Ducsay Zsuzsanna, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, 2026.06.05-én egyedi stílusban azonnali hatállyal kirúgott 41 embert. Az esetről több hangfelvétel is készült.

"Mindenekelőtt az eset pikantériája, hogy Ducsay pénteken közölte ezt az emberekkel, ám a Miniszterelnökség részéről Ruff Bálint miniszter 2026.06.08-án (hétfőn) a parlamenti azonnali kérdésre válaszul ravaszul tagadta azt: „én személy szerint senkit nem rúgtam ki.” Majd hozzá tette, hogy „senkit nem rúgunk ki, aki nem bűnöző!”

Igaz, Ruff a második számú helyettesével a Telex volt jogászával végeztette el a piszkos munkát, ám attól a tény még tény marad, 41 beosztottjának mondott fel azonnali hatállyal a Miniszterelnökség. Ilyen döntések nem tartoznak a helyettesek kompetenciájába. Így erről vélhetően, Ruff Bálintnak is tudnia kellett.

Ez csak Ruff szavahihetősége miatt érdekes, de lépjünk túl ezen és inkább három névtelenséget kérő forrás segítségével elemezzük még egy kicsit ezt a Ducsay-féle vérengzést. Hogy hármójuk közül ki volt jelen június 5-én az Iskola utca 13-ban, 9 órára összehívott „értekezleten” az ő érdekükben maradjon titok. Az első forrásunkat nevezzük Júniusnak.

„Igazából számítottunk már rá. Először cselesen átköltöztettek mindannyiunkat, hogy a cuccaink dobozban legyenek és ne nagyon kelljen bajlódniuk a logisztikával. Persze volt olyan kolléga, aki reménykedett, mivel nem politikai munkát végzett, de a legtöbben tudtuk, hogy ez a nap be fog következni. Ami viszont felháborító volt az a stílus. Nem annyira jön át szerintem a hangfelvételekből, de ahogy megjelentek a kidobószerű, AH-s (Alkotmányvédelmi Hivatal) fickóval a Pál Utcai fiúk jutottak eszembe. Elképesztően arrogáns és lekezelő volt az egész. Végig éreztették, hogy ők most mindent megtehetnek velünk.”

Illegális vagy legális... a migrációs szómágia

A cél, hogy jól összezavarják a fejeket, összemossák a migránst a vendégmunkással. Miért?

️ Mert addig sem látsz tisztán

#vekkerur

️Ki kell állnunk a migrációs paktummal szemben! Nem szabad engedni és végrehajtani! Magyar Péter kiállhatna és egyenesen beszélhetne végre, miben állapodott meg Ursulával! Mert ebből mi nem kérünk!

️Egy honlapra feltöltött dokumentumból derült ki, hogy a kormány eltörölné a kamatstopot. Magyar Péter csütörtöki, kétórás sajtótájékoztatóján erről szó sem volt. Elemzés öt pontban!

1. KÉTÓRÁS…

️Így rúgja ki tömegesen az embereket Magyar Péter helyettesének, Ruff Bálintnak az államtitkára:

️ Naponta fut. Hajnali négykor kel. 72 évesen vezeti az autóját, viszi az alapítványát, és neveli az unokáit.
Nagyné Pintér Jolán – a Gulag Alapítvány elnöke – nem a longevity-irodalomból tanulta meg,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média