvótát teljesíthetnék szabad döntésük alapján migránsok átvételével, avagy migránsonként húszezer eurós (mostani árfolyamon hétmillió forintos) pénzbeli megváltással, illetve azzal egyenértékű természetbeni technikai segítségnyújtással.
Igen ám, de – számolva azzal, hogy a tagállamok döntő többségében a migráció kiemelt politikai kockázattá vált, így aligha fognak tolongani az önkéntes befogadók – a paktum azt is szabályozza, hogy az összes felajánlás 60 százalékának migránsátvételből vagy pénzbeli megváltásból kell állnia. Ha ez nem jön össze, akkor bizony a technikai segítségnyújtással próbálkozó tagállamoknak igenis át kell venniük migránsokat, vagy fizetniük kell – ez egy a bizottság és a többi tagállam által is behajtható, kötelező érvényű szabály.
Bár ezt a kötelezettséget például önmaguk „migrációs nyomás alatt álló országgá” minősítésével és az Ukrajnából érkező menekültek befogadott migránsnak való „elkönyvelésével” lényegében ma is megkerülik a közép-európai országok, de van olyan helyzet, amikor ez sem működik már. Ha az EU egészében a migrációs válság akkora, hogy a tengeri vagy szárazföldi frontországok jelentős része „migrációs nyomás alatt álló országgá” vagy „komoly migrációs helyzettel” küzdő országgá válik, akkor nincs az a migránskönyvelési módszer, amellyel meg lehetne úszni azt, hogy a paktum szerinti szolidaritási kötelezettséget migránsok átvételével vagy pénzbeli megváltásával kelljen teljesítenie Magyarországnak is.
Azaz épp az ellenkezője igaz annak, amit Orbán Anita mond: a migránsok átvételét vagy pénzbeli megváltását akkor lehet csak megúszni, ha épp nincs súlyos migrációs nyomás alatt az unió. Egy a 2015-öshöz hasonló helyzetben már egyáltalán nem lehetne."
Kohán Mátyás teljes cikkének linkje kommentben.
/posztok.hu
Ez gyors volt.
️



A Tisza párt alkalmassági vizsgához köti a tagságot. A jól teljesítők képviselői helyet kaptak a Parlamentben...... 
Jó reggelt Pintyőkéim
️